( anthoplerosis, plenificatio), a kerti, ritkán mezei
virágokon jelentkező tünemény, hogy mig a vad alakja kevésszirmu s a rendes
részei kellő számmal vannak meg, addig a teljes virág sokszirmu, egyéb része
pedig vagy nincs jelen vagy nem olyan alaku és számu, mint a rendes virágban
szokott lenni. A V. tulajdonképen elfajulás, s gyakran a virág fő célja: a
termékanyülés és fogantatás is áldozatul esik neki. A V. rendesen bekövetkezik,
ha a növényt jobb földbe ültetjük, de a tapasztalás igazolja, hogy a V. akkor
is beáll, ha a virágot rosszabb körülmény közé helyezzük. Ritkábban, és pedig
kövér vagy nedves földben a vad növény virága is teljesedik, p. a Cardamine
pratensisé, C. dentatáé, Saxifraga granulatáé, a vérehullófűé, a gólyahiré,
boglárkáé (v. ö. Borbás, Vad boglárkák teljesedve, Természettud. Közl., 1879)
stb. A teljes virág az életben tetszősebb, mint a vad alak, s a kertész a
tetszősségét sokszorosan szokta kihasználni. Sok növény, kivált a rózsa,
szegfű, viola, a százszorszép stb. mostani kertészeti értékét csak a V.-nek
köszöni. Ellenben a Datura, hajnalka, Petunia, csengetyüke teljes virágát sokan
nem kedvelik, sőt elcsunyultnak mondják. Némely virág a teljesedéssel illatából
veszít, mint p. az ibolya vagy némely rózsa, de ismét másnak erősebb és
tartósabb, sőt egész más illata is lehet, mint a nem teljesegő tőalaknak. Az
olyan virágnak magról kelt ivadékából, amelyet már nagy virágja kedvéért
gondosabb ápolásban részesítettünk, néha már a második ivadékkal vagy később
jelentkezik a V. első nyoma. Vajjon a későbbi ivadékkal folytatódik-e, nem
bizonyos. A legtöbb a véletlenségtől függ és a tenyésztőnek mondott dicséret
gyakran korai. Sokszor a szép teljes virág a kertész szorgalmának,
állhatatosságának és eszességének rendkivüli összegét reprezentálja, amelyet
sok esztendőn keresztül a tenyésztésre fordított.
Forrás: Pallas Nagylexikon