Vizsgálat

A bűnperben az előkészítő eljárás második része. A büntető per közjogi természete megkívánja, hogy az előkészítő eljárásban független bírói személy is működjék, a nyomozó hatóságok eljárásának felülvizsgálata és az ügynek a főtárgyalásra való előkészítése. Igaz, hogy az összegyűjtött anyag első sorban a vádló tájékozására szolgál, de egyszersmind a bíróság első információjára is, s épp ezért a váddal és védelemmel szemben egyaránt pártatlannak kell lennie, másrészt a terheltnek is saját felfogásából kiindulva elég biztosítékot kell találnia. A büntetőeljárást szabályozó 1896. XXXIII. t.-c. szerint a V. célja: azoknak az adatoknak bírói kiderítése és megállapítása, melyek alapján eldönthető, hogy van-e helye a főtárgyalás elrendelésének, vagy hogy meg kell-e szüntetni a bűnvádi eljárást. A V. az e cél szabta határokon túl nem terjedhet. V.-nak azonban mégsem minden esetben kell megelőzni a főtárgyalás elrendelését (a törvény ugyanis a fakultatív V.-i rendszert fogadja el), hanem csak: 1. oly bűntett esetében, melyekre a törvény halál- vagy életfogytig tartó fegyházbüntetést rendel; 2 öt évet meghaladó, határozott tartalmú szabadságvesztés-büntetéssel büntetendő cselekmények esetében, kivéve, ha tettenkapás forog fenn, vagy bűnösségéről a terhelt a nyomozás adataival teljes összhangzásban álló beismerést tett; 3. a törvényszék elé utalt más bűncselekmények és a 2. pontban felsorolt kivételek esetében: a) ha a királyi ügyészség indítványozza; b) ha a vádat egyedül magánvádló képviseli; c) ha a terhelt oly körülményekre hivatkozik, melyek kiderítése v. megállapítása céljából a V. a védelem előkészítése végett kívánatos; d) ha a vádtanács más okból szükségesnek látja. A V. elrendelését rendszerint a vizsgálóbírónál kell indítványozni. Az indítványban megjelölendő a vádbeli cselekmény, a terhelt személye s a V. kérésének okai. A V. elrendelése vagy mellőzése tárgyában elsőfokúlag rendszerint a vizsgálóbíró határoz, s ha az indítványt elutasítja, határozata ellen a vádtanácshoz felfolyamodásnak van helye.

A V. foganatosításához a bíró nincs a vádelvhez kötve, mert ennek érvényesítését a célszerűségi okok kizárják. Ezért rendeli a törvény, hogy a vizsgálóbíró a V. folyamában hivatalból, indítvány bevárása nélkül is köteles megtenni mindazokat az intézkedéseket, amelyek a való tényállás megállapítása s a tettes és a részes kinyomozása végett szükségesek. Abban az esetben, midőn a bűncselekmény nyomokat hagyott, a vizsgálóbíró ezeket, ha hiteles módon még meg nem történt volna, szemlével, vagy más alkalmas módon haladék nélkül megállapítja. A szökésben levő terheltnek kézre kerítése iránt, valamint a bűncselekmény elkövetésére mutató, vagy abból eredő, illetőleg bizonyítékul egyébként szolgálható tárgyaknak megszerzése és bírói őrizetbe vétele iránt is sürgősen intézkedik. Ezután lehetőleg első sorban a terheltet hallgatja ki, a többi bizonyítékot pedig a sértettnek, a tanuknak és a szakértőknek kihallgatásával, továbbá szemle, esetleg szakértői V. foganatosításával szerzi meg. A terheltnek és a tanuknak kihallgatása a nyilvánosság kizárásával történik, amennyiben a vádló és a védő a terheltnek és a tanuknak kihallgatásánál, a terhelt pedig a tanuk kihallgatásánál rendszerint nem lehetnek jelen. Azonban mind a vádló, mind a terhelt, mind ennek védője megidézendők oly tanúnak vagy szakértőnek kihallgatására, aki a főtárgyaláson előreláthatólag nem jelenhet meg. A felek, valamint képviselőik ez esetben indítványokat tehetnek és a tanúhoz, vagy a szakértőhöz a vizsgálóbíró kérdéseire adott feleletei után kérdéseket intézhetnek.

