Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Vörösmarty... ----

Magyar Magyar Német Német
Vörösmarty... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Vörösmarty

1. Béla, Mihály fia, igazságügyminisztériumi államtitkár, szül. Pesten 1844 ápr. 23. Középiskoláit és a jogot u. o. végezte. 1868. mint ingyenes joggyakornok a kir. táblához került. 1872-ben ügyvédi vizsgát tett, majd budapesti törvényszéki biró lett. 1876. a budapesti kir. tábla birája, 1887. a kir. kuria birája, 1892. kir. táblai elnöke lett. 1895 márc. 21-én az igazságügyminisztérium államtitkárává nevezték ki.

2. V. Mihály, a magyar reformkorszak legnagyobb költője s általán a magyar költői irodalomnak egyik legkiválóbb alakja, szül. Puszta-Nyéken (Fejér) 1800 dec. 1., megh. Pesten 1855 nov. 19. Római kat. vallásu nemes szülőktől származott; atyja a Nádasdy grófok gazdatisztje volt, deákos műveltségü derék magyar ember, aki számos gyermekeit erejéhez képest tanította. V.-t 1811 nov. Székesfejérvárra adta gimnáziumba a cisztercitákhoz; ott járt a fiu 5 osztályt mint első eminens, ott kezdett nyilatkozni költői tehetsége is. A 6-ik osztályba Pestre vitte atyja a piaristákhoz 1816. Kosztját, szállását tanítással kereste meg s igy atyjának kevesebbet kellett rá költenie. Itt több könyv jutott kezébe, az újabb magyar költők művei, kivált a klasszikai iskola műfordításai, Baróti Aeneise, Rájnis Eklogái, Virág ódái és horatiusi levelei. Mindezek hatással voltak rá, s kevesebbet tanult ugyan, de többet verselt. Alig végezte azonban ez osztállyal együtt a gimnáziumot, 1817 nyarán meghalt az atyja, ki az utóbbi években állásától megválva, önállóan gazdálkodott s a rossz évek miatt szerzeményének jórészét elvesztette. Az özvegy tovább gazdálkodott, de évről-évre szegényedett s a gyermekeknek korán meg kellett kezdeniök küzdelmüket az élettel. Szerencsére V. mint egyetemre menő ifju 1817 nov. a Perczel Sándor házához került a három kisebb fiu nevelőjének (egyik Perczel Móric volt). Tiszte elég vesződséggel járt de becsülettel megfelelt neki s megszerette a család is, ugy hogy nyolc évig maradt náluk. Megélése igy biztosítva lévén, elvégezte 1817-20. Pesten az egyetem filozifiai tanfolyamát; 1820 végén Perczel családjával együtt börzsönyi jószágára (Bonyhád mellett) költözvén, V. is velök ment s a mellett, hogy tanította a fiukat, maga is két év és néhány hónap alatt magánúton elvégezte a három évre szabott jogi tanfolyamot, melyből félévenkint vizsgálatokat tett kitünő sikerrel. E kemény munka mellett is erősen bontakozni kezdett költő tehetsége. Bonyhádon két kat. pap, Egyed Antal plébános, Teslér Antal káplán s Pécsett egy harmadik pap, Klivényi Jakab, mindhárom iróember, jó barátságban voltak vele s egymást dolgozásra serkentették. Könyveket is kapott itt V., részint tőlök, részint Perczel könyvtárából. Kezdett az irodalom új feladatai iránt is tájékozódni. A mellett, hogy lirai darabokat költött, drámai kisérletekkel is foglalkozik, befejezi még Pesten kezdett Salamon c. drámáját. De lelki élete és költői géniusza 1823. ért el az átalakulás, a férfias kifejlődés nagy korszakában. Ez évet (1822 nov.