Voss

1. Gerhárd János (rendesen Vossius néven), németalföldi filológus, született Heidelberga közelében 1577., meghalt Amsterdamban 1649 márc. 17-én. Apja németalföldi származású volt, és a család 1578. visszatért Hollandiába, s Dordrechtben telepedett le. V. itt tanult, majd pedig a lejdai egyetemen; 22 éves korában dordrechti iskolaigazgató, 1614. a lejdai teológiai iskola igazgatója lett s ezen állásában adta ki Historia Pelagianae c. művét, amelyben az arminiánusokat vevén pártfogásába, magára haragította a holland papságot, s le kellett mondania állásáról. De Historicis Latinis c. művében visszavonván tételeit, kiengesztelődtek iránta s 1633. az amsterdami új egyetemen lett a történelem tanárává, s itt írta meg nagy irodalmi műveit: Aristarchus, sive de arte grammatica, libri VII; De historicis Graecis, libri IV; Commentariorum rhetoricorum, sive oratoriorum institutiorum, libri VI; De veterum poetarum temporibus, libri II. - Fia Izsák, született Lejdában 1618., meghalt Windsorban 1689 febr. 21-én. 21 éves korában kiadta Skylax görög geográfusnak Periplus c. művét latin fordításban, jegyzetekkel, majd Olaszországban utazott, értékes kéziratokat gyűjtve s 1648. Krisztina svéd királynő udvarában talált otthonra, 10 év múlva azonban visszatért Hollandiába; innen 12 év múlva 1670. Angolországba ment, ahol windsori kanonok lett. Számos művet írt, de ezek atyja művei mellett kevéssé jelentékenyek.

2. V. Gyula, német író, született Brandenburgban 1768 aug. 28., meghalt Berlinben 1832 nov. 1. 1782-98. porosz katonai szolgálatban volt, azután beutazta Német-, Francia-, Olasz- és Svédországot, mire Berlinben telepedett le. Rendkívül sokat irt, de számos regényei (legjobb: Die Schildbürger, 1823) és színdarabjai csak mint a korabeli romlott társadalom hű és merész (néha szemtelen) rajzai érdekesek és értékesek. Egyik műve: Magister Erdenwallen, melyben pompásan rajzolta önmagát a Magister Lämmermeier alakjában.

