Benedek, költő, szül. Dióskálon (Zala) 1754., meghalt Budán
1830 jan. 30. Gyermekéveit a somogyvármegyei Nagy-Bajomban töltötte. 13 éves
korában Nagy-Kanizsán, a piaristáknál kezdte a gimnáziumot, 1772. a retorikai
osztályba Pécsre ment. 1775-ben Pesten a pálosrendbe öltözött s bölcsészeti és
teologiai tanulmányait u. o. és Pécsett fejezte be. Mint pécsi teologus,
levelezésbe bocsátkozott a szintén paulinus Ányossal és vele együtt a
franciások hatása alatt kezdett magyarul verselgetni, miután latin verseket már
előbb is irt. Fölszentelése után 1781. Székesfejérváron kezdett tanítani, hol
Ányossal együtt működött. Mikor József császár a rendet 1785. feloszlatta, V. a
székesfejérvári egyházmegye világi papságába vétetett fel s megmaradhatott
tanári állásában. 1794. megvált állásától és Pestre költözött, hol a Batthyány
grófi családnál nevelősködött, azonban betegsége miatt lemondván, Budán
húzódott meg s ott élt abból a 300 váltóforintból, melyet a vallásalapból
kapott nyugdij fejében; e csekély jövedelmét is leapasztotta később a
devalváció és csak a 20-as években javította meg a nádor néhány száz forinttal.
Segítséget csak igen jó barátaitól és irótársaitól fogadott el, azt is inkább
csa ugy lopták hozzája (mint tüzifát stb.). Az 1810-iki budai tűzvész attól a
csekélységtől is megfosztá, amije volt; elégtek a Magyar Századok példányai is.
De Budát nem tudta elhagyni s haláláig ott lakott. Szerény szobájában mint az
irodalom patriárkáját föl fölkeresték a Pestre jövő irók, Kazinczy, Kölcsey,
Berzsenyi s a Pesten is egyre szaporodó irói gárda tagjai: Vitkovics, Szemere
Pál, Kisfaludy Károly, Bajza, Toldy, Vörösmartty és még sokan. Lakóházát a
főváros 1880 szept. 23. emléktáblával jelölte meg. V., noha a franciások módján
kezdett irogatni, Szabó Dávid hatására csakhamar, már 1789. a klasszikai
iskolához pártolt át s attól fogva csak antik formákban irt. Első sorban
ódaköltő volt s a legelső jelesebb költői tehetsége a klasszikai iskolának,
kinél csak Berzsenyi emelkedett följebb. A római költészet és római lélek
ihlette. A formában és dikcióban Horatius volt mintája, de a római szellemből
inkább a stoicizmust vette át, ami az ő aszkéta keresztény szellemével jobban
összefért. Versei nem mind lapokban jöttek ki, hanem egyes leveleken járták be
az országot s nevezetes hatást tettek. A honfiságot, az élet komoly felfogását
egy költő sem magasztalta és fejezte ki annyi erővel az ő koráig mint ő. Hangja
inkább erős és zord, mint elragadó és változatos. A fenségi elemet ő vitte be a
megújult magyar költészetbe éppen erkölcsiségének imponáló szigoruságával és
hajthatatlanságával és nyelvének tömöttségével. Az 1790-es években és az
1800-as évek első tizedében, Berzsenyi feltüntéig állt hatása tetőpontján. A
hősi és a bölcselő óda ő nála kezdődik irodalmunkban. Versei kétszer jelentek
meg életében. Először Bacsányi adta ki V. B. Poétai munkáji címen (Pest 1799),
másodszor pedig megjelentek 1822. (u. o.). Harmadik teljesebb kiadásuk Toldytól
(u. o. 1863). Sokat foglalkozott egyházi irodalommal és máfordítással.
Horatiusnak ő adta nálunk első irodalmilag értékes teljes fordítását. Munkái a
fentieken kivül: Horatius Poetikája (Pest 1801); Lélius vagy M. T. Cicerőnak
beszélgetése a barátságról (1802); Az idősb Kátó vagy M. T. Cicerőnak
beszélgetése az öregségről (1803); Négy prédikáció (Telegdi Miklóstól kiadva,
1803); Magyar poéták, kik római mértékre irtak 1540-től 1780-ig (1804); Második
András Arany bullája (1805); Jegyzetek a magyar beszédnek részeire (1810);
Thalia (1813); Euridice (1814); Q. Horatius Flakkus levelei (1815); Költemények
(1816); Hunyadi László (tragédia, 1817); Poesia (1817); Költemények (hatos
jambusokban Phaedrusként, Buda 1817); Észrevételek a magyar prozódiáról
(Tudományos Gyüjtemények 1818); Költemények Phaedrusként (1819); Magyar rozódia
és magyar irás (1820); Észrevételek a magyar szókötésre (1821); Q. Horatius
Flakkus ódái (5 könyv, Buda 1824, új kiad. 1862. és 1876); Magyar lant (u. o.
1825); Szatirák Horatiusból (1820). Több kötet egyházi munkát fordított Fleury
Kolozs után. Az utolsó három évtizedben munkája javát egy nagy história mű
megirására fordította. A magyar nemzet törtnetét irta meg Magyar Századok
címen, melynek az Árpád-ház kihaltáig terjedő részét 1808. (új kiad. 1811), a
Zsigmond haláláig terjedő második részt Budán 1816. adta ki; az utolsó résznek
(a mohácsi vészig) kéziratát csak újabb időben találta meg és 1863. tette közé
Toldy Ferenc. Sokáig ez volt a legjobb magyar nelvü történet. Az előadás
irodami szinvonala s erős erkölcsi felfogása értékessé tették a maga idején;
még inkább hatott nemzeti érzéseinek erejével. Horvát István az ő hatása alatt
lett történetiróvá. Hatott költőinkre is és olvasóit általán hazaszeretetre
tanította. Mint költőnek Berzsenyire, Vörösmarttyra volt nevezetes hatása. V.
ö. Toldy F., Magyar költők élete; Szalay Gyula, V. B. (Figyelő 25, 26); Beöthy,
Irodalomtörténet és Képes irodalomtörténet. Költeményeit és Magyar Századait
újabban Toldy F. adta ki. Fehérmárvány-emléke Ferenczy Istvántól a pesti
belvárosi templom egyik kápolnájában van.
Forrás: Pallas Nagylexikon