eredetileg Wellesley ARtur, sir, később W. herceg és
Waterloo címzetes hercege, angol tábornok és államférfiu, szül. Dublinban 1769
máj. 1., megh. Walmer-Castle várában (Dover mellett) 152 okt. 14. Mint
Mornington gróf harmadik fia Etonban folytatta tanulmányait, majd Angersben,
Franciaországban katonai akadémiában nevelkedett. 1787. mint zászlótartó angol
szolgálatba harcolt s 1797. Kelet-Indiába ment, hol bátyja Rikárd (1.
Wellesley) mint főkormányzó működött. A Tippu Szahib ellen viselt háboruban
vezérőrnagynak léptetvén elő, nemsokára Szrirangapattan kormányzója lett s
1803. szerencsével harcolt a marattok ellen. 1805-ben Európába visszatérvén,
mint Rye képviselője az alsóházba jutott, hol azonban nem igen vett részt a
vitákban. 1807. kinevezték Irország államtitkárának a Portland-féle
minisztériumban, de nemsokára a Kopenhága ellen indított expedicióhoz csatlakozott
s adán főváros kapitulációja alkalmából ő vitte a tárgyalásokat. Jutalmul a
kormány altábornagynak nevezte ki s egy 8000 emberből álló hadsereg élén
Portugáliába küldötte a franciák ellen. itt a Pirenei-félszigeten kezdődött W.
tulajdonképeni hadvezéri pályafutása. Aug. 17. és 21. győzelmet vívott ki
Roliça és Vimieiro mellet Junot felett, majd Dalrymple kezébe tette le a
fővezérletet: 1809 április azonban újra átvette a főparancsnokságot mind az
angol, mind a portugál csapatok fölött. Erre azután máj. 10. Soult tábornokot
kényszerítette visszavonulásra, akit máj. 16. Porto mellett újból megvert, mire
a Tajón keresztül Spanyolországba nyomult, ahol La Cuesta csapataival
egyesülvén, kiűzte a franciákat Madridból s jul. 28. Talavera de la Reyna
mellett a József király alatt harcoló egyesült francia sereget is megverte,
amivel a Douro báró és Talavera viscount címet érdemelte ki magának, mig a
portugál kormánytól a Vimeiro marquis címet kapta. A spanyoloknak Almonacid
mellett történt vereséget és egyéb kedvezőtlen körülmények azonban arra
kényszerítették W.-t, hogy Portugáliába vonuljon vissza, ahová őt Masséna
követte, de W.-tól 1810 szept. 27. és 28-án Busaco mellett véres csatában
legyőzetett, mire W. a Torres vedras melletti sáncok mögött védelmi állásba helyezkedett.
1811 szept. újból megkezdé a támadást és másodízben lépvén át a Tajót, 1812
febr. 12. elfoglalta Rodrigo Ciudadot és ápr. 7. Badajozt; jul. 22. pedig
Salamanca mellett győzött, mire aug. 13. Madridot kerítette hatalmába. Ezen
győzelmei fejében az angol kormány 1812 okt. 3. Wellesley marquis címmel
tisztelte meg W.-t, a parlament pedig 100 000 font sterling jutalomban
részesíté. 1813 elején a spanyol csapatoknak is lett fővezére és erre jun. 21.
