Welf

hires fejedelmi család, mely a középkorban Németországban virágzott és a braunschweig-hannoveri fejedelmi ház kettős ágában ma is él. A család eredete a Karolingok koráig nyulik vissza. Nagy Károly idejében élt egy Warin von Altorf nevü gróf, kinek fiát Izenbrandot a W.-nemzetség törzsatyjának tartják (W. a.m.kölyök). Izenbrand fia I. W. (a W.-ház idősb ágának alapítója) viselte először e nevet s Judit leánya révén Jámbor Lajos császár apósa lett. Fia Konrád utódai Felső-Burgund trónjára emelkedtek. Elicho fiától pedig a német W.-ek származtak. II. W. gróf, Ravensburg megalapítója, Ernő sváb herceggel szövetkezett II. Konrád császár ellen, 1027. azonban legyőzetvén, birtokainak egy részét elveszíté. Fia III. W. 1047. a karintiai hercegséget és a veronai határgrófságot kapta hűbérbe s végrendeletében családi javait Weingarten kolostornak hagyományozta. Azonban IV. W. gróf (mint herceg I. W., III. W. nővérének Kunigundának és Estei Azzónak fia), Milano, Genova s más városok ura, anyja sürgetésére maga vette birtokába a családi birtokokat és alapítója lett a ház ifjabb ágának. Nordheimi Ottó letétele után IV. Henrik császár 1070. a bajor hercegséget is hűbérbe adta neki; ennek dacára hűtlenül viselte magát a császár iránt és a pápa és az ellenkirály táborában küzdött. Csak 1095. békült ki a császárral. Meghalt 1101. Ciprus szigetén keresztes hadjáraton. Fia V. W. (II.) 1088-ban a 25 évvel idősebb Matild toscanai őrgrófnővel kötött házasságot, hogy ennek gazdag birtokait örökölhesse; midőn azonban tudomására jutott, hogy az őrgrófnő összes birtokait a pápának hgyományozta, 1095. elvált tőle. Azután atyját követte a bajor hercegi méltóságban és buzgó hive maradt V. Henriknek; megh. 1119., gyermektelenül. Összesen magánbirtokait öccse Fekete Henrik (megh. 1126.) örökölte, aki Wulfhildát, Mgnus szász herceg leányát vette feleségül, mely házasság útján a Billung-család örökös javainak fele részét s ezek között Lüneburgot szerezte. Nagyravágyó fia, Kevély Henrik (megh. 1139.) Lothár császár egyetlen leányával, Gertruddal kötött házassága által (1127) kezéhez kegítette a braunschweigi, nordheimi és supplinrenburgi birtokokat, melyekhez császári apósa kegyéből még a bajor és szász hercegségek is járultak, ami a Welf- és Hohenstauf-házak között lappangó ellentétet kitörésre juttatta. Véres polgárháboru támadt, melyben Henrik fia, a hires Oroszlán Henrik (l. o.) is részt vett. Ez években lett a W. név (Itáliában guelf) a Hohenstaufok ellenfeleinek pártelnevezése, mig Itáliában a pápai pártot illetteék e névvel (1. Ghibellinek). Fekete Henriknek egy másik fia, VI. W., Oroszlán Henrik halála után sikeresen tovább harcolt a W.-ektől elvett bajor hercegség birtokáért, mignem III. Konrád királytól 1140. a weinsbergi csatában megveretett. VI. W. később kibékült III: Konráddal, kit 1147. keresztes hadjáratán is elkisért; utóbb pedig unokatestvérétől, I. Rőtszakállu Frigyestől Itáliában az Este-ház birtokain kivül mgé más tekintélyes hűbér is nyert, u. m. Tusciát és Spoletót. Miután egyetlen fia VII. W. (Rómában 1167.) korán elhalt, az öreg W. anyagi segélyért fordult a császárhoz, ki tekintélyes összeget adott neki, melynek fejében W. olasz birtokairól lemondott és végrendeletében gazdag sváb birtokait is a császárra hagyta (megh. 1191 dec. 15.) Ugyancsak I. Frigyes a hűbéri kötelmeiről megfeledkezett, önfejü és birtokait szomszédjainak rovására egyfolytában növesztő Oroszlán Henriket is lealázta és a birodalmi törvényszék által minden hűbéri birtokától megfosztatta; a szász hercegséget pedig felaprították, ugy hogy Henrik ágának csak a braunschweigi családi birtokok maradtak meg, melyek 1235. Braunschweig és Lüneburg hercegséggé emeltettek. Ami a sváb birtokokat és hercegséget illeti, ezek VI. Henrik császár határozata értelmében harmadik testvérére, Konrádra szállottak. (V. ö. Behrens, Herzog W. VI., Braunschweig 1829; Adler, Herzog W. VI. u. sein Sohn, Hannover 1881.) IV. Ottó császár (1208-15), Oroszlán Henrik fia, versenytársa Fülöp sváb herceg megöletése után a császári trónra emelkedett. Az ő unokája, Gyermek Ottó (megh. 1252.) törzsatyja lett ugy a braunschweigi királyi mint a hercegi háznak, mely több ágra oszlott; ezekből azonban csak a Braunschweig-Wolfenbüttel és a Braunschweig-Lüneburg ágak maradtak meg. Az előbbi, melyből számos kiváló hadvezér származott, braunschweigi Vilmos herceggel halt ki 1884 okt. 18-án; utóbbi, mely a Hannover nevet vette föl, 1692 dec. 19. a válsztófejedelmi méltóságot kapta s 1714 okt. 31-én I. György király személyében Nagy-Britannia és Irország trónjára emelkedett, melyen jelenleg is uralkodik. Hannovert, melyet 1814 okt. 12. királyságra emeltek, Viktória királynőnek az angol trónra való lépése alkalmából, nagybátyja Ágost Ernő cumberlandi herceg örökölte, az 1866-iki szerencsétlen háboru után pedig a győztes Poroszország annaktálta. A trónjától megfosztott V. György király elősegítette a W.párt szervezését Hannoverben, mely a W.-dinasztia visszatérése mellett kardoskodott; 1867. pedig az u. n. welf légiót (l. o.) szervezte, mire Poroszország a W.-birtokot elkobzásával felelt (1. Welf alap). Mivel V. György halála után (1878 jun. 12.) fia Agost Ernő (cumberlandi heceg), Hannoverre való jogát magának fentartotta, 1885. a braunschweigi trón alfoglalásában a német szövetségi tanács és porosz kormány által megakadályoztatott. A W.-alap kamatjait ellenben a porosz kormánnyal kötött szerződés értelmében kezébe juttaták. V. ö. Steinmann, Die Grabstätten d. Fürsten d. Welfenhauses (Braunschweig 1885); Heinemann, Geschichte von Braunschweig u. Hannover (3. köt., 1884-92); u. a., Aus der Vergangenheit des Welfischen Hauses (1881).

Forrás: Pallas Nagylexikon