Vizelés
biológia
A vese által elválasztott húgy a húgyhólyagban gyülik meg.
Felnőtt ember hólyaga 1,5-1,8 lit. vizeletet képes befogadni. Ez a vizelet
nyomja a hólyag falát és a vizelet bocsátására való szükséget érezteti velünk.
Ha a szükséget kielégíteni akarjuk, akkor a hólyag izomelemei, esetleg még a
hassajtó is, összehúzódnak és a záróizom ellapul. Az izgatott húgyhólyag a
fundustól előrehaladólag húzódik össze. A vizelet bejut a húgycsőbe, ahol
kifolyását a megfelelő izom ritmikus összehúzódása elősegíti. Mindezt idegek
közvetítik. A húgyutak érző és mozgató idegei a gerincagy ágyéki részéből
erednek, mely részben a húgyhólyag zárásának és kiürítésének reflexközéppontja
van. A gerincagy ezen középpontja azonban magasabb agyrészek befolyása alatt
áll, erre utal az akarattal megindított vizelés, valamint az a vizelés, mely
néha kedélyizgalmakkor bekövetkezik. Ezeken kivül magában a hólyag falában is
van reflexpálya, benne találtak érző és mozgató idegplexusokat, valamint
idegsejteket. E szerint a V., a hólyag-beidegzés, legmagasabb középpontja az
agyban, alsóbb a gerincagyban és a harmadik, legalsóbb magában a hólyagfalban
van.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|