-től 1823 őszig) Perczel beleegyezésével másutt töltötte, hogy mint végzett jogász, aki ügyvédnek készült, törvénygyakorlatot végezzen. Görbőn tartózkodott, Csehfalvay Ferencnél, Tolna vármegye egyik alispánjánál. Itt alkalma volt érezni a megyei élet lüktetését, mely a bécsi kormány hallatlan önkénykedéseinek e korszakában rendkivül viharos volt. Az a villamos feszültség, mely az 1825-iki hires országgyülést szivébe oltott és kedves költőitől táplált hazaszeretet többé nem ábrándos érzésül, hanem az életvalóság erejével munkálni kezdett szivében. Egy más erős érzelmi állapot is hozzájárult egyénisége teljes kifejlődéséhez. Szerelmet érzett Perczel Etelka iránt s ez az érzés, mely kezdetben alkalmasint csak ábránd volt, szenvedéllyé fokozódott, mely annál hevesebben lépett föl, mert a társadalmi különbség miatt szerelmét reménytelennek tekintette az ifju költő. E két érzés ihlette képzeletét s töltötte el lelkét azzal a tűzzel és édes hangulattal, melyből költészete évtizedeken át táplálkozott; ez első szerelemnek köszöni a magyar költészet néhány bájos nőalakját s a szerelem igéző hatalmának számos rendkivül költői kifejezést. V kiáradó költői heve egy sereg lirai költeményben hangzott fel, és egy nagyobb epikus alkotásban, mely a reformkorszak legnevezetesebb eposza lett, az új epikai ciklus legkimagaslóbb terméke. A honfoglalást akarta V. megénekelni az eposznak olynemü hangján, aminőt Pázmándi Horváth Endre pendített meg, a képzelet afféle világába helyezve, aminőre Aranyosrákosi Székely Sándor kis eposza mutatott példát, s a hazafiérzésnek azzal az erejével, melyet ez izgalmas, válságos idők kivántak. Igy irta a Zalán futása c. hőskölteményét 1823 végén és 1824 elején. 1823 vége felé Pestre ment, ott ismét átvette a Perczel fiuk nevelését s gyakornokoskodott, mig 1824 dec. 20. letette az ügyvédi vizsgálatot. Ügyvéd azonban sohasem lett, egyelőre nevelő maradt Perczeléknél 1826 aug.-ig. Ez újabb pesti tartózkodása elején már összeköttetésbe lépett a pesti irói csoportokkal, magával Kisfaludy Károllyal is, levelezett Kazinczyval s megismerkedett a nála két évvel fiatalabb Deák Ferenccel. Néhány kisebb költeménye s a Zalánból közölt részletek 1824 folyamán fiatalabb költőinek figyelmét fölkeltették, s azok biztatták V.-t eposzának kiadására. Előfizetési felhívásokat bocsátott ki a költő, de csak 78-an jelentkeztek. Mindazonáltal augusztusra megjelent a mű, mely aránytalanul nagyobb hatást tett, mint aminő várakozással fogadták. A tiz énekes eposz Árpádnak alpári diadaláról a régi magyar dicsőségnek, a magyar hőskornak nagyszerű, ragyogó s patétikus magasztalása, a romanticizmus áramlatában megfürdött hatalmas ifju képzelet pazar eszményítésével s avval a mélységes elegikus hanggal, melyet a tehetetlen jelenkornak a régivel való szomoru ellentéte fakasztott a költő szivéből. Szerkezete elhibázott, mitológiája jórészt költött, jellemzése hiányos; de gyönyörü festései, megragadó lirai helyei s mindenekfölött hexameteres nyelvének páratlan bája, árnyalattal és zenéje valami új és eddig szokatlan tüneménnyé tették e művet költészetünkben. Irodalmi és nemzeti jelentőségét a magyar költői nyelv megalkotása és a hazafiui érzés rendkivül mély kifejezése adta meg. e nyelv felülállt az ortologiai és neologia tusáin, amannak eredetiségét összeolvasztotta emennek ízlésével, s a magyar nyelvgenijének csodálatos alkotó erejével. Átmenet volt e mű a klasszicizmustól is a romanticizmusra; formája a hexameter, s előadásának sok vonása klasszikus volt, képzelete, alakja és hangja romantikus. Azonkivül V. e. műben a nemzetnek egy nagy érzését fejezte ki, egy politikailag is nagy pillanatban, s a nemzet zömére szokatlan hatást tett. Elragadtatással üdvözölték az irók is az új költőt, főleg Kisfaludy Károly köre, melynek V. egyik legfőbb támasza lett, mig a klasszikusabb és németesebb irányu Kazinczy némi tartózkodást őrzött meg V. iránt.