3. V. János Henrik, német költő, jeles műfordító s régiségbúvár, született Sommersdorfban 1751 febr. 20., meghalt Heidelbergában 1826 márc. 29., hol 1805 óta egyetemi tanár volt. Iskoláit Neubrandenburgban kezdte, de már 1769., miután atyja teljesen elszegényedett, kénytelen volt mint házi tanító keresni meg kenyerét. Költeményei révén, melyek legnagyobb részben a göttingai Musenalmanachban láttak napvilágot, megismerkedett Boieval, kinek meghívására 1772. Göttingába ment. Itt nekifeküdt a klasszikus ókor tanulmányozásának, s több modern nyelvet is elsajátított. 1777. Nőül vette Boie nővérét Ernesztinét (1756-1834. Briefe von Ernestine V. an Abeken, 1882-83). 1778-ban Ottendorfban, majd Eutinban lett igazgató. 1802. Jenába költözött át, ahonnan Heidelbergába hívták meg. V. a Göttinger Dichterbund egyik alapítója volt. Bronz mellszobra, melyet 1883. állítottak föl, az eutini gimnázium előtt van. V. hajthatatlan, darabos, de őszinte jelleme leginkább: Wie ward Fritz Stolberg ein Unfreier (Sophronizon 1819, III. füz.) című munkájában nyilvánult meg. Mythologische Briefe (2 köt., 1794, 2. bővített kiad. 3 köt., 1827) a mítosz-anyagot szoros történeti alapon, éles kritikai elemzéssel tárgyalja. Antisymbolikában Creuzerrel ellentétben a régiek mitológiájának szimbolizáló magyarázata ellen kel ki. V. leginkább mint műfordító fejtett ki nagy munkásságot. Első sorban Homérosz munkái (először teljesen 4. kötet, 1793, 5. javított kiadás 1833) említendők, melyeket lelkiismeret, hűség és természetesség jellemeznek. Ezek a tulajdonságok még a későbbi írók előtt is becsessé tették e munkákat. V. fordításában a klasszikus költők művei közül még a következők jelentek meg: Virgilius (Landbau 1789; Ländliche Gedichte, 4 kötet, 1797-1800; Werke, 3 köt., 1799, 2. jav. kiad. 1821); Ovidius, Ausgewählte Verwandlungen (2 köt., 1798, 2. kiad. 1829); Hesiodus és Orpheus munkái (1806); Horatius (2 köt., 1806, 2. kiadás 1821); Theocrit, Bion, Moschus (1808); Tibullus és Lydamus (1810); Aristophanes, Henrik fiának magyarázó jegyzeteivel (3 köt., 1821); Aratus, Sternerscheinungen is Wetterzeichen (1824); Homer, Aymnus an Demeter (1826) és Propertius (1830). Ezeken kívül Tibullus kézirataihoz irt kritikai dolgozatai (1811). A klasszikusoknak fordításait mindenütt esztétikai megjegyzésekkel és magyarázatokkal kíséri. Shakespeare színműveinek fordításában Henrik és Ábrahám fiai segédkeztek neki (9. kötet, 1818-29). V. eredeti költeményei kiváló költői erőről nem tesznek bizonyságot; fölfogása sokszor köznapi, képzelete gyenge, nyelve darabos; szerzőjük erőteljes, férfias szelleme azonban valamennyin átvonul. Legismertebbek idilljei s ezek között Luise (1795), melyben a német nép családi életének feltüntetésében a homéroszi eposzok stílje és szelleme nyilatkozik meg. V. összes művei hat kötetben (1802., kiadta V. Ábrahám, Lipcse 1835 és válogatott munkái Sauertől 1 kötet) jelentek meg. - V. legidősebb gyermeke Henrik, született Ottendorfban 1779 okt. 29., meghalt 1882. A bölcsészetet Halléban végezte s 1804. Weimarban gimnáziumi tanár lett. 1806-ban mint a filológia tanára Heidelbergában atyja tanszékét foglalta el. Shakespeare és Aristophanes munkáinak fordításában atyjának állandóan segédkezett. Munkái közül nevezetesebbek: Aischylos-fordítása, melyet atyja folytatott és fejezett be (1826); Briefwechsel zwischen Heinrich V. und Jen Paul (1833); Mittheilungen über Goethe und Schiller, in Briefen von H. V. (3 köt., 1833-38); e leveleket kiadta öccse V. Ábrahám (született Eutinban 1785., meghalt 1847 nov. 15.), ki 1810. Rudolstadtban, majd 1821. Krauznachban lett gimnáziumi tanár. Halála után jelent meg nagyobb munkája, melynek címe: Deutschlands Dichterinnen (1888).

4. V. Rikárd, német költő, született Neugrasséban (Pomeránia) 1851 szept. 2. Szülei gazdásznak szánták, de miután az 1870-71-iki német-francia háborúból visszatért, bölcsészeti tanulmányokat folytatott Jenában és Münchenben; azután hosszabb ideig lakott Frascatiban (Róma mellett) és saját németországi nyaralójában (Bergfrieden, Berchtesgaden mellett). 1884. a szász nagyherceg a Wartburg könyvtárosává nevezte ki. V. igen termékeny, gazdag képzeletű író, aki azonban nem igen válogatós azon eszközökben, melyekkel a közönségre hatni akar. Munkái: Helena (1874); Scherben, gesammelt von müden Manne (2. kiad. 1884); Frauengestanten (1879); Bergasyl (1882); Rolla (1883); San Sebastian (1883); Raffael (1883); Messaline (1884); Römische Dorfgeschichte (1884); Die neuen Römer (1885); Die neue Circe (1885); Der Sohn der Volskerin (1885); Kinder des Südens (1885); Michael Cibula (1886); Die Auferstandenen (1886); Daniel, der Konvertit (1887); Nubia (1889); Novellen (1889); Die Sabinerin (1879); Der Mönch von Berchtesgaden (1891); Erlebtes u. Geshautes (1891) Drámái: Unfehlbar (1874); Savonarola (1878); Magda (1879); Die Patrizierin (1881); Luigia san Felice (1882); Pater Modestus (1883); Regula Brandt (1883); Der Mohr des Zaren (Puskin egy töredéke után, 1873); Raffael (ünnepi játék, 1884); Unehrlich Volk (1885); Alexandra (1886); Brigitte (1886); Eva (1889); Wehe dem Besiegten (1889, a darab hőse Napoleon); Messalina (1890); Auf Berges Höhen (1891); Schuldig (1890); Die neue Zeit (1891); Der Väter Erbe (1892); Malaria, Der Zugvogel, Unebenbürtig (1892); Jürg Jenatsch, Zwischen zwei Herzen (1893); Die blonde Kathrein. Nálunk Évát előadták Kolozsváron, A szőke Katót a Vígszínházban (1897) Makai Emil fordításában.

Forrás: Pallas Nagylexikon