(ejtsd: vató) Antal, francia festő, szül. Valenciennesben
1684 okt., megh. Nogent-sur-Marneban 1721 jul. 18. Eleinte szülővárosában egy
Gérin nevü középszerü festőnél tanult. 1702 körül Párisban került és ott
kezdetben egy szinházi díszletfestőnél dolgozott, azután egy szentképkereskedő
számára készített képeket, végre tanítványa lett Claude Gillotnak, aki a helyes
útra terelte. Másik mestere, Claude Andran révén, aki a párisi Luxembourg-palota
felügyelője volt, hozzáfért Rubens hires festményeihez, melyeket buzgón
tanulmányozott. 1709. a párisi akadémián második díjat nyervén, néhány évre
szülővárosába vonult vissza, de 1711. ismét Párisban találjuk, hol 1712. az
akadémia tagja lett, bár székfoglaló képét csak 1717. készítette el. Utolsó
éveit folytonos túlfeszített munka között töltötte; 1720. rövid ideig Londonban
tartózkodott, majd Páris környékén, a vidéken keresett enyhülést tüdőbajának,
mely fiatal korában vetett véget életének. W. művészete eredeti és önálló, de
fejlődésére nagy befolyást gyakoroltak a régi mesterek művei. Első képei: A
szavojard fiu (Szt.-Pétervár, Ermitage) és Az igazi vígság (csak Famar
metszetében maradt fönn) még egészen a realista flamand festők, különösen
Teniers tanítványa gyanánt mutatják be, majd tájképeket festett (p. egy tájképe
Friedrichskron kastélyban Potsdam mellett), második valenciennesi tartózkodása
alkalmával pedig az ottani háborus idők befolyása alatt katonaképek (Katonák
vonulása, Páris, Rothschild Ödön báró képtárában) festésével próbálkozott meg.
Kifejlődött művészetét azonban csak ama képeiben látjuk, melyekben mint az
élet, a szerelem, a jó kedv és a szép természet dicsóítője lép föl, hasonlóan
mint Rubens az ő «szerelem kertjei»-ben. Könnyed ecsete alatt a mindennapi élet
ünnepi játékká alakul, a furcsaságok bájos különcségekké válnak. Műveit az
utána következő klasszicista ízlésü kor megvetette és sokszor megsemmisítette,
ugy hogy nagy részüket csak kora rézmetszőinek (Audran, Aveline, Boucher,
Caylus, Cochin, Huquier, Lannessau, Scotin, Thomassin stb.) műveiből ismerjük.
A fönnmaradtak közül a romlástól legtöbbet megmentett Nagy Frigyes, aki W.
művészetének szenvedélyes kedvelője volt. A legkiválóbbak: A pásztori élet
örömei (Chantilly); A ballépés (Páris, Louvre); Jupiter és Antiope (u. o.);
Zavartalan szerelem, Szerelmi oktatás, Hangverseny (berlini királyi palota); La
Finette (Louvre); a Kythera szigetére való távozást ábrázoló hires, költői és
festői szépségü képe (1717, Louvre), melynek talán még szebb ismétlése a
berlini királyi palotában van; az u. n. Gersaint képkereskedő cégtálája (u. o.)
legérdekesebb képeinek egyike; a Tánc bájos gyermekképe (u. o.); Gilles,
Társaság a parkban (Louvre); két szerelmi ünnepélyt ábrázoló kép a drezdai
képtárban; két Szinészek szerelmi ünnepélye, A reggeli (berlini muzeum);
Menuette (Szt.-Pétervár, Ermitage); Falusi lakodalom (madridi muzeum); Bál
(Dulwich College, London mellett) és számos képe az angol magángyüjteményekben.
Tanitványai közül Laucret és Pater válnak ki.
Forrás: Pallas Nagylexikon