Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Wellington Old Nosy

Magyar Magyar Német Német
Wellington... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Wellington

eredetileg Wellesley ARtur, sir, később W. herceg és Waterloo címzetes hercege, angol tábornok és államférfiu, szül. Dublinban 1769 máj. 1., megh. Walmer-Castle várában (Dover mellett) 152 okt. 14. Mint Mornington gróf harmadik fia Etonban folytatta tanulmányait, majd Angersben, Franciaországban katonai akadémiában nevelkedett. 1787. mint zászlótartó angol szolgálatba harcolt s 1797. Kelet-Indiába ment, hol bátyja Rikárd (1. Wellesley) mint főkormányzó működött. A Tippu Szahib ellen viselt háboruban vezérőrnagynak léptetvén elő, nemsokára Szrirangapattan kormányzója lett s 1803. szerencsével harcolt a marattok ellen. 1805-ben Európába visszatérvén, mint Rye képviselője az alsóházba jutott, hol azonban nem igen vett részt a vitákban. 1807. kinevezték Irország államtitkárának a Portland-féle minisztériumban, de nemsokára a Kopenhága ellen indított expedicióhoz csatlakozott s adán főváros kapitulációja alkalmából ő vitte a tárgyalásokat. Jutalmul a kormány altábornagynak nevezte ki s egy 8000 emberből álló hadsereg élén Portugáliába küldötte a franciák ellen. itt a Pirenei-félszigeten kezdődött W. tulajdonképeni hadvezéri pályafutása. Aug. 17. és 21. győzelmet vívott ki Roliça és Vimieiro mellet Junot felett, majd Dalrymple kezébe tette le a fővezérletet: 1809 április azonban újra átvette a főparancsnokságot mind az angol, mind a portugál csapatok fölött. Erre azután máj. 10. Soult tábornokot kényszerítette visszavonulásra, akit máj. 16. Porto mellett újból megvert, mire a Tajón keresztül Spanyolországba nyomult, ahol La Cuesta csapataival egyesülvén, kiűzte a franciákat Madridból s jul. 28. Talavera de la Reyna mellett a József király alatt harcoló egyesült francia sereget is megverte, amivel a Douro báró és Talavera viscount címet érdemelte ki magának, mig a portugál kormánytól a Vimeiro marquis címet kapta. A spanyoloknak Almonacid mellett történt vereséget és egyéb kedvezőtlen körülmények azonban arra kényszerítették W.-t, hogy Portugáliába vonuljon vissza, ahová őt Masséna követte, de W.-tól 1810 szept. 27. és 28-án Busaco mellett véres csatában legyőzetett, mire W. a Torres vedras melletti sáncok mögött védelmi állásba helyezkedett. 1811 szept. újból megkezdé a támadást és másodízben lépvén át a Tajót, 1812 febr. 12. elfoglalta Rodrigo Ciudadot és ápr. 7. Badajozt; jul. 22. pedig Salamanca mellett győzött, mire aug. 13. Madridot kerítette hatalmába. Ezen győzelmei fejében az angol kormány 1812 okt. 3. Wellesley marquis címmel tisztelte meg W.-t, a parlament pedig 100 000 font sterling jutalomban részesíté. 1813 elején a spanyol csapatoknak is lett fővezére és erre jun. 21. Vittoria mellett vívott ki fényes győzelmet, mely alkalomból angol tábornagynak nevezték ki, a portugál régens pedig Vittoria hercege címmel tüntette ki. 1813 végén Soultot a San Sebastian és Pamplona mellett kivívott diadalok által Spanyolországból távozni kényszeríté, majd pedig Toulouseig követte a hátráló franciákat. 1814 máj. 11. az angol kormány W.-t hercegi rangra emelte s a parlament Londonba való visszatérése után (jun. 23.) 