Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
vulkán volcano
vulkáncsato... vent
vulkáni volcanic
vulkáni sal... clinker
vulkanikus effusive
vulkanikus volcanic
vulkanikus ... extruding
vulkanikus ... extrusion
vulkanikus ... effusive ro...
vulkanikus ... agglomerati...
vulkanizáci... vulcanizati...
vulkanizál to vulcaniz...
vulkanizálá... curing
vulkanizálá... vulcanizati...
vulkanizálh... to vulcaniz...
vulkanizáló... vulcanizer
vulkanizáló... to vulcaniz...
vulkanizált... vulcanized
vulkanizált... vulcanized ...
vulkánoz to vulcaniz...

Magyar Magyar Német Német
vulkanikus vulkanisch

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Vulkán

(tűzhányó), az olyan hegy, mely csatornával van vagy volt a Föld belsejével kapcsolatban és amelyből időnkint izzón folyós anyag, gázok meg gőzök törnek ki, v. törtek ki valaha. Azon nyilás, melyen keresztül a kitörés történik: a kráter, az izzón folyós anyag, mely a kráterból kifolyik: a láva. A V. nem működik egyre; mindig van kisebb-nagyobb idő, melyben egészen csendes v. nyugszik. Az oly V.-okról, melyek történelmi időben, tehát emberemlékezett óta nem működtek, azt mondjuk, hogy kialudtak; amelyeknek működéséről tudomásunk van, azok működő V.-ok. E megkülönböztetés azonban nagyon bizonytalan, mert ismeretesek esetek, midőn valamely V. évszázadokig nem működött, tehát kialudtnak tartották, egyszerre csak kitört. A kialudt V.-ra alakjáról v. anyagáról, mely őt felépíti, ismerünk rá. A volt kráter rendesen már betemetődött, legtöbbször a kúpot a viz egészen v. részben el is hordotta; van azonban elég kialudt V. határozottan felismerhető kráterrel (nálunk a Mátrában, Cserhátban stb.). hazánkban a Mátra, a Cserhát, a Hegyalja, a Vihorlát-Gutin, a Hargita, a Bakony stb. jórészt kialudt V.-ok csoportja. A működő V.-ok számát a Földön vagy 672-re teszik, ezek között 270 (némelyek szerint 328) most is működik. Legkevesebb V.-ja van Ausztrália kontinensének, azután növekedő sorrendben következik: Afrika, Európa, Ázsia a szigetekkel és Amerika, ahol legtöbb a V. A. V.-ok eloszlásában általános törvényt megállapítani nem igen lehet. Csak azt tudjuk, hogy a működő V.-ok gyakoribbak a tengerhez közel a partokon v. szigeteken, mint a kontinensek belsejében. A V. egyenként egészen izoláltan is mint egyes V. lehet valamely vidéken, legtöbbször azonban több van együtt, amikor azután v. egymásután sorban (egyazon hasadék mentén) helyezkednek el (sor-V.-ok), avagy nem egy vonalba eső csoportokban (csoport-V.-ok). A sor-V.-ok. v. mint V.-i szigetek közvetlenül a tengerből kiemelkedve sorakozódnak egymás után (a Kurili-szigetek, az Aleutok, az Antillák), v. magas hegyvidéken sorakoznak (Quito, Bolivia, Mexiko sor-V.-jai). Az egymásután sorakozó V.-ok száma nagyon különböző. Chile V.-sorait 33, Kamcsatkáét 38, az aleutoké 48 V. alkotja. Az egyes V.-ok távolsága egymástól a sorban nagyon változó. Egyes esetekben olya közel kerültek egymáshoz, hogy alapzatukkal érintkeznek, más esetekben sok mérföldnyi a távolság közöttük. A sor hosszusága is igen különböző. Igy a chilei V.-ok 240 mérföldnyi hosszuságban sorakoznak egymás után; a peruiak 105, az Aleuták 170 mérföldnyire; a közép- és délamerikai V.-okat egy sornak véve, majdnem 1000 mérföldnyi a hosszusági kiterjedésük. A vonal, melyben sorakoznak, majd egészen egyenes, majd pedig görbe vonal; néha egyközös vonalakban futnak (Auvergne Franciaországban, Quito, Jáva, Kamcsatka), máskor kereszteződnek, villásan elágaznak. A csoport-V.-okra jó példa Dél-Európa V.-jai (Vezuv, Etna, Stromboli stb.), továbbá Auckland (Új-Zéland) V.-jai, ahol 600 km2 területen vagy 63 V.-van rendetlen csoportokban. Szerkezet és képződési mód szerint kétféle tipusát szokás a V.