Vizi növények

(plantae aquaticae, hydrophyton) A közös életkellék összehozta csoportja a növényeknek. Külső magaviseletük szerint 1. lemerültekre (pl. submersae) és 2. úszókra (pl. natantes) szokás őket megkülönböztetni.

Az 1. csoport hazai fajai között nagy a hajlandóság a vékony szárképzésre meg a széthasadozott levelekre. Ezen kívül a bőrükön szájnyílás sincs, bőrsejtjükben pedig klorofillum fejlődik. Száruk ritkán törpült (Lobelia Dortmanna, Littorella), ekkor keskeny, lándzsás, lankadós levelükből sűrű levélrózsa keletkezik. Nagyobb részüknek (süllőfű, csillaghínár, uszányfű, Zannichellia, Ruppia, Zostera stb.) megnyúlt, hajlékony és vékonyka, nagyon ágas szára van, a belsejét számos légcsatorna hatja át, azért a víz színén vagy hozzá közel lebeg vagy úszik. A szár megnyúlása a víz mélységéhez alkalmazkodik. A hínár 5 m-nyire megnyúlhatik, ha ellenben a szár nem ereszthető, akkor a vízi növény v. a fenéken marad vagy mélyebb vízben meg nem él. Edénynyalábjuk tengelyirányú szállá egyesül, a fásodott elemei kevéssé vannak kifejlődve, azért gyengék és hajlékonyak. Az Utriculariának, Aldrovandának, borzhínárnak gyökere sincs, másnak hosszú, ágatlan, a szár csomóiból eredő mellékgyökere van. A 2. csoportbelieknek, vagyis úszó növényeknek széles, tojásdad v. veseforma levelük van, ennek a felszíne fénylő, szerkezete is olyan, mint a légi leveleké, és szájnyílása van. A Wolffia nevű békalencse kivételével gyökerük jól kifejlődött, s vagy a fenék sarában gyökeresednek meg vagy mint a békalencse és békatutaj szabadon, a víz színén élnek. A Potamogetonnak, boglárkának, sulyomnak, tündérrózsának a fenék talajában tőkéje van, ebből úszóleveleket és virágzó szárat bocsát. A hídőrfű, nyílfű, békabuzogány, néhány boglárka (Ranunculus sceleratus var. heterobios Borb.), keserűfű, stb., melyet inkább vízparti növénynek szokás mondani, alkalmazkodás útján, az elárasztott helyen, a víz színén másféle szélesebb úszólevelet tud fejleszteni, p. a Polygonum amphibium var. natans.

A V. tőkéjükkel vagy gumójukkal telelnek ki, vagy pedig bizonyos ágacskájuk, egyéb részük elkorhadván, téli rüggyé (hibernaculum) alakul, a fenék iszapjában kitelel és tavaszkor kisarjadzik (hínár). Sok vízi növény a virágját hosszú nyelén fejleszti, a virág rendesen a víz felszínére jut, hogy a termékenyítést a szél vagy a bogár elősegíthesse (Hottonia, tündérrózsa, sulyom, Lobelia stb.). A Vallisneria, Hydrilla, átokhínár hímsejt-csoportja a víz színén úszik, így lehetséges a fogantatás. Kevesebb vízi növénynek (tündérhínár, Zostera, Ceratophyllum) termékenyülése a vízben történik, a nyilatlan virágban. A V.-nek rendesen úszható termése a levegőn ritkán érik meg, gyakrabban a víz alatt. Nem ritkán nagyon kemény benső héja van, sőt néha, p. a sulyomnak az iszapban való megkapaszkodásra sok erős tüskéből alakuló horogkészüléke is van. A V. földrajzi elterjedése nagyon nagy, de azért leginkább az alacsonyabb vidék vízeiben maradnak, a magas hegyekre csak kevesebb hat fel. A Kárpátok tavaiban alig van valami vízi növény. A tengerben élő vízi virágzó növényeknek a békatutajfélék meg a hínárfélék közül ma csak 27 faját ismerjük, az elterjedésük nagyon sajátságos, s a mai tengerpart keletkezésével függ össze.

Forrás: Pallas Nagylexikon