400 000 font sterling jutalomban részesíté. W. azután mint rendkivüli követ Párisban tartózkodott a békekongresszuson s 1815 febr. 1. mint angol teljhatalmu megbizott a bécsi kongresszuson foglalta el Castlereagh helyét. Itt értesült Napoleonnak Elba szigetéről való visszatéréséről, mire nyomban aláirta azt a közös eljárásra vonatkozó egyezményt, melynek értelmében az angol, hannoveri, holiandi és braunschweigi csapatok fölött a fővezényletet elvállalta. Ezek élén vívta ki azután Blücher porosz tábornokkal együtt jun. 18-án leghiresebb győzelmét, a nagy fontosságu waterlooi diadalt, mely véget vetett Napoleon pályafutásának s azzal együtt az első császárságnak. A németalföldi király W.-t waterlooi hercegi címmel tisztelte meg. W. azután Blücherrel együtt vonult be Párisba (jul. 5.), mire a nov. 20-iki egyezség értelmében az összes Franciaországot megszálló csapatok fővezére lett. Ezen katonai és diplomáciai állásban is megőrizte kimért nyugodtságát; azonban a nagylelküség, mint ezt a Ney tábornok pörében tanusított magaviselete bizonyítja, hiányzott benne. A Bourbonok hatalmas védőre találtak W.-ban a szövetségesekkel szemben. 1818. az aacheni kongresszuson maga tanácsolta az okkupáló seregek kivonását Franciaországból s a hadi sarc kérdésében is támogatta a francia kormányt. 1822-ben mint brit meghatalmazott a veronai kongresszuson szerepelt. - Belügyi kérdésekben W., ki 1828-ig a felsőházban hangoztatta szavát, mindinkább a merev torizmus felé közeledett. 1827. kinevezték az angol honvédelmi haderő főparancsnokának. 1828 jan. (oderich visszalépése után) őt bizták meg az új minisztérium összeállításával s egyben átvette a kincstár első lordjának helyét. Ezen állásában határozott torypártiakkal vette magát körül, a kormánynak (Angliában szokatlan módon) erélyes, sőt katonai jelleget igyekezett adni s e mellett teljesen elhanyagolta a bonyolult külügyi viszonyokat. Már nagy elégületlenséggel kellett küzdenie, midőn a juliusi forradalom visszahatása az angol nemzetre és IV. Vilmos trónralépése (1830) mind W., mind általában a toryk bukását előidézték. Azonnal az ellenzék élére állott és szokott makacsságával ellene szegült a whig-minisztérium reformtörekvéseinek. 1834nov., a whigek elbocsátása után Peellel együtt újból a kormány élére állott, még pedig mint külügyminiszter, de már az 1835-iki ülésszak megnyitásakor vissza kellett lépnie. Midőn 1841 szept. a whigek újabb bukása után ismét Peelt bizták meg a kabinetalakítással, ez W.-t is megkinálta egy hellyel a minisztériumban. W. ekkor tárcanélküli miniszter lett, 1846 jun. a kabinet feloszlásával ő is visszavonult. Ezóta a főparancsnoki álláson kivül a Tower kormányzója, az öt kikötő fő őre s az oxfordi egyetem kancellárja volt. Már életében számos szobrot emeltek tiszteletére, tetemét pedig királyi pompával a Szent-Pál-templomban helyezték nyugalomra. Hadvezéri érdemeit és kötlességtudását mindenki elismerte, de a politika mezején nagyon sok ellenfele volt. Pakenham kisasszonnyal, Longford báró nővérével való házasságából két fia származott. Az idősb, Artur Rikárd (szül. 1807 febr. 3.), ki atyját mint második W. herceg követte, altábornagy volt az angol hadseregben, megh. gyermektelenül Brightonban 1884 aug. 13. Második fia, W. Károly (szül. 1808 jan. 16.), a hadseregben az alezredességig vitte; 1852 óta a parlamentben Peel pártjához tartozott, megh. 1858 okt. 9. Jelenleg ennek idősb fia W. Henrik viseli a W. címet (szül. 1846 ápr. 5-én), aki az angol hadseregben szolgál

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is