Mig igy egyszerre ünnepelt költő lett, addig másfelől anyagi gondok zaklatták, kivált miután 1826. eljött a Perczel-háztól; ügyvéd lenni nem akart, s az irói pálya felé vonzódott, mely akkor alig jövedelmezett. Anyja is nyomasztó körülmények közt élt; azt is alig segíthette. Salamon c. szomorujátékából (Pest 1827) jutott némi jövedelemhez, mig az Aurorában megjelent munkáiért egy ideig semmit sem kapott. Végre 1828. a Tudományos Gyüjtemény szerkesztője lett; ennek Koszoru c. szépirodalmi melléklapját is ő szerkesztette. Ezzel bár szerény, de állandó jövedelme biztosítva volt. Költői munkássága gazdagon buzgott. Alkotó ereje, dicsőségvágya egyaránt ösztönözték. Egész sereg apróbb költeményt, liraiakat, balladákat, epigrammokat és képeket irt az Aurorába és Koszoruba, a mellett folytatta drámai kisérleteit, Zsigmond király címmel 1823. készült öt felvonásos drámáját követte mint ugyanazon trilogia második tagja 1825. a Kont, melyet 1830. A bujdosók címen adott ki; 1826. készült Hábador címü drámai költeménye. De a 30-as évek elejéig mindezek fölött mint epikus költő működött. Zalán futását egész sora követte a kisebb eposzoknak, részint a történet, részint a fantázia világából; V. az utóbbit is szivesen fölkereste. Ez eposzai: Cserhalom (1825); Tündérvölgy és Délsziget (mind a kettő tündérrege, 1826); Eger (1827); Széplak (1828); Magyarvár (1828); Rom (töredék, 1830), és mint utolsó, a Két szomszéd vár (1831). Többnyire egy-két énekes eposzok; a leghosszabb Eger (4 ének). A maga idejében leginkább a Cserhalmot magasztalták; de az újabb kritikai a legkésőbbit, a Két szomszéd várat (4 ének) teszi első helyre, melyben szertelenül dúló szenvedélyek tragikus összeütközése van megrázó erővel festve. A Magyarvár nagyobb eposznak indult, de az őstörténetbe helyezett történt kellő mondai anyag hiányában megakadt. Mind a V. bűbájos nyelvén szólnak, a hexameteres formát viselik, kivéve a Tündérvölgyet, amelyben V. a régi négyes rímü Zrinyi-strófát próbálja meg (nagy sikerrel) epikai formának. Ez alatt részt vett a főváros irodalmi életében. Érintkezett a Vitkovics, Szemere Pál, Kultsár István körével, de legszivesebben járt Kisfaludy Károlyhoz, ahol Bajzával és Toldyval is szoros barátságot szőtt. A Tud. Gyüjteményt öt évig szerkesztette, 1832. lemondott. Szerkesztette az Ezeregy éjszaka fordítását is (11 köt., Pest 1829-1833), melyet 1833. szintén másoknak engedett át. Mikor az akadémia megalakult, 1830 nov. 17. tartott alakító ülésében a nyelvtudományi osztályban második rendes tagul választották, majd néhány nap mulva meghalt Kisfaludy Károly helyére mozdították elő 500 frt. fizetéssel. Előkelő része volt az akadémia első munkásságában s leginkább az ő fellépésének volt eredménye, hogy az akadémia mindjárt kezdetben a Révai nyelvtani rendszerét fogadta el. Ő szerkesztette az akadémia használatára a Magyar helyesirás és szóragasztás főbb szabályait (Pesten 1832). Az akadémiának számos nyelvészeti, szinházi és drámabiráló munkálatában vett még nevezetes részt, s ugyancsak az akadémia megbizásából szerkesztette Czuczorral együtt a helytartó tanácstól a középiskolák számára kiadott magyar nyelvtanokat (Buda 1846-47, három darab).

