(ejtsd: volter, tulajdonképen Arouet) Mária Ferenc, francia
filozófus, történetíró, kritikus, drámairó, tudós, költő és regényiró, szül.
Párisban 1694 nov. 21., megh. u. o. 1778 máj. 30. Atyja, egy közjegyző,
1704-10. a College Louis le Grandban neveltette a jezsuitáknál. Előbb jogi
pályára készült, de csakhamar kizárólag az irodalmi működésre adta magát V.
álnév alatt. A Temple-kör művelt epikureusai és irodalmi dilettánsainak
befolyása alatt csakhamar ellenkező nézetekre jutott, mint amilyet nevelői
beleoltani igyekeztek s igen szabad szellemü világnézetet alkotott magának.
1713. atyja, hogy elvonja a világváros kisértéseitől, Caenbe, majd Hágába
küldte Chateauneuf marquis házába apródnak, de szerelmi viszonyai miatt
csakhamar visszahivta. 1716. maró gúnnyal birálta az uralkodót egy
szatirájában, miért is előbb kiutasították Párisból, majd 1717-ben 11 hónapi
fogságra itélték. A Bastilleban irta első szomorujátékát (Oedipe), mely 1718
nov. 18-iki első előadása alkalmával nagy sikert aratott. Ugyanott kezdte
kidolgozni a Henriadeot, melyben mint Oedipejében, hevesen támadta a papságot s
élesen elitélte a nemesség s az egyház azon képzelt jogát, hogy
türelmetlenségében zsarnoki módon üldözheti más nézeten lévő alárendeltjeit. V.
a régenstől évi kegydíjat húzott s igen szerencsés kimenetelü üzleti
spekulációkba bocsátkozott. A Rohan lovaggal való összezördülése folytán ismét
a Bastillebe került s azután száműzetett. Ekkor Angliába költözött és alaposan
tanulmányozta az ottani tudományos és társadalmi intézményeket. titokban
visszatért Párisba, folytatta vállalkozásait, meggazdagodott; 1731. az angol
viszonyokkal való összehasonlítás alapján éles birálat tárgyává tette a francia
egyházi, politikai és társadalmi viszonyokat Lettres philosophiques sur les
Anglais címü művében. V.-nek menekülnie kellett és kedveséhez du Chatelet
marquisnőhöz szökött annak cireyi kastélyába. Itt lakott 1734-39. szorgalmas
irodalmi működést kifejtve. 1736 óta levelezésben állott a porosz trónörökössel
s midőn az 1740-ben mint II. Frigyes a trónra lépett, meghivta V.-t fővárosába,
mit 1750. el is fogadott, bár addig XV. Lajos is eléggé kitüntette s versei
megjutalmazásául kamarássá, majd udvari történésszé nevezte ki s az akadémia
tagjává választatta (1746). Csak midőn Pompadour vele szemben Crébillont
tüntette ki, fogadta el Nagy Frigyes meghivását, akivel azonban szintén igen
nehezen tudott összeférni. Nagy Frigyes igen becsülte V. nagy és kiváló
tulajdonságait, de hiuságát s kapzsiságát szerette kigúnyolni, amit V. nem volt
képes eltűrni. Frigyes potsdami kastélyában külön lakást rendezett be V.-nek, a
kamarási kulcsot s 6000 tallér évi járadékot adományozván számára. Midőn
azonban V. piszkos uzsora-üzletekbe bonyolódott s földijét, Maupertuist, a
berlini tud. akadémia elnökét jogtalan támadásokkal üldözte, lehetetlenné tette
magát a porosz udvarnál. 1752 márc. végén távozott onnan s Dél-németországban
utazgatott. 1753 jun. 1. Nagy Frigyes parancsára Frankfurtban elfogták s csak
azután bocsátották szabadon, hogy podgyászából a keresett könyv, a királynak
egy költeménye előkerült. Azután hosszabb ideig élt egyes német városokban, de
a papság üldözései mindenünnen tovaűzték. 1758. végre francia területre
költözött, Ferneybe, közel Genfhez, a mai Ain départementban. Itt élt még
unokahugával Denis asszonnyal 20 éven át bámulatos szellemi tevékenységet fejtve
ki. Itt érte el dicsőségének tetőpontját, mint a felvilágosodottság érdekében
folytatott küzdelem elismert vezére; levelezésben állott Európa összes
politikai s tudományos kitünőségeivel, akik gyakran meg is látogatták ferneyi
birtokán, ahol ilyenkor külön épített szinházában adatta elő darabjait,
melyekben maga is játszott. Befolyását mindig a szellem haladásának
fejlesztésére igyekezett érvényesíteni, nemkülönben az ilyen irányban működők
támogatására s a vallás- és gondolatszabadság vértanuinak, az abszolutizmus
áldozatainak megmentésére (Calas, Sirven s Lally-Tolendal). 1778 febr. Párisba
utazott, utolsó drámájának (Irene előadására, ahol óriási lelkesedéssel
fogadták. Holttestét a Notre-Dame de Scellieres templomban temették el. A
forradalom alatt ugy az ő, mint Rousseau koporsóját nagy ünnepélyességek közt
helyezték el a Pantheonban. III. Napoleon 1864. kinyittatta a koporsókat, de
üresek voltak. 1814. ugyanis Puymorin pénzverői igazgató titokban kiemelte s
egy mészgödörbe dobatta. Szivét külön balzsamozták be s ezt egy urnában őrzi
1864 óta a párisi állami könyvtár. Párisban egy márvány- és egy ércszobra van.
