Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Wesselényi... ----

Magyar Magyar Német Német
Wesselényi... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Wesselényi

Wesselényi-család (hadadi báró). Régi magyar nemzetség, amelynek eredete felett azonban vitatkoznak. Több genealógus cseh eredetűnek mondja, azonban valószínűbb, hogy magyar és a nógrád-vármegyei Wesselény helységtől vette nevét. A család történetét a XVI. sz.-tól kezdve követhetjük biztosan, amikor Erdélybe költözött és ott Farkas két fia I. Miklós s I. Ferenc előkelő szerepet játszottak. I. Miklós (szül. 1504., megh. 1584 márc. 10.) János királynak volt belső embere és vele harcolt több ízben. János Zsigmond alatt mint erdélyi ítélőmester szerepelt. Ott találjuk a Békés Gábor hívei ellen indított perben is. A Fejes-család magvaszakadtával nyerte a gyekei uradalmat. Fia Gáspár, unokája Boldizsár dobokai főispán volt s utóbbiban a gyekei ág fiágon kihalt. I. Ferenc a szentpáli csata után menekült, később Báthory István megkegyelmezett neki, sőt kincstartóvá tette és megajándékozta a hadadi birtokkal, amelytől előnevét nyerte a család. Ezen I. Ferenc harcolt az oroszok ellen is, melyért lengyel honfiúsítást és 1582. báróságot nyert. Nejétől Sárkándi Annától két fia maradt: I. István és I. Pál. Az előbbi kezdé meg a családban a főispánok sorát Közép-Szolnok vármegyében, melyet majdnem a jelenkorig viseltek a család tagjai. Volt szerémi bán is és tanácsúr. I. Istvánnak fia II. Ferenc, a nagyhírű nádor (l. o.), akinek két fia maradt: László, szendrői kapitány és Ádám, füleki kapitány. Egyiknek sem maradt gyermeke. I. Pál erdélyi kincstartónak fia volt II. István, K.-Szolnok fő ispánja, ennek fia II. Pál, ki a Thököly-pártnak volt éltető lelki és híres tábornoka. II. Pálnak egy fia maradt III. István, hűséges embere az uralkodóháznak. A Rákóczi-harcokban mint ellenfelük működött. Elnyerte a v. b.t. tanácsosi rangot, volt kormányszéki tanácsos, Külső-Szolnok főispánja stb. Gyermekeiben III. Ferenc és IV. Istvánban a család két ágra vált: idősebb és ifjabb ágra.

Idősebb ág. Megalapítója III. Ferenc (született 1705 szept. 6. Szebenben, meghalt 1775 márc. 25.). Szintén K.-Szolnok főispánja volt. 1736-ban Császári-királyi kamarás, 1760. v. b. t. tanácsos lett. Főgondnoka volt az enyedi kollégiumnak. Fia Farkas, atyja székét foglalta el mint főispán.

Ifjabb ág. Megalapítója IV. István (szül. 1708., megh. 1758.) gyalogsági kapitány volt. Viselte a kolozsvári ev. ref. főiskola és az egyházkerület gondnoki tisztét. Nejétől vargyasi báró Dániel Polixenától 12 gyermeke maradt, különösen nevezetes II. Miklós (l. o.). Ennek fia III. Miklós (l. o.). III. Miklósnak fiai: IV. Miklós (szül. Zsibón 1845 dec. 13.), a főrendház tagja, megalapítója a W.-kultúregyesületnek, melynek célja a magyarosítás. Béla (szül. Zsibón 1847 márc. 11.) szintén főrendiházi tag.

1. W. Ferenc gróf, szül. 1605., megh. Lipcsében 1667 márc. 23. W. István, II. Ferdinánd király udvari tanácsosának fia volt. A jezsuiták nagyszombati iskolájában nevelkedett, hol katolikus vallásra tért. Hatalmas testi ereje s heves vérmérséklete katonai pályára vitték. Nagyon fiatalon részt vett több csatában a törökök ellen. IV. Ulászló lengyel királynak is segítségére volt egy magyar csapattal az oroszok és tatárok ellen, amely tettéért lengyel indigenátust és 100 000 tallér értékű uradalmat nyert. II. Ferdinánd grófi rangra emelte s Fülek várának parancsnokává nevezte ki. 1647. Magyarország főtábornagyává lett, s mint ilyen harcolt a svédek, később Rákóczi György ellen. 1644. bevette Murányt, még pedig Széchy Mária segélyével, akit feleségül is vett. Ferdinánd király e tettéért neki ajándékozta Murány várát és Balogot. Az 1655 márc. 15-iki pozsonyi országgyűlés nádorrá választotta s mint ilyen jelen volt I. Lipót koronázásán. 1661. a császári seregekkel volt baja, melyek lázongtak, nem akarták elhagyni az országot. 1662. a protestáns ügyekben ő is tevékeny részt vett, még pedig az ország javára. 1663. a törökök ellen harcolt. 1665. a trencsényi és zólyomi fürdőkben tárgyaló összeesküvőkhöz csatlakozott, de még az összeesküvés felfedezése előtt meghalt.