Vittoria mellett vívott ki fényes győzelmet, mely alkalomból angol tábornagynak
nevezték ki, a portugál régens pedig Vittoria hercege címmel tüntette ki. 1813
végén Soultot a San Sebastian és Pamplona mellett kivívott diadalok által
Spanyolországból távozni kényszeríté, majd pedig Toulouseig követte a hátráló
franciákat. 1814 máj. 11. az angol kormány W.-t hercegi rangra emelte s a
parlament Londonba való visszatérése után (jun. 23.) 400 000 font sterling
jutalomban részesíté. W. azután mint rendkivüli követ Párisban tartózkodott a
békekongresszuson s 1815 febr. 1. mint angol teljhatalmu megbizott a bécsi
kongresszuson foglalta el Castlereagh helyét. Itt értesült Napoleonnak Elba
szigetéről való visszatéréséről, mire nyomban aláirta azt a közös eljárásra
vonatkozó egyezményt, melynek értelmében az angol, hannoveri, holiandi és
braunschweigi csapatok fölött a fővezényletet elvállalta. Ezek élén vívta ki
azután Blücher porosz tábornokkal együtt jun. 18-án leghiresebb győzelmét, a
nagy fontosságu waterlooi diadalt, mely véget vetett Napoleon pályafutásának s
azzal együtt az első császárságnak. A németalföldi király W.-t waterlooi
hercegi címmel tisztelte meg. W. azután Blücherrel együtt vonult be Párisba
(jul. 5.), mire a nov. 20-iki egyezség értelmében az összes Franciaországot
megszálló csapatok fővezére lett. Ezen katonai és diplomáciai állásban is
megőrizte kimért nyugodtságát; azonban a nagylelküség, mint ezt a Ney tábornok
pörében tanusított magaviselete bizonyítja, hiányzott benne. A Bourbonok
hatalmas védőre találtak W.-ban a szövetségesekkel szemben. 1818. az aacheni
kongresszuson maga tanácsolta az okkupáló seregek kivonását Franciaországból s
a hadi sarc kérdésében is támogatta a francia kormányt. 1822-ben mint brit
meghatalmazott a veronai kongresszuson szerepelt. - Belügyi kérdésekben W., ki
1828-ig a felsőházban hangoztatta szavát, mindinkább a merev torizmus felé
közeledett. 1827. kinevezték az angol honvédelmi haderő főparancsnokának. 1828
jan. (oderich visszalépése után) őt bizták meg az új minisztérium
összeállításával s egyben átvette a kincstár első lordjának helyét. Ezen
állásában határozott torypártiakkal vette magát körül, a kormánynak (Angliában
szokatlan módon) erélyes, sőt katonai jelleget igyekezett adni s e mellett
teljesen elhanyagolta a bonyolult külügyi viszonyokat. Már nagy elégületlenséggel
kellett küzdenie, midőn a juliusi forradalom visszahatása az angol nemzetre és
IV. Vilmos trónralépése (1830) mind W., mind általában a toryk bukását
előidézték. Azonnal az ellenzék élére állott és szokott makacsságával ellene
szegült a whig-minisztérium reformtörekvéseinek. 1834nov., a whigek elbocsátása
után Peellel együtt újból a kormány élére állott, még pedig mint
külügyminiszter, de már az 1835-iki ülésszak megnyitásakor vissza kellett
lépnie. Midőn 1841 szept. a whigek újabb bukása után ismét Peelt bizták meg a
kabinetalakítással, ez W.-t is megkinálta egy hellyel a minisztériumban. W.
ekkor tárcanélküli miniszter lett, 1846 jun. a kabinet feloszlásával ő is
visszavonult. Ezóta a főparancsnoki álláson kivül a Tower kormányzója, az öt
kikötő fő őre s az oxfordi egyetem kancellárja volt. Már életében számos
szobrot emeltek tiszteletére, tetemét pedig királyi pompával a
Szent-Pál-templomban helyezték nyugalomra. Hadvezéri érdemeit és
kötlességtudását mindenki elismerte, de a politika mezején nagyon sok ellenfele
volt. Pakenham kisasszonnyal, Longford báró nővérével való házasságából két fia
származott. Az idősb, Artur Rikárd (szül. 1807 febr. 3.), ki atyját mint
második W. herceg követte, altábornagy volt az angol hadseregben, megh.
gyermektelenül Brightonban 1884 aug. 13. Második fia, W. Károly (szül. 1808
jan. 16.), a hadseregben az alezredességig vitte; 1852 óta a parlamentben Peel
pártjához tartozott, megh. 1858 okt. 9. Jelenleg ennek idősb fia W. Henrik
viseli a W. címet (szül. 1846 ápr. 5-én), aki az angol hadseregben szolgál
Forrás: Pallas Nagylexikon