-oknak megkülönböztetni. Ha az izzónfolyós lávatömeg kitörésével gazdag gáz- és gőzkiömlés is jár, akkor rendesen nagy mennyiségü hamu és törmelék is kerül ki a V. belsejéből és ezek rétegenként építik fel a V. kúpját, amikor réteges v. sztrato-V. az eredmény. Az izzónfolyós lávatömeg kitörését nem kiséri erősebb gáz- és gőzkiömlés, akkor maga a lávatömeg feltornyosulása avagy szétfolyása alkotja a V.-t, az ilyen a tömeges V. Midőn közönséges értelemben V.-ról szólunk, mindig a réteges V.-t értjük alatta, annál is inkább, mert alakjuk is rendesen kúpalaku. Az alakja a V.-nak különben változásoknak van alávetve, mert minden kitörés megváltoztathatja körvonalait. lassu, egyre tartó kitörés a kihányt anyagokkal megnöveszti magasságban a V.-kúpot, de hevesebb kitörés részben vagy egészen le is rombolhatja azt. Igy p. 1883 aug. 26. a Krakatau V.-nak (Szunda-szoros) kitörése alkalmával a 800 m. magas kúp a tengeralatti alapzatával együtt egészen légbe röpült, elpusztult. Új-Zélandon 1886. A Taraera, Japánban 1888. a Bandaiza röpítette légbe kúpját. A V. kúpjának magassága épp annyira különböző, mint egyéb hegyeké. Vannak egyesek, melyek alig 30 m.-nyire emelkednek a föld vagy pedig a tenger szine fölé, mások több ezer m.-nyire. Igy az Etna magassága 3304 m., a Vezúvé 1301 m., a Teneriffa csúcsé 3615 m. Minden réteges V. legfontosabb része az a tölcsér, mellyel a föld belsejével, vagyis a V. tűzhelyével (ahonnan a V. működése kiindul) van kapcsolatban s amelyen át az anyagok kitörnek. A tölcsér csakis a működésben lévő V.-nál nyilt csatorna, a kialudt V. tölcsérjét, ugyszintén a régóta nyugvó V.-ét is megmerevedett lávatömeg tölti ki. A tölcsérnek a föld felületén levő nyilása, amelyen keresztül közvetlenül a kitörés történik, a kráter. Alakja a kráternek vagy tölcsérformán szélesedő, vagy üst- meg tányéralaku stb.; rendesen a hegy csúcsán, annak középponti részében, avagy az oldalán van és fő kráter a neve. Lehet két fő krátere is a V.-nak, a csúcsán meg az oldalán, valamint azokból kiindulhatnak a sugár irányában apróbb, u. n. mellékkráterek is, mindegyik egy-egy apró kis kúpocskával. A Teneriffának meg a Monte Loa V.-nak két fő krátere van, az Etnának a csúcsán levő kráteren kivül még vagy 900 mellékkráterje. Vannak hatalmas nagy V.-ok, amelyeknek egyáltalán nincs kráterjük, hasadékból tör elő láva stb.; igy a nagyobbik Ararát, Dél-Amerikában az Antisana stb. A kráterek nagysága nagyon különböző. Van olyan V., amelyen a kráter csak mint kis mélyedés mutatkozik, és olyan, melynek átmérője 5000 m. A Stromboli kráterjének átmérője 5000 m. A Stromboli kráterjének átmérője 670, a Vezuvé 620, az Etnáé 700, a Popocatepetlé 1700, a Kilaneáé (Havai szigeten) 4700 m. A V. talapzata, vagyis az a kőzet, amelyen kúpja felépült, a legkülönfélébb anyagu és koru lehet, nem okvetlenül szükséges, hogy eruptiv kőzet legyen, elégszer réteges, viz eredésü kőzeten emelkedik a V. kúpja. Maga a kúp természetesen mindig az erupciói termékekből tornyosul, anyaga tehát csakis V.-i természetü és pedig v. maga a kifolyt lávatömeg építi azt fel, avagy ugy épült fel, hogy a kráterből kihányt laza tömegek visszahullva a kráter köré halmozódtak és egész kúppá tornyosodtak. A szerint, amint a kúpot vagy csakis láva vagy pedig visszahullott törmelék, esetleg mind a kétféle anyag vegyest alkotja, meg szoktak különböztetni láva-, törmelék-(hamu, homok) és kevert anyagu V.-i kúpot. A V. kúpjának képződése lehet egyetlen egy néhány napig tartó kitörésnek az eredménye (p. a Monte Nuovo 150 m. magas kúpja Nápoly mellett, mely két nap alatt emelkedett), legtöbbnyire azonban ismételt kitöréseknek van abban részük. A kúpot, a krátert igen gyakran erősen módosítja, alakítja, változtatja a kiömlő láva, amely a kúp oldalát elégszer át is töri és az egésznek patkó- vagy egyéb alakot ad. Amikor egymás után bizonyos időközökben ismétlődő kitörések egyre kúpokat építenek fel, az u. n. összetett V.