Viktória

1. Adelhaid Mária Lujza, német császárné és porosz királyné, Princess Royal of Grand Bretagne and Irland és szász hercegnő, szül. 1840 nov. 21. mint Albert hercegnek és Viktóriának, Nagybritannia királynőjének legidősb leánya; eljegyztetett 1856. Frigyes Vilmos, akkori porosz herceg, majd trónörökössel, kivel 1858 jan. 25. házasságra lépett. Miután apósa mint I. Vilmos a porosz trónra lépett, 1861 óta mint trónörökösné szerepelt. Gondos nevelésben részesült, melyet anyja, Viktoria királynő jótékonyan befolyásolt; jelleme erélyre és körültekintésre vall; mint nő és anya mintaképül szolgálhat, meleg pártolója a tudományoknak és művészeteknek. Nevével szoros összefüggésben áll a berlini műiparmuzeum és számos jótékony egyesület alapítása. Politikai tekintetben a hercegnő az alkotmányos rendszernek volt szószólója, vallási tekintetben pedig a türelem elvének hive. Alkotmányos érzülete azonban, melyben férje, a trónörökös is osztozott, szemet szúrt Bismarcknak, ki az angol nő és vészthozó befolyása ellen minden tekintélyét latba vetette. Ily módon Vilmos császár és fia között politikai ellentét keletkezett, mely V.-t sokak szemében népszerütlenné tette. Meg kellett élnie azt a fájdalmat, hogy férje súlyos kórságba esett, mely őt a leggondosabb ápolás dacára trónralépése után a 99. napon (1888 jun. 15.) sírba vitte. Ezzel V. rövid uralkodói szereplésének vége szakadt. Mint özvegy Frigyes császárné címet vett fel. Gyermekeit l. III. Frigyes.

2. V. Alexandrine, Nagy-Britannia és Irország királynője, Elő-India császárnéja, szül. 1819 máj. 24-én. Éduard Kent herceg és Lujza V. Szász-Koburg hercegnő (özvegy Leiningen hercegné) egyetlen leánya. Atyja halálával (1820 jan. 23.), ki IV. Vilmos angol király öccse volt, V. az angol trón legközelebbi örökösévé lőn. Northumberlandi hercegnő felügyelete alatt nyerte kiképeztetését; kiváltképen kitünt a zenében s a növénytanban. A whig-párthoz szító Melbourne lord volt tanítója az angol államjogban, a történelemben s az angol kormányzási gyakorlatban. Midőn IV. Vilmos 1837 jun. 10. meghalt, V. királynővé kiáltatván ki, 1838 jun. 28. megkoronáztatott. Kérői nagy számából, szive sugallatát követve, rokonát Albert Szász-Koburg herceget szemelte ki (l. Albert), kivel példátlan boldogságban élt és aki azután mint Prince Consort politikai kérdésekben is rendkivül nagy befolyásra emelkedett. Kormányzása kezdetén V. whig-minisztériumra bizta a hatalmat és nem szivesen vált meg szabdelvü tanácsosaitól, midőn azok a többséget az alsóházban elvesztették. Okossága és tapintatossága folytán mindjárt kezdetben jobban tudott alkalmazkodni a parlamenti kormányrendszer követelményeihez, mint elődjei az angol tórnon; sőt némi ellenszenv leküzdése után abba is beleegyezett, hogy az eddig hölgyek által viselt udvari hivatalokat, sőt női szolgáit is a váltakozó minisztériumok pártállása szerint változtassa. A külügyi politika terén ellenben nem ritkán saját (illetőleg férje) akaratát érvényesíté. Az 1848-iki forradalom Anglia szabad földjén nem talált kedvező talajra. A keleti kérdés újabb kitörése után (krimi háboru) V. királynő az oroszoknak hadat izent; a keleti kérdésben utóbb inkább a tory-párt és különösen Disraeli (Beaconsfield) álláspontját fogadta el. Az ő kivánságára terjeszté Disraeli 1876. azt a törvényt a parlament elé, mely a királynőt az Empress of India (India császárnője) cim viselésére felhatalmazta, melyet azután a máj. 1. közzétett kiáltvány alapján fel is vett. Hosszu és egészben véve fényes sikerektől kisért uralkodását csak az elégületlen irek zavarták meg gyakrabban, ámbár a gyarmatokban is gyakran felkelésekre került a dolog, igy 1857-58. Elő-Indiában. A gyarmathálózat kiterjesztése különösen Afrikában sodorta az angolokat sok és véres háboruba. E közben veszteségek is érték őket, igy különösen a mahdi felkelés folytán Szudánban és Nubiában; ezeket a veszteségeket azonban az angolok éppen most hozzák helyre, az apró szerecsen királyokkal szemben pedig amúgy is mindig győztek. Csupán déli Afrikában (Transvaal elszakadása) húzták a rövidebbet és ezt a csorbát sem a cselszövő Rhodes Cecil, sem Jameson expediciója nem vala képes kiköszörülni. 1887 jun. 21. nagy pompával ülték meg V. királynő trónralépésének 50., 1897 jun. 21. pedig még nagyobb fénnyel 60. évfordulóját. Csakhogy az ünnepi hangulatot az Előindiában pusztító éhhalál és vad hegyi törzsek lázadásának hire kissé megzavarta.

V. Királynő ritka boldog házas életének Albert herceg korai halála vetett véget (1861 dec. 14.). Évtizedeken át gyászolta a királynő férjét és emlékét több munkában örökítette meg: The early years of the Prince Consort (1867) és Leaves from the journal of our life in the Highlands (1868). Ezekhez járult a: More leaves from the journal stb. (1884). Házasságából 9 gyermek született: Viktória Adelhaid (l. o.); Albert Eduárd walesi herceg (l. o.). Alice hercegnő (l. o.); Alfréd edinburgi herceg (l. o.); Ilona hercegnő, szül. 1846 máj. 25., 1866 jul. 5. óta Schleswig - Holstein - Sonderbur - Augustenburg hercegnek neje; Lujza hercegnő, szül 1848 márc. 18-án, 1871 márc. 21.óta Lorne marquisnak, Argyll herceg fiának neje; Arthur, Connaught herceg, szül. 1850 máj. 1., egybekelt 1879. márc. 13-án Lujza Mrgaréta porosz hercegnővel, Frigyes Károly porosz herceg leányával; Lipót, Albany herceg, szül. 1853 ápr. 7., házasságra lépett 1882 ápr. 27. Ilona Waldeck hercegnővel, megh. 1884 márc. 28.; Beatrix hercegnő, szül. 1857 ápr. 14., 1885 jul. 26. óta Battenberg Henrik hercegnek neje.

Forrás: Pallas Nagylexikon