Wessenberg

régi svájci család, mely a XIV. sz.-ban Elzászba és Breisgauba költözött s 1681. nevét és címerét az Ampringen-családéval egyesítette. Tagjai közül említendők: W.-Ampringen János Fülöp, ampringeni báró, szül. 1773 nov. 28., megh. breisgaui Freiburgban 1858 aug. 1-én. 1797. mint diplomata osztrák szolgálatba lépett, 1808. berlini, 1811. müncheni osztrák követ lett. 1813. megkötötte a szövetséget Angliával Napoleon ellen és tevékeny részt vett az első és második párisi béke megkötésében és a bécsi kongresszus tárgyalásaiban. Metternich elveivel ellentétbe jutva, visszavonult, de 1830. németalföldi követnek neveztetett ki. 1831. ott hagyta hivatalát s elvonultan élt, mig csak 1848. osztrák miniszterelnökké s külügyminiszterré ki nem neveztetett. A bécsi forradalom kitörése után Olmützbe kisérte Ferdinánd császárt; ott azonban nov. 21. újra lemondott s visszatért breisgaui Freiburgba. V. ö. Briefe von Johann Phil. v. W. aus den Jahren 1848-58 an Isfordink-Kostnitz, österreichischen Legationsrat (2 köt., Lipcse 1876); Arneth Alfréd lovag, J. Freih. von W. Ein österreichischer Staatsmann (2 köt., Bécs 1898, Arneth hagyatékából).

W. Ignác Henrik Károly báró, német püspöki általános helynök, választott konstanzi püspök, született Drezdában 1774 november 4-én, megh. Konstanzban 1860 aug. 9. Tanult Würzburgban és Bécsben. Már tanuló korában különféle javadalmakat élvezett. 1798. konstanzi kanonok, 1802. a konstanzi püspökség általános helynöke. A pápa tiltakozott ez ellen és megtiltotta neki hivatala gyakorlását, mert az u. n. humánus vallás után áhítozott, melyben titkok, dogmák nincsenek és az erkölcs is csak természetes indító okokon nyugszik. A protestáns kormánytól támogatva, nem törődött a pápai tilalommal és sok kárt okozott a vallásnak, amennyiben a régi, kedvelt ájtatosságokat, p. a szent olvasót, a különféle jámbor társulatokat, búcsujárásokat, körmeneteket eltörülte, a szentségek felvételét megnehezítette. Ennek következtében szakadás állott be a papságban, bár legnagyobb része nem csatlakozott W.-hez. VII. Pius már 1807 febr. panaszkodott, hogy W. a kat. egyházat tönkreteszi és 1814 nov. elmozdítását kérte. Ennek dacára a püspök elhalálozásakor a káptalan W.-et választotta meg káptalani helynöknek. A pápa semmisnek nyilvánította a választást, de a nagyherceg meghagyta W.-et helynöki állásában. W. erre Rómába utazott, de siker nélkül és megmaradt kétséges helyzetében, sem visszavonni nem akarta rendelkezéseit és téves tanait, sem az egyháztól nem akart elszakadni, hanem tovább folytatta romboló munkáját. Végre 1827., midőn a konstanzi püspökség megszünt, visszavonult a magánéletbe. A bedeni kamara képviselője volt és irodalommal foglalkozott. Munkái közül felemlítendők: Die Elementarbildung des Volks (2. kiad. Konstanz 1835); Die Bergpredigt Christi (6. kiad. St. Gallen 1861); Die christlichen Bilder (2 köt., Konstanz 1827); Über Schwärmerei (Heilbronn 1834); Die grossen Kirchenversammlungen des 15. und 16. Jahrhunderts in Beziehung auf Kirchenverbesserung (4 köt., Konstanz 1840); Gott und die Welt (2 köt., Heidelberga 1857); Die Eintracht zwischen Kirche und Staat (kiadta Beck, Aarau 1869); W.-s sämtliche Dichtungen (7 köt., Stuttgart 1834-55). V. ö. Kath. Flugschriften Nr. 118. (Berlin 1897).

Forrás: Pallas Nagylexikon