Világéter

ama hipotétikus anyag, mellyel a világürt kitöltöttnek gondoljuk, hogy benne a fény terjedését, esetleg más távolhatásokat is magyarázhassunk. A legcsudálatosabb tulajdonságokkal vagyunk kénytelenek felruházni a V.-t, ugy hogy valóban csak feltételezett anyag szerepét játssza. Fel kell tennünk róla, hogy súlya mérhetetlen, tehát megfosztjuk az anyag legelső tulajdonságától. A fény polarizációja azt kivánja, hogy ugy viselkedjék mint szilárd test; az aberráció követeli, hogy az ürben szilárdan álljon, mig a Föld s a bolygók mintegy üres sziták módjára rajta planetarikus sebességekkel áthaladnak. Minden testen áthatol és a legsebesebben mozgó testeknek sem áll ellent útjában, mint ezt a bolygók s még inkább a sokkal finomabb eloszlásu üstökösök mozgásai mutatják. Encke a nevéről nevezett üstökös mozgásában felfedezhetni vélte ugyan a V.-ellentállást, de számításai nem bizonyítanak. A Maxwell-féle felfogásban a V. továbbítja egyszersmind az elektromos és mágneses állapotot, s fény és elektromosság tényleg ez alapon kisérletileg is kimutatható szoros rokonságba jutnak. A V. feltételezése végre a tömegvonzást is engedi megmagyarázni mekanikai alapon. Szóval, a modern természettudomány, nem ugyan empirikus részeiben, hanem ha vissza akar nyulni a jelenségek magyarázataira, a V. hipotézise nélkül ez idő szerint nem lehet el. Ha némi, bár minimális ellenállást mégis nyujt, akkor a bolygórendszer végállapota azáltal van adva, hogy az összes bolygók mindinkább szűkülő elliptikus csigavonalakban a Napra esnek.

Forrás: Pallas Nagylexikon