Ha a vizsgálóbíró befejezte a V.-ot v. tovább folytathatónak nem tartja, a feleket indítványaik előterjesztése végett erről értesíti. A vizsgálóbíró köteles a V.-ot megszüntetni, ha a vádló a vádat elejti, és a vád képviseletét az arra jogosított sértett nem veszi át. Egyéb esetekben a V.-ot csak a vádtanács vagy az ítélő bíróság szüntetheti meg, mert a megszüntetés egyenlő a felmentéssel, azaz érdemleges határozat. A V. megszüntetéséről a vádló, a magánfél s a terhelt végzéssel értesítendők s az utóbbi, ha fogva van, mihelyt a királyi ügyészség a vádat elejtette, azonnal szabad lábra helyezendő. A V. általános szerepéről. l. Előkészítő eljárás.

Az inquizitorius (nyomozó) büntetőeljárással, mely szerint a bíró a pernek minden korlátozás nélküli ura, szemben áll a vádelvi eljárás vagy másként: vádrendszer. A vádelvre alapított eljárásban az ítélő bíró nem vesz részt a vádemelésben, sem az előző bírói eljárásban. A vádelv, mely tisztán csak abban az időben érvényesült, midőn a büntető pert csak a sértett magánérdekének tekintették (a római állam első századaiban s a germán népek középkori történetében), a kontinensen újabb időben a francia forradalomnak köszöni uralomra jutását, míg Anglia, hol a népakarat és a polgári szabadság tisztelete megakadályozták az államhatalom túlterjeszkedését, a történelem egész folyamán megőrizte. A tiszta vádelvet azonban sem az angol eljárás, sem az ennek mintájára készült 1808-iki Code d"instruction criminelle nem fogadta el. Az előkészítő eljárásban a nyomozó elv az uralkodó, a fő eljárásban a vádelv. A két rendszernek ilyetén egyesítése alkotta meg a vegyes rendszert. E rendszer fő elvei a következők: 1. törvényes vád nélkül nincs V. és érdemleges eljárás, ha azonban vád emeltetett, akkor a vádló indítványa nem köti többé a bíróságot az eset megítélésében; 2. a bíró csak az előkészítő eljárásban foglalkozik a bizonyítékok egybegyűjtésével s a fő eljárásban más bíró működik, ki nem nyomoz, csak határoz; 3. a vád képviselete kizárólag a vádlót (köz- vagy magánvádlót) illeti, a közvádló monopóliumának lehető kizárásával; 4. kívánatos a felek lehető teljes jogegyenlősége.

Az 1896. XXXIII. t.-c., mely büntető eljárásunkat szabályozza, vegyes rendszeren alapul ugyan, de a vádrendszer benne mégis túlsúlyra jut, nem valósítja azonban meg a teljes ügyfélegyenlőséget, mert ez akadályozná a bírót a való tényállás kiderítésében akkor is, midőn annak kiderítése hatalmában állana. A vádrendszer keresztülvitele a törvényben a következő: 1. Az eljárás előfeltétele törvényes vád; 2. a vádat a bírótól mindig külön álló, független közeg, rendszerint a királyi ügyész vagy a sértett, mint fő, illetőleg pótmagánvádló képviseli; 3. a vádló a per ura (dominus litis), megtagadhatja a vád képviseletét, a váddal rendelkezhetik s azt, míg az ügy érdemleges bírói határozat alá nincs terjesztve, el is ejtheti; 4. a vádlónak és terheltnek perjogi hatásköre általában egyenlő, a bizonyítás körül egyenlően működnek közre s a perorvoslatokat is egyenlően használhatják. Az ügyészség, mint közhatóság, némi külön állást foglal el, az őrt is kötelezi a törvény 9. §-a, mely szerint mindegyik hatóság köteles a terheltnek érdekeit is állandóan szem előtt tartani. A királyi ügyész is köteles felügyelni a terhelt jogainak törvény-rendelte oltalmára, és ha ezt meggyőződése szerint szükségesnek tartja, tartozik a vádlott javára is fellebbezéssel vagy semmiségi panasszal élni. a bizonyító anyag összegyűjtése tekintetében a törvény nem emeli érvényre a vádelvet. Az anyagi igazság kiderítése érdekében nemcsak a vizsgálóbíró köteles hivatalból indítvány bevárása nélkül megtenni a szükséges intézkedéseket a tényállás megállapítása, valamint a tettes és részes kinyomozása végett, hanem a vádtanács, a fő tárgyalás elnöke, az ítélő bíróság, sőt a másodfokú bíróság is hivatalból intézkedhetik a bizonyítás kiegészítése v. ismétlése tárgyában.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Nyomozás
• Vád