Virginálzene

régi magyar. A 17. század magyar hangszeres muzsikája - s egyúttal a legrégibb magyar hangszeres irodalom - virginálátiratok, illetve virginálkompoziciók formájában maradt ránk. Feljegyzői a Felvidék, Erdély és a Dunántúl képzett (részben német eredetű) muzsikusai voltak, kik a hallott magyar népi vagy népies táncdarabokat többnyire orgonatabulatúrás formában (az u. n. német [Amerbach-féle] orgonatabulatúra szerint!) jegyezték fel, és pedig vagy primitiv dallam + basszus-formában, vagy - ritkábban - gondosabban kiírva a középszólamokat, általában megszerkesztve , feldolgozva az illető darabot. Ugyanígy írtak át virginálra magyar műdalokat, népdalokat, egyházi népénekeket és külföldi eredetű szvitmuzsikát is. Hogy a feljegyzők közül egynémelyik szerzője is volt-e az illető daraboknak s ki melyiknek: azt ma még annál kevésbé tudjuk megállapítani, mert a kéziratok egy része anonym s így még a feljegyzőket sem ismerjük teljes számban. A 17. század második negyedében a Felvidéken felbukkanó orgonatabulatúrás gyűjtemények (németprónai, szomolnoki, leibici, lőcsei és bártfai kéziratok) azt bizonyítják, hogy a hangszeres és kórus-muzsikának ezt a Németországban általánosan elterjedt feljegyzésmódját aránylag korán meghonosították Magyarországon is. A szorosan vett magyar anyagot tartalmazó gyűjtemények keletkezési ideje 1630 és 1690 közé esik. Első helyen áll közöttük a Kájoni János (l. o.) nevéhez fűződő kódex (1634-71), mely egész sor népies táncdallam (Pajkos tánc, Oláh tánc, Az én ágyam csak, Más oláh kettős, Ötödik tánc hatodon, Nyíri tánc, Mikes Kelemen tánca, Apor István tánca, Apor Lázár tánca, choreák), néhány világi dal (Tegnap gróf halála, Lupul vajdáné éneke, A nyúl a vetemények között) és egyházi népének (Stabat Mater, Az gazdag siralma, Bocsásd meg Úristen) primitiv virginálátiratát őrizte meg (dallam és basszus); Kájoni egyéb orgonatabulatúrás gyűjteményei ezen a helyen kevésbé említhetők, mert nyilván vokális, nem instrumentális darabokat tartalmaznak. - A Lőcsei tabulatúráskönyv keletkezési ideje talán az 1660-70 körüli időre tehető; magyar anyagának technikai készsége (kiirt középszólamok, gondos harmóniai és játékpraxisbeli kidolgozás), formai biztonsága és kétségtelenül a hangszer technikájából született, szinte virtuóz elevensége egyedülálló jelenséggé avatja a régi magyar zene történetében. Feljegyzőjét nem ismerjük; lehetséges, hogy a kéziratban többször szereplő S. M. monogram a szerző vagy gyűjtő nevére utal. Magyar vonatkozású anyaga: egy Chorea Hungarica, 8 chorea hangnemek, helyesebben inkább ABC-szerinti sorrendben (ex A, ex B, ex C, D, E, F, G, H) és két chorea polonica. A hangnemek szerinti rendezés a korszak szvit-irodalmának egyik ritkábban előforduló, de általánosan ismert sajátossága Chambonniéres, L. Couperin, Froberger, Pachelbel stb.). A lőcsei kézirat stilizált táncainak magyar zenetörténeti jelentőségét általában így foglalhatjuk össze: 1. első nyoma a valódi hangszeres (hangszerre irt, nem átirt) muzsikának, 2. technikában, feldolgozási készségben legfejlettebb a korszak magyar zenei emlékei között, 3. a ciklikus forma első nyoma a magyar hangszeres irodalomban, 4. az egyetlen régi magyar dokumentum, mely egyes stiláris vonásaiban (figuráció) rokonságot mutat a száz évvel később feltűnő verbunkos tánc-zenével. - A Vietorisz-kódexet, melyet egy ideig Esterházy Pál herceg nevéhez fűztek (l. o.), valószínűleg 1680 körül írta össze 5 vagy 6 feljegyző; kilétüket nem ismerjük. Lehetséges, hogy a kézirat egyideig Esterházy birtokában volt. Tartalma: 17 magyar világi ének (virágénekek, melyeknek élén, kevés kivétellel, ott szerepel a szöveg néhány kezdőszava). nagyszámú népies és külföldi eredettű táncdarab, szlovák dallamok stb. Írásmódja kezdetleges, mint a Kájoni-kódexé, de a feljegyzett világi dalok jelentékeny száma (Térj meg bujdosásidból, Búm elfelejtésére, Sokan szólnak most én reám, Két fehér hattyúról, Égő lángban forog szívem, Mint sir az fehér hattyú, Hová készülsz szívem, Széllel az sok vitéz) megkülönböztetett helyre állítja a 17. század magyar zenei emlékei között. - A soproni Stark-féle virginálkönyv (Tabulatúra Joh. Jak. Starcken zugehörig 1689-) 56 - rendes kottaírással, nem tabulatúrával feljegyzett - virgináldarabja között négy magyar tánc -ot (Ungerischer Tanz) tartalmaz, gondos technikájú (3-4-szólamú) feljegyzésben; csak az Ungerischer Tanz des Fürsten aus Siebenbürgen ( Thököly tánca nótája ?) követi a Vietorisz- és Kájoni-kódex kétszólamú, primitívebb írásmódját. Ezekhez a táncdarabokhoz általános nemzetközi praxis szerint -proportio, vagyis páratlan ütemű változat csatlakozik. A darabok feljegyzője Payr Sándor szerint Wohlmuth János soproni orgonista. - A magyar virginálzene, sporadikus jellege ellenére, határozottan bizonyítja a meginduló magyar hangszeres irodalom eleven erejét és népszerűségét; világot vet mindenekelőtt a magyar instrumentális kultúrának arra az első korszakára, melyben a hangszeres muzsikálás még jóformán teljesen az énekes zene függeléke (énekelt dallamok hangszerre való átplántálása), de - talán népi impulzusok nyomán - önálló figurációs technikát kezd kialakítani. (Különös figyelemre méltók a Vietorisz-kódex kiirt [vagyis magukban a ritmikus értékekben feltüntetett] rubatói is.) Közvetlen folytatását mindezideig nem ismerjük, mert a virginálzene irodalma a 17. század végén megszakad s a 18. század hangszeres irodalma nyilván más gyökerekből alakul ki, évtizedek múlva. V. ö. Sztankó Béla: A lőcsei tabulatúrás könyv choreái 1927 (a lőcsei kézirat magyar anyagának kiadása), Seprődi János: A Kájoni-codex irodalom- s zenetörténeti adalékai, Irodalomtört. Közl. 1909 (a Kájoni-kódex magyar anyaga), Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése 1908 (átiratok a Vietorisz-kódexből), u. a.: Az Esterházy tabulatúrás könyv kora (Magyar Könyvszemle 1911), Szabolcsi Bence: Probleme der alten ung. Musikgeschichte 1926 (a Vietorisz-kódex magyar anyagának nagyrésze), u. a.: Öt régi magyar tánc (Zenei Szemle 1928), u. a.: A 17. század magyar főúri zenéje 1928, Payr Sándor: Wohlmuth János orgonista és karmester, Sopron 1929 és u. annak a Stark-féle virginálkönyvről irt ismert. (Soproni Nemzetőr 1910). L. még Ungaresca. Szabolcsi.

Forrás: Zenei lexikon