Általán irói és költői munkássága a 30-as években új jegybe lépett. Kisfaludy Károly halála után az ő, Bajza és Toldy háromsága ragadta kezébe az irodalmi élet vezetését, ők tartották fenn az Aurora-kört és csoportosították maguk körül a tehetségeket. Bajza mint kritikus a Conversations-Lexikoni pörben, a Pyrker-féle vitában félelmessé tette nevét s egy-egy elv kivívásával tekintélyt szerzett magának. A tőle alapított Kritikai Lapokat V. is támogatta s még többet dolgozott Bajza Aurorájában, melybe költeményeket irt. Az ő körük az akadémiában néhány évig nagy harcot ví a Döbrenteiével, mig 1836-tól tényleg ők maradnak az első osztályban az uralkodó párt. Ez a kör alapította 1836. a Kisfaludy-társaságot. Majd midőn az aurorát és Kritikai Lapokat 1836. megszüntették, 1837-től megindították az Athenaeumot mint szépirodalmi és a Figyelmeztetőt mint kritikai lapot. Ez a két lap lett V., Bajza és Toldy tekintélye által az akkori irodalmi areopágja, melyhez mind az öreg, mind az ifju irók egyaránt csatlakoztak s amely Petőfit és Tompát is először mutatta be a közönségnek. Az Athenaeum szerkesztését 1843. hagyták félbe. V. kötészetének 1830-43. új oldalai kerültek előtérbe. Felhagyott az eposszal, helyette a drámára adta magát s a szinpadot igyekszik Kisfaludy Károly folytatásakép eredeti műsorral ellátni. Másfelől pedig lirai nagysága a 30-as évek alatt emelkedett ki egész valójában és gazdagságával. Mélyen érezte a drámai műfajnak nemzeti és irodalmi fontosságát s egész szenvedélyévé vált a drámairás, ugy hogy termékenysége e nemben volt a legnagyobb. A régebben irt Salamont és Bujdosókat követték: Csongor és Tünde (1831), Kincsekresők (tragédia, 1832), a Vérnász (tragédia, 1833), melyek az akadémia 100 arannyal jutalmazott, Marót bán (tragédia, 1839), Áldozat (tragédia, 1839), Cilley és a Hunyadiak (1844). Ezek mellett A fátyol titkai c. vígjátéka jelent meg az 1835-iki Aurorában és a nemzeti szinházat az ő Árpád ébredése c. drámai költeményével nyitották meg 1837. Tragédiái tárgyban és jellemzésben romantikusak, a Kincskeresők a német, a későbbiek pedig a francia romanticizmus hatását mutatják, de romanticizmusa lényegében nemzeti volt. E műveiben sok a szép részlet, különösen nyelvök és verselésök hasonlíthatatlan a magyar drámairodalomban, de itt is a lirikus és epikus erényei nyilatkoznak főként, a dalszerü érzelmesség, az epikai részletezés és a mellett retorikai pátosz, ami a drámai szenvedélyt és gyorsaságot mind csak hátráltatta. Szép szavalásu tragédiáit akkor számosan követték iróink, de a közönség inkább vonzódott a franciából fordított kevésbé költői nyelvü, de szinszerübb drámai termékekhez és 1840 körül nagy küzdelem folyt a szini és a költöi hatás hivei közt. Leggyönyörübb szinműve a Csongor és Tünde, mely szerkezetileg szintén nem erős ugyan, de jeleneteinek finomságával, leleményének nagy költészetével és nyelvének felülmulhatatlan varázsával a magyar irodalom Szentivánéji álma. V. mint szinkritikus is működött a nemzeti szinház megnyitásától 1842-ig; birálatait