Walther von der Vogelweide
a középkor legnagyobb német lirai költője, szül. 1160 körül
Tirolban a Vogelweidehofon, az Eisack-völgyben, mások szerint Csehországban
(Dux mellett), megh. 1230 körül. Szegény lovagrendü családból származott.
Pályáját Bécsben kezdette, hol VI. Lipót és katolikus Frigyes jóakarói voltak.
Nem ugy VII. Lipót, aki W.-t udvarából kinézte s igy a költőnek vándorbotot
kellett kezébe vennie, sokfelé járt, legtöbbször a Wartburgon, hol a dalnokok
szivesen adtak egymásnak találkát. Ottónak III. Vincével való küzdelmében W. a
császár mellett foglalt állást s csak ennek bukása után fordult iI. Frigyeshez,
aki végre szerény birtokot és rajta csendes pihenőt adott a sokat szenvedett
költőnek. Birtokáról elment vendégnek Medlick Henriknek fényes mödlingi
udvarába, néha az aquilejai patriárkához is. Utoljára II. Frigyes keresztes
hadjáratának érdekében szólaltatta meg költészetét, mely hadjáratra maga is
elkisérte a császárt. Tetemeit a würzburgi monostorban helyezték örök
nyugalomra. 1889-ben pedig Bozenben szép emléket állítottak a minnesang (l. o.)
kiváló költőjének, aki egyszersmind minden időnek egyik legnagyobb költője
volt. Egyforma lángelmével alkotván meg a minnedalnak, a politikai és a
gnomikus német költészetnek (Spruchdichtung) örök becsü gyöngyeit, nemcsak a
szivek érzésének maradt ura, de a politikai világban is akkora hatást fejtett
ki, hogy panaszképen hozták fel ellene, mikép «ezreket tántorított el, ugy hogy
nem hallgattak Istennek és a pápának szavára». Alaki tökélyre is megfelel a
dúsgazdag eszmei tartalomnak.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|