V. a teologiában s az istenben való hitben az ateistákkal ellenkező álláspontot
foglalt el. Tőle ered ezen mondás: Si Dieu n"existait pas, il faudrait
l"inventer (ha Isten nem léteznék, ki kellene találni). Locke nyomán tagadta a
velünk született gondolatokat, az erkölcstanban Shaftesbury követője volt s
fáradhatatlanul küzdött egész életén át a vallás és a sajtószabadság,
türelmesség, egyenlőség az egyháznak az állam alá való rendelése s az igazság-
és tanügy javításának érdekében. A girondisták az ő tanítványai. Nagyobb
munkái: tragédiák: Oedipe (1718); Zaire (1732, magyarul Pétzeli József, Győr
1784, Pest 1863; Horváth Döme, Budapest 1894); Alzire (1736, magyarul Pétzeli
József, Komárom 1790; Jakab István, Buda 1834); Mahomet (1741); Mérope (1743);
Tancrede (1760, magyarul Árvay Gergely, Buda 1834). Shakespere befolyása alatt
keletkeztek: Brutus (1730); Eriphyle (1732); Semiramis (1747); Görög utánzat
(Sophokles) Oreste (1750). Vígjátékok: L"indiscret (1725); L"enfant prodigue
(1736); Nanine (1749); L"Ecossaise. A legjelesebb francia nemzeti eposz, a
Henriade (London 1728, Pétzeli József, Győr 1786 és 1792; Szilágyi Sámuel,
Pozsony 1789). Ódák: Sur le voeu de Louis XIII (1712); Sur les malheurs du
temps (1713); Sur le fanatisme; Sur la paix de 1736; Au roi de Prusse. Költői
levelek: A Julie; A Uranie; A Horace; Aux Délices stb. Epigrammok, szatirák: Le
mondain (1736); La crépinade (1734); La guerre civile de Geneve (London 1768),
Le pauvre diable (1757); Les Fréron; Les Pompignades; Les Que, les Qui, les
Quoi, les Oui, les Non. Költői elbeszélések: L"Anti-Giton; Le cadenas; La mule
du pape; La pucelle d"Orléans; Ce qui plaît aux Dames (1764); Gertrude; La
bégneule; Les filles de Minée (1775). Éles irodalmi birálattal, elmés, de
gonosz modorban foglalkozik Le temple du gout (1723). Bölcselmi művek: Discours
sur l"homme (1734-37); Poeme sur la loi naturelle (1752). Regények: Zadig
(magyarra fordította Rakovszky István 1874); Le Micromégas, Candide (Leibniz
optimizmusa ellen, 1759); L"homme aux 40 écus (1760); La princesse de Babylone
(1768); L"histoire de Jenni (az ateizmus ellen); Jeannot et Colin; Traité sur
la tolérance (1763); La religion naturelle (1756); Le philosophe ignorant;
Éléments de la philosophie de Newton (1738); Lettres philosophiques (1731);
Dictionnaire philosophique (1764); Egyéb iratai: Commentaire sur Corneille
(1764); La Bible enfin expliquée (1776) és végül levelezése (Correspondance)
több mint 800 személlyel. Történelmi művek: Histoire de Charles XII. (Rouen
1731); Le siecle de Louis XIV. (Berlin 1752); Essai sur l"histoire universelle
(Drezda 1754-58); Essai sur l"esprit et les moeurs des nations (Genf 1758); La
philosophie de l"histoire (u. o. 1765). Művei természetesen számtalan kiadásban
jelentek meg. Nevezetes összes kiadások: Decroix Beaumarchais s Condorcet által
rendezve (70 köt., Kehl 1785-89); az első teljes kiadás: Beuchot (70 köt.,
Páris 1829-34); Molaud 52 köt., u. o. 1877-85). Összegyüjtött levelei: Foisset,
V. et le président de Brosses (Páris 1858); Lettres inédites (2 köt., u. o.
1857); Lettres inédites sur la tolérance (kiadta Coquerel, u. o. 1863); Lettres
inédites a Louis Racine (kiadta Larroque, u. o. 1894). - A magyar irodalomban
különösen Bessenyei Györgyre volt nagy hatással.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás
Magyar
Angol
Német