az Athenaeumba irta; terjesztette nálunk a Shakespere-kultuszt, a német dráma és kritika ellenében igazságot szolgáltatott a francia romantikának, tisztázta a tragikum fogalmát. Azonban mint lirai költő tett legnagyobb és az egész nemzedéket szokatlan erővel eltöltő hatást. Költeményeinek első gyüjteményét 1832. adta ki, egy újabbat, időközben megjelent költeményeiből 1840. V. Mihály újabb munkái címen, 4 köt. Már első gyüjteményével 1834. az akadémia nagy jutalmán együtt osztozott Kisfaludy Sándorral (a Zalán futása is 1834. 400 forint pályadijat nyert a Marczibányi-alapból), második gyüjteményét pedig 1842. az akadémia nagy jutalmával koszoruzta meg. s az egész korszak alatt (1832-43) folyton emelkedett mint lirai költő. Annak a hazafiizgalomnak, lelkesedésnek, hitnek és tettvágynak, melyet Széchenyi oltott a nemzetbe, ő volt minden költőnk közt legékesszólóbb kifejezője s egészen Petőfiig nem tett az egész nemzetre egy költőnk sem oly mély hatást, mint V., mindig mély, nemes s magasztos hazafiérzésével. A Szózat (1836), mely nemzeti himnuszunkká vált, Az elhagyott anya (1837), Az úri hölgyhöz (1841) és a Fóti dal (1842) fényes emlékei e forró érzésü hazafiköltészetnek. A mellett elegiái, balladái, kisebb elbeszélő költeményei (Szilágyi és Hajmási, Salamon, a mondhatatlanul bájos Szép Ilonka), lirai epigrammjai, a népies elemhez szító genreképei (Becskereki, Mák Bandi, Laboda Gábor deák, Tót deák dala) egészséges humorukkal a tárgynak, műformának és hangnak szokatlan változatosságát képviselték. V. lirája igazi aktuális lira volt a legnemesebb értelemben s a jelen aggodalmait és reményeit mindig a nemzeti lét és az emberiség egyetemes szempontjából mutatta be. Negyven éves korában «költőink királya» volt s nimbusza később Petőfié és Aranyé mellett is megtartotta ragyogását. Költészetének 1841 óta új forrás is nyitott az élet. Ekkor ismerkedett meg Csajághy Laurával, Bajzáné testvérével, akit a férfi komoly és mély érzésével megszeretett és 1843-ban nőül vett. Ez új szerelmi ciklus emléke A merengőn kivül néhány szép szerelmi költeménye. nagyobb munkát házassága óta nem irt V., kisebb lirai darabokat dolgozott. Ekkor jelentek meg összes munkái V. Mihály minden munkái címen (10 köt., Pest 1845-48). E mellett a politikai életben vett mind több részt. Szeplőtlen jelleme épp ugy mint költészete miatt tisztelettel tekintett rá az egész ország, mindenekelőtt a közélet kitünőségei és az irok, kiknek újabb nemzedékét örömmel látta fejlődni s éppen Petőfiknek első támogatója, atyai barátja volt. Vele és Arannyal egyesült 1848. Shakespere lefordítására. Ő még 1839. lefordította Julius Caesart, majd 1850. Lear királyt. Az 1848-iki változást lelkesülten fogadta V.; ez évben a jankováci kerület országgyülési képviselőjévé választotta, 1849. pedig az orsz. kegyelmi főtörvényszék birája lett. Azonban a forradalom izgalmai közben már apatikus hangulat kezdett erőt venni rajta. A nemzeti katasztrófa mélyen lesujtotta; egy ideig bujdosott, ez alatt egyik leánya meghalt. V.