Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Virágzat... ----

Magyar Magyar Német Német
Virágzat... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Virágzat

növény

(inflorescentia, anthelmium, virágállás), a virágoknak a szár vagy az ágak hegyén, vagy a levél tövében fakadó, virágzó hajtásra való törvényszerü csoportosulása. A V.-ot alkotó virágok rendesen apróbb levél tövéből (hegyelevél, murva, bractea) sarjadnak. A hegyelevél a V.-ot a növénynek egyéb részétől élesen elkülöníti, és a hegyelevél tája alakul belőle. A V. alatt nagyobb, gyakran szines levél lehet (virágburok, nárcis, tölcsérvirág, hársfa, a hagymáé páros is lehet) mint az egész V. pólyája. Az egyes virág alatt nagyobb vegeteativ, zöld levél már azért sem lehet, mert különben a nagy levél a V. folytonosságát megszakítja s külön virágokra osztja, mint p. a salamonpecsétjén láthatjuk. A V. leggyakrabban az ágnak virágzó vége. Ha a virág csak magánosan fakad, V.-nak nem mondható, hanem csak magános virág (tulipán, pipacs, mák stb.). A V. hegyelevelei rendesen satnyásak, eltörpült levelek, többnyire hasítatlan, nyeletlen levélkék, hüvelyke vagy pikkely; némelykor azonban szines is (kosbor, Salvia memorosa és más, kivált kerti zsálya), a virág alatt rövidebb vagy hosszas ideig, sőt egész a gyümölcs megérleléseig is fenmaradhat, v. hamar lehull, némelykor (mint ablasots) meg sem jelenik, ugy hogy az egész V. levéltelen, mint p. a keresztesviráguaké. A virág nyelén gyakran még 1-2 kisebb levélke is van, de a tövéből sem virág, sem más nem fakad. Ez az előlevél (bracteola). A hegyelevéltől a helyzete különbözteti meg, mert a virágnyélen, a virág alatt van (ibolyáé páros, a szegfűé keresztesen átellenes), sőt a V. alján is lehet. Egy virágot vagy V.-ot egy vagy két előlevél, valamint különböző formáju hegyelevél előzhet meg. Ezekből különböző képződmény származik, amelyet már régóta külön névvel jelölnek. Ilyen a szegfű kehelypikkelye, a hársfa zászlója, az aroideák és hóvirágfélék virágburokja. Ha a V.-ot nagyobb számu, egymáshoz közel levő, tehát örves vagy sűrű spirális helyzetü hegyelevelek előzik meg, az egészet gallérnak (involucrum) nevezzük, p. az ernyő-V. alatt, ellenben a kis ernyők alatt levő apró levélörvet gallérkának (involucellum) mondjuk. A fészkesek meg a hélyakőtfélék fészekpikkelye vagy örvlevele, a mályvafélék külső kelyhe, a tölgyfélék makkcsészéje, mely a termővirágot vagy V.-ot fogja körül, a bükkfa bozontos makkfedője, a mogyoró zöld gubája stb., mind ilyen képződmény.

Némelyek, mint legegyszerübbet, a magános virágot is V.-nak tekintik, a Vincáé a levél tövéből, a basarózsáé a szár vagy az ág tetején fakad (flos terminalis). A szárnak az a tagja, mely a virágot viseli, virágnyél vagy kocsán (pedunculus), s a virág ennek kifejlődése v. törpültsége, vagy hiánya szerint, nyeles (kocsános, flos perdunculatus) vagy nyeletlen (flos sessilis). A V.-nak közös elágazását csumának v. csutkának (ramificatio inflorescentiae) mondjuk (szőllőcsutka). A magános virág után, p. a gyólaorrnak kétvirágu V.-a van. A több virágból egyesült igazi V.-nak egész sereg formája van:

I. Egyszerü V. (inflorescentia simpex) az, amelynek közös tengelyéből (V. tengelye, axis inflorescentiae v. rachis) eredő kocsánjai (melléktengely) egy-egy virággal végződnek, tehát újra el nem ágaznak. Ezeket ismét két sorozatra osztjuk. Az egyiknek oldalágai száma határozatlan, a fő tengelyt többnyire nem zárja be virág, tovább növekszik, ezért az ilyen V. határtalan. A virágok nyilása majdnem mindig a középpont, illetőleg a csúcs felé halad (inflorescentia centripetalis), tehát a szélső v. alsó virág a legidősebb, a következő mind fiatalabb, s a legfelős vagy legbelső a legfiatalabb. Ez a fürtszerü V. (infl. botryoides v. racemosa). Más V. melléktengelyeinek a száma határozott, rendesen 2 vagy 1, ritkán több (többes bog); a fő tengelyt virág zárja be, tehát határolt és a melléktengelyek egyenlő értéküek, a fő tengely virágai alul ugyanazon magasságból nőnek ki, s mindegyik megint virággal záródik és többnyire hasonló módon ágazik szét, csak kevés virág esetén marad ágatlan. A V. kinyilása a középpontból indul ki, a középső v. legalsó virág a legrégibb, ez nyilik ki legelőbb, azután követi a következő elágazást bezáró virágoknak a kinyilása és halad kifelé (inflorescentia centripetalis). Ez a bogas vagy bog-V. A fürtszerü V. alakja a füzér, a barka, a vastag tengelyü törzse, a fürt, megnyúlt főtengellyel, a fészek-V., a gömb-V., a lepény-V., serleg-V., az ernyő megkurtult fő tengellyel, a bogasé az álernyő, csembők-V. stb., melyeket a maguk helyén már külön ismertettünk.

II. Az összetett V. (infl. composita) ugy támad, hogy a V. fő tengelyéből kiágazó elsőrangu melléktengely (ág) elágazik és újabb kisebb V.-ot (unfl. partialis) fakaszt. Itt azonban nemcsak az egynemüek és egynevüek kapcsolódnak egymással (fürt fürttel, őzbog őzboggal), hanem különnemüek is, p. az ernyő az őzboggal, fürt az alernyővel (bogas fürt, cymobotrys), a füzér a csigafürttel stb. az összebonyolódás itt akkora, hogy minden cseljét elő nem sorolhatjuk. Gyakoribb alakja az ágbog (buga, panicula), az ecset-V., a kalász, az összetett ernyő, az összetett fürt, a viráglomb (thyrusI, mely nagyon gazdagon elágazó, számtalan csillongból alakult fürt-V.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is