2. W. Miklós báró id., szül. Zsibón 1750 dec. 11-én, megh. u. o. 1809 okt. 25. Atyja W. István, anyja vargyasi Dániel Polixena bárónő. Mint minden W., úgy ő is igen erős testalkatú volt, e mellett anyjának heves, parancsoló természetét örökölte. Nevelői Cornides Dániel és Deáki Pál éppen nem tudtak hatni lelkére. 17 éves korában a Bethlen-huszárok közé lépett, s 1772. már kapitányként volt jelen a Lengyelországból Mária Teréziára jutott résznek az elfoglalásánál. Galíciába jutott helyőrségbe s itt mint híres vívó és szép férfi vált ismeretessé. Lelkében a nemes indulatok és a legszélsőségesebb szenvedélyek uralkodtak, s olyan tetteket vitt véghez, melyek végre is katonai állásáról lemondásra kényszerítették. 1777. a szebeni zárdából elrabolta Cserei Ilonát és feleségül vette s ezentúl Zsibón élt. Tetteiben itt is megnyilatkoztak a lélek nagysága és az indulatosság legmagasabb foka. Férfias, de sokszor túlhajtott mulatságokkal és testedzéssel töltötte idejét, vendégül híván a környékbeli urakat, a mellett foglalkozott a francia írókkal, különösen Voltaire-rel. A szabadságeszmék iránt lelkesült s éppen ez hozta összeütközésbe Haller gróffal, ki nagyon aulikus természetű volt. Ellenszenvét úgy fejezte ki irányában, hogy formálisan hadat vezetett ellene s a Haller-vár védőjét, egy kapitányt, elfogta. Ez jogsértés volt és II. József meg is büntette érte. Elzáratta Kufsteinben. 1789 dec. 15-én nyolc évi fogság után szabadult ki neje közbenjárására. 1791. az erdélyi országgyűlésen jelent meg és tüzes szónoklataival az ellenzéket maga mellé vonta. Innen kezdve 1809-ig minden országgyűlésen szerepelt. 1804. Közép-Szolnok főispáni helytartója lett, s nézeteit ezentúl is megtartotta, bár nem állott oly nyilt ellentétben a kormánnyal. Mint adminisztrátor igen pontos ember volt. Az irodalom vezérembereivel élénk összeköttetésben volt. 1809. hirtelen visszavonult Zsibóra, azon való megsértődésében, hogy a leopoldi diplomával nyert szabadsággal nem őt választották az erdélyi rendek a «mezei hadak tábornokának», s a fogságban kapott betegsége nemsokára megölte.

3. W. Miklós báró, ifj., szül. Zsibón 1796., megh. Pesten 1850 ápr. 21. Az id. W. Miklós és Cserei Ilona fia. Örökölte apja hatalmas erejét s észtehetségét és anyja nemes szívét. Nevelője Pataky Mózes a legjobb irányban nevelte. Korán fejlődött testileg úgy, mint lelkileg. Közpályát 1818. kezdte a vármegyegyűléseken, hol a politikai helyzet megvitatása volt a fő téma. 1823. hosszú szünet után újra a politikai események kerülnek felszínre. Ez időben ismerkedik meg Széchenyi Istvánnal és angol-francia útjára társává lesz. Visszatértük után az országgyűlési főrendű ellenzék vezéreiként találjuk őket. Céljaik kivitelében eltértek s azért W. más úton indult, de ő maradt az ellenzék vezére. 1833. jelent meg a Balítéletek (Bukarest), mely sokáig tiltott könyv maradt. 1834. az országgyűlésen viszi a legnevezetesebb szerepet, mely után a magyar és erdélyi királyi táblák perbe fogják. Az előbbi azért, mert kőnyomdát állított és az országgyűlés tárgyalásait lenyomatta, az utóbbi pedig egy beszédéért, melyet a szatmár-vármegyei közgyűlésen az örökváltság tárgyában mondott. A perét Kölcsey védelmezte. Elitéltetése előtt 1838. a pesti árvíz alkalmával még növelte híres nevét. Ítélete kihirdetése után a budai várban, majd önkéntes száműzetésben Gräfenbergben töltötte fogságát, hová szembaja miatt ment. Pár év múlva azonban megvakult. Érdemei vannak a kisdedóvás elterjesztése, a selyemtenyésztés meghonosítása és a földmívelés, állattenyésztés körül. Hosszas távollét után az 1848-iki események szólították haza, de már nem tudott úgy hatni, mint 18 évvel azelőtt. Visszavonult újra Gräfenbergbe, s midőn 1850. vissza akart térni hazájába, az úton meghűlt s Pesten meghalt. Művei: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében (Lipcse 1823); A régi híres ménesek egyike megszűnésének okairól (Pest 1829).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is