-ra lelki és testi baj nehezült s midőn 1850. mint bujdosó nejével Fegyverneken találkozott, már meg volt őszülve. Neje és barátai tanácsára 1850. Pestre ment jelentkezni a katonai törvényszéknél. Az elfogatástól megmenekült és még ez évben kegyelmet nyert. Azonban már csak pár éve volt hátra az életből, azt is mélységes lelki boru árnyalta be. Vidékre ment lakni, előbb Baracskán egy bérleten gazdálkodott 1850-52., majd szülőföldjére, Nyékre költözött, szintén mint bérlő. betegsége, a tüdővizenyő s melankóliája miatt nem tudott dolgozni. Még 1854. irt néhány költeményt, ezek közt az orosz-török háboru kiütésekor A vén cigány c. megrázó ditirambot, melynél erősebb hangot sohasem hallatott lantja. Azonban betegsége nem csillapult, 1855 vége felé állapota annyira súlyosodott, hogy neje tanácsára családjával együtt Pestre költözött, mint ahol jeles orvosok mindig közelben vannak. A váci-utcai Kappel-háznak azon az emeletén vettek szállást, hol azelőtt 25 évvel barátja, Kisfaludy Károly lakott és meghalt. A lépcsőn fölmenet agyszélhüdés érte s két nap mulva meghalt. Temetése nov. 21. valódi nemzeti gyászünnep volt; Pesten azelőtt nem láttak akkora sokaságot egy temetésen sem. De a nemzet anyagi tekintetben is bőkezü volt nagy költője iránt. Mivel özvegyét és három gyermekét (Béla, Ilonka és Erzsébet) vagyon nélkül hagyta, a gyermekek gyámatyja, Deák Ferenc magánúton adakozásra szólította fel a vagyonosabb hazafiakat s néhány hó alatt 103 000 frt gyült össze. Tetemei a pesti kerepesi temetőben nyugszanak, ahol sírjára neje állíttatott emléket. Szülő vármegyéje ércszobrot állíttatott neki Székesfejérvárt, melyet 1866. nagy ünnepséggel lepleztek le. újabban Pintér Kálmán kezdeményezéséből foly gyüjtés V. országos szobrára. Emlékének van szentelve a magyar irodalom legszebb életrajza is, Gyulai Páltól V. életrajza, mely először 1866. jelent meg. Halála után láttak tőle napvilágot: Lear király (Pest 1856); V. minden munkái (Gyulai Pál rendezése alatt, Pest 1864). Ennek több újabb kiadása van, legújabb: V. összes munkái (teljes kiadás, rendezte és jegyzetekkel kisérte Gyulai Pál, Budapest 1884, Méhnernél). Arab regéi is új kiadást értek (1867, 2 köt.). Műveiből Toldy F. Handbuchja óta (1828) számosat fordítottak idegen nyelvekre, legfőkép németre. Ilyen gyüjtemények: Gedichte, fordította Kertbeny (pest 1857); Ban Marot, ring Mihálytól (2. kiad. 1879); Ausgewählte Gedichte v. Paul Hoffmann (Lipcse 1895); Cserhalom, Stiertől stb. - V. egy történetileg rendkivül fontos korszaknak volt legnagyobb költője; irodalomtörténetileg is korszakos alak: ő egyesítette először nemzeti alapon a sokféle költői irányt s teremtette meg a magyar költői nyelvet; esztetikai szempontból pedig nagy szabásu és változatos költői szellem; fantáziájának pazar szinü játékával és hangulatainak mélységével, finom árnyalataival és átmeneteivel. Nyelve örökké gyönyörüség forrása és tanulmány tárgya marad. Az örökségét vették át és gyarapították Petőfi és Arany.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is