Visconti

hires régi lombard család. A latin «vicecomites» és az olasz «V.» helyettes grófot s igy eredetileg hivatalt jelentettek; a V.-k kezdetben alkalmasan a német császárok helytartói voltak Milanoban. Maga a V.-család utóbb Angloria gróftól származtatta magát, a longobárd királyok állítólagos sarjától. Az első V., kiről az oklevelek említést tesznek. Eriprando (Heriband, 1037); fia Ottó (1075 körül) a milanói érsekség algrófja. A monda szerint 1099. Jeruzsálem közelében egy szaracént ütött agyon s annak sisakdíszét elvette; e jelvényt, egy tűzokádó sárkányt, a V.-ak ezentúl saját címerül használták. Ottó 1111. halt meg Rómában, az V. Henrik ellen kitört fölkelés alkalmával, kit menekülés közben segített. Két unokája közül az ifjabb, János, az 1271. X. Gergely név alatt pápává lett Tebaldónak nagyatyja volt; az idősebb Uberto, 1206 óta Milano főparancsnoka, örökös villongásban élt a della Torre családdal. Uberto idősebb fia Ottó (szül. Ugognéban 1208.) 1263-ban milanói érsek lett, de a della Torre család egészen 1277-ig tartotta őt távol Milano birtokától. 1295. unokaöccsének Matteónak engedte át Milano fölött az uralmat, kit azonban a polgárok 1302. elűztek, de VII. Henrik császár 1311. ismét visszahelyezte őt méltóságába. Egyházi átok alatt halt meg 1322-ben. A hatalom ekkor fia Galeazzo (szül. 1277.) kezébe jutott, kit a császár 1323. Piacenza vikáriusának nevezett ki. Galeazzót Bajor Lajos 1327. Monza várába záratta és csak a ghibellinek kérelmére bocsátotta szabadon. Fiát, Azzót, Bajor Lajos 1328-ban 60 000 forintért birodalmi helytartóvá (vicarius) nevezte ki Milanóban és ebben az állásban Azzo lassacskán egész Lombardiát kerítette hatalmába. Gyermekei nem voltak s utána 1339-ben nagybátyjának, Matteónak harmadik fia Lucchino (szül. 1287.) következett. Lucchino kényúri szigorral tartotta fenn magát Milanóban és családja hatalmát kiterjesztette Piemontra és Lunigianára is; a mellett azonban barátja volt a tudománynak és szépművészeteknek, Petrarcával levelezésben állott, sőt maga is irt verseket. Megh. 1349 jan. 24-én. Örököse, öccse János, 1328 óta milanói érsek, szelidebben uralkodott és pénzen szerezte meg Bolognát. Ôt 1354-ben három unokaöccse: II. Matteo, Bernabo és II. Galeazzo követték, kik Milanót és Genovát közösen kormányozták, a többi birtokon pedig megosztozkodtak. II. Galeazzo kapta Comót, Novarát, Vercellit,Astit, Tortonát s Alessandriát s Matteo halála után (1355) megosztozkodott fivérével Bernabóval Matteo birtokain. Ô ekkor Parmát, Piacenzát s Lodit kapta, Bernabo pedig Cremonát, Cremát, Bresciát és Parmát. A V.-család hatalmát és gazdagságát sokan irigyelték s elvégül szomszédaik szövetkeztek ellenük. A súlyos adók, szigoru kormányzás pedig több felkelést támasztott ellenük, mignem Bolognát és Genovát elvesztették; többi birtokaikat ellenben sikeresen megvédték. Galeazzo halála után (1378) fia Giovangaleazzo következett. Ô emelte a család hatalmát a tetőpontra és nőül vette Izabella Valois hercegnőt. A milanóiak, nagybátyja Bernabo kegyetlenkedéseit megunva, segélyül hivták Giovangaleazzót, ki Bernabót két fiával elzáratta, haláluk után pedig a V.-k összes birtokait kezében egyesítette. Felvette 1395-ben Vencel császárnak pénzen megvásárlott engedelmével a Milano hercege címet; megszerezte Pisát, Sienát, Perugiát, Padovát és Bolognát, sőt Olaszország egyesítésének eszméjét tűzte ki feladatául és az olasz király címét is akarta felvenni, de Firenze és Velence folytonos háboruk által szándékában meggátolták. Szerette a tudományt, udvarába gyüjtötte a hires férfiakat, a piacenzai egyetemet ismét helyreállította, megkezdte a milanói székesegyház s a Pavia melletti Certosa építését stb. Halála után (1402) kiskoru fia: Gian Mária, Fülöp Mária és Gabriella helyett egy kormánytanács és az özvegy királyné vitte a hatalmat, kiknek azonban sok véres polgárháborut kellett viselniök. 1404. meghalt a királynő, Gabriellát 1408-ban Genovában kivégezték, a kormányzást pedig Gian Mária vette át, ki kegyetlenkedésében valóságos szörnyeteg volt. Áldozatait kutyái által szokta széttépetni. 1412. egy templomban meggyilkolták. Öccse Fülöp Mária (szül. 1391., megh. 1447 aug. 13.) atyja halála után Paviát s környékét tartotta meg, bátyja halála után pedig ennek birtokait is, sőt később egész Lombardiát megszerezte. 1413 óta Zsigmond császárral és magyar királlyal hadi lábon állott, de Zsigmondnak sem a német birodalom, sem a magyar rendek nem igen bocsátottak sereget szolgálatára és igy a hadakozásnak nem lett eredménye. Később Zsigmond Fülöppel megbékült, sőt szövetséget is kötött vele Velence ellen, mely sehogysem tűrte, hogy az egész Lombardia a V.-ak kezében legyen. Zsigmond viszont Dalmáciát féltette Velencétől. Zsigmond ismételten megújítá V.-val a szövetséget és 8000 katonát helyezett kilátásba, V. pedig megigérte, hogy Zsigmondot koronázási útjában támogatni fogja. A magyar hadak azonban ez ízben is elmaradtak, Velence győzött és 1428. béke köttetett. 1431. azonban V. és Velence között megújult a háboru és erre Zsigmond Brunoro della Scala által újra hadi segélyt igért a milanói hercegnek, sőt Cillei Ulrik vezérlete alatt 5000 főnyi sereget csakugyan el is küldött Friaulba. E szövetség azonban csak a lombard koronát biztosítá Zsigmond számára, Rómába, a császári koronáért még sem mehetett. Zsigmond nov. 20. Milanóba ért és fejére tétette a vaskoronát, de Velence ellen a szövetségeseknek nem volt szerencséjük. Zsigmond pénzhiányból nem küldhetett sok katonát V.-nak, ez pedig sokalta a szerződésben kikötött 5000 arany havi segélypénzt. Ez okból neheztelés támadt köztük és Zsigmond több hetet töltött Milanóban a nélkül, hogy a herceggel találkozott volna. 1343. Zsigmond Velencével kibékült és V.-t magára hagyta. - Fülöp 1447-ben fiuutódok nélkül halt el és ekkor hatalma vejére, a condottieréből felemelkedett Sforza Ferencre szállt át.

Forrás: Pallas Nagylexikon