-hegy áll elő, vagyis az olyan, amelynek egyetlen egy fő kúpja körül sok apróbb kúp is képződik. Legjobb példa rá az Etna. Elégszer megtörténik, hogy a V. fő kúpja körül gyűrűformában látni V.-i tufa-, homok- és általában törmelékrétegeket, lávatömegekkel váltakozva, melyek együttesen mint valami hatalmas V.-i sánc fogják körül a V. kúpját. Nem egyéb az ilyen gyűrűforma sánc a kúp körül, mint egy régebbi V. kúpjának romja, amelynek közepén tört magának utat egy újabb V. és kitörési termékei a régin belül tornyosodtak új V.-i kúppá. A Vezuv a legjobb példa az ilyen körülsáncolt V.-i kúpra; a Monte somma mint régebbi V. alkotja a gyűrüforma sáncot, közepén emelkedik a Vezuv kúpja. A V. eredeti alakját gyakran a viz erodáló (kimosó) ereje is megváltoztatja; ha a V. annak folytán a hegyszakadék alakját öltötte: baranco a neve, ha katlanét: caldera. A szárazföldi V.-okon kivül vannak tengeralattiak is. Ezek közül sok el sem éri a tenger felszinét, mások a tenger fölé emelkednek (a Liparii-szigetek egyike, a Volcano, 419 m.-nyire, Nipon és Jeso japáni szigetek között a Kosima 232 m.-nyire), ismét mások kráterjükkel érik a viz felszinét és hajdani V.-i szigetek romjaiként tekintendők, p. a Szantorin az Égei-tengerben, Deception-Island, St.-Paul, Amsterdam-Island. A tengeralatti kitörésekkel különféle jelenségek járnak: a tenger megrengése, roppant hullámzás, gőzök felszállása, azon részen a viz felmelegedése, természetesen a vizi állatok kipusztulása, úszó habkő-padok képződése stb. Sajátságos faja a V.-oknak az u. n. V.-tölcsér (maar), tölcsér- v. üstforma mélyedés V.-i vidékeken, melyből soha sem ömlik ki láva, hanem csakis hamu, homok, apró kövecsék, törmelékek törnek ki belőle, melyek visszaesvén szélére, gyakran csekély magasságban szegélyezik a nyilását. Gyakran viz van benne és ilyenkor apró tó benyomását kelti, mely időnként erősen háborog. A V.-ból gázok, gőzök meg láva törnek elő, de ezeken kivül apróbb-nagyobb törmelékanyagok is vettetnek ki, amelyeket nagyságuk szerint szoktak elnevezni. A legfinomabb poralaku anyag a V.-hamu, a durvább szemek a V.-i homok, a mogyoró- vagy diónagyságu darabok a lapillik (rapillik), az ököl v. emberfejnagyságuak V.-i bombák. A V.-i működés legközönségesebb esete a gázok és gőzök exhalációja. A legfőbb szerepet a vizgőz játssza, amely gyakran sisteregve, zúgva tör a mélységből elő és magas gőzoszlopot képez, amely igen messziről teszi láthatóvá a működő V.-t. A vizgőz rendes kisérői: kénhidrogén, kéndioxid, kéngőz, kénes sav, sósav, hidrogén, széndioxid, bórsav stb. A fokozódott V.-i működés a kitörésben (az erupcióban) nyilvánul. Napokkal a kitörés előtt földalatti moraj, dörgés, erős rengés, rázkódtatás figyelmeztet a közeledő veszedelemre. A kitóduló gázok és gőzök mennyisége egyre szaporodik, szétrepesztik a nyugvás ideje alatt elzárva volt kráter torkát és rettenetes recsegés, durrogás közt néha a V.-kúpjának tetemes részét vetik fel a levegőbe. A kráterből roppant magas (néha 3000 m.-nél is magasabb) füstoszlop emelkedik az ég felé, felső végén a pinia-fenyő módjára szétterül (azért piniának is mondják) és villámok cikáznak rajta keresztül. A füstoszlopban (a piniába) sok a hamu, az izzó lapilli és bomba, melyeket a rengeteg mennyiségben feltörő vizgőz ragad magával a magasba. A bombák a lapillik csakhamar megint leesnek, a hamut azonban a nagy magasságban megragadják a szelek és gyakran roppant távolságokra viszik szét, ahol mint hamueső hull alá. (A Vezuvból 512. kitört hamu Konstantinápolyban meg Tripoliszban hullott alá, az Etna hamuját gyakran viszi a szél Afrikába, Izland szigetén az Askja V. hamuja 1875. Norvégia partjain, sőt Svédországban is [Stockholm közelében] hullott, de a legnagyobbszerü jelenség volt a Krakatau V. hamujának széthordása 1883 aug.-ban, amikor az 800 000 km2-nyi területen terjedt szét és az égboltozat sajátságot vörösségének volt okozója.) Az óriási viztömegek rengeteg felhőkké sűrüsödnek, megered az eső és rettenetes zápor hull a V.-ra alá. A gáz- és gőzkitódulás, a hamu-, lapilli- és a bomba-eső, a dörgés és rengés tetőpontjukat érik el közvetlenül ama pillanat előtt, amidőn a kráterből vagy a V. oldalán támadt repedésekből a lávaömlés, amivel a kitörés tüneményei véget értek. A láva a V. lejtőjéről lefolyva, gyakran egész lávamezőket alkot. Nagyobb V.-okból láva nagy ritkán ömlik a fő kráterből, többnyire a mellékkráterekből és oldalhasadékokból, a fő kráterből rendesen csakis gőzök, gázok, hamu, lapillik, bombák törnek elő. Az izzón folyós láva folyásának sebessége függ a lávatömeg sűrüségétől, annak a helynek lejtősségétől ahol folyik, de még attól is, hogy mily mennyiségü a kiömlő láva. Ismeretesek esetek, midőn igen híg láva nagyon lejtős helyről a szél sebességével folyt, máskor mozgása alig vehető észre és óránként nem tesz meg 1 m.-nél hosszabb utat. Az izzón folyás tömegben foglalt gázok, gőzök kezdetben az egész felületéről távolodnak el és sürű felhőkbe burkolják azt. Amint jobban és jobban kihűl, megmerevedik (eredetileg hőmérséklete 1200-1300 C°), helyenként keskeny, néhány m. magas kémények tornyosulnak, belőlük tódulnak ki a gázok, gőzök, melyek a lávára lecsapódva azt tarkára festik meg. Az egyre fejlődő gázok, gőzök a megmerevedő lávát hólyagossá, likacsossá teszik, innen van, hogy a láva a felületéhez közel rendesen likacsos, hólyagos. A lávaáram felülete elég gyorsan merevedik meg, salakforma kéregként fedi a láva a többi tömegét és akár járhatni is rajta, jóllehet az alsóbb rétegek még izzón folyósak, ami a hasadékokon, repedéseken át rendesen látható. Ismeretesek esetek, midőn a láva két évnél hosszabb ideig tartotta meg mozgási képességét, belsejében pedig 20, 30 és 40 évig izzó maradt vagy lagalább is igen magas hőmérsékletü, mig a felületén már régóta zuzmók tenyésztek. Gyakran rengeteg az az anyagmennyiség, mely vulkáni kitörések alkalmával kerül a felületre. A Vezuv ama legutóbbi lávaömlése, mely 1891. kezdődött és 3 évig tartott, 36 millió m3 lávát produkált és egy 130 m. magas salakhalmot. A V.-ok keletkezésének okát igen különféleképen magyarázzák. A sok elmélet közt különösen a következő kettőnek van legtöbb hive. Az egyik azt tartja, hogy a Föld belsejében izzón folyós tömegek vannak, amelyeknek kitörését, kiindulva abból a tapasztalatból, hogy a réteg V.-ok a tengerpart mentén vagy pedig az oceáni szigeteken vannak, az okozza, hogy a tenger vize behatol a Föld mélységben levő gázokkal, gőzökkel együtt oly nagy feszítő erőt gyakorol az izzón folyós tömegre, hogy azt felemelkedésre, majd pedig kitörésre birja. A másik nézet szerint a Föld szilárd kérgében vannak olyan kőzettömegek, amelyek igen nagy nyomás alatt merevedtek meg és nagymennyiségű gázokat, gőzöket nyeltek el. Midőn a Föld kérgében keletkező valamely repedés által az illető tömeg anyaga a nagy nyomás alól jó részben felszabadul, egyúttal meg is olvad és a hidrosztatika szabályainak megfelelően a repedésben felemelkedik, a nélkül azonban, hogy a felületre juthatna. A felületre való emelkedést a megolvadt anyagból kiszabaduló túlhevített gőzöknek feszítő ereje segíti elő. A felületről, a tengerből a mélységbe kerülő viznek jelentőségét magára a láva kitörésére nézve igen alárendeltnek tekintik, az csak a kitörést megelőző jelenségek előidézésben játszhatik nagyobb szerepet.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is