Wicliffe

(ejtsd: vájkliff) János, nevét magok az angolok Wiclef, Wiclif, Wyclif stb.-nek irják le, a reformáció előtti reformátorok legnagyobb alakja, szül. állítólag W. nevü helységben Richmond közelében (York) 1324., megh. 1384 dec. 31. Tanult Oxfordban, de egyetemi pályafutásának első éveiről semmit sem tudunk. 1361. találkozunk először nevével, mikor az oxfordi Balliol-kollégiumban magiszterré s ugyanazon év máj. a Lincoln grófságba eső Fylinghamban rektorrá lett; 1363. kezdett az oxfordi egyetemen teologiai felolvasásokat tartani, amelyekben tüntek elő legelőször Róma-ellenes nézetei. 1368. ludgershalli, 1374. lutterworthi pappá lett, s itt maradt haláláig. Ama nagy küzdelemben, melyet III. Eduárd angol király és parlamentje a pápaság ellen folytatott, az időközben királyi káplánná emelkedett W. teljes határozottsággal és nyiltan fellépett a pápai igények ellen, s növekvő tekintélyét mutatja az a tény, hogy 1374. kineveztetett egy parlamenti küldöttség tagjává, mely a végett küldetett Brüggébe, hogy a pápai legátussal intézze el Angolországnak a pápai túlkövetelések miatt támadt panaszos dolgait. Innen visszatérve, lett lutterworthi rektorrá. Itt nagy buzgalommal munkálkodott, prédikálván nemcsak vasárnapokon, hanem az egyház különböző ünnepnapjain is, a legpéldásabb és fáradhatatlanabb lelkipásztornak mutatván magát. Brüggében már elkezdte a pápát antikrisztusnak, Róma büszke világi papjának nevezni. Ezért aztán 1378. egyházi törvényszék elé idéztetett, s midőn London polgárai reá ontották a biróságra, XI. Gergely pápa vetette a maga tekintélyét latba s bullákat küldözvén a canterburyi érsekhez, a püspökhöz, a királyhoz és az oxfordi egyetemhez, vizsgálatot rendelt el W. téves nézeteinek kipuhatolására. A körülmények azonban kedvezvén a reformátornak, megmenekült azzal az intéssel, hogy tartózkodják téves elveinek hirdetésétől. Minden azonban csak arra szolgált, hogy W.-et igazi reformátorrá tegye. Hozzá kezdett bibliafordítási nagy munkájához, s a készen levő szentkönyvet faluról falura menő szegény prédikátorok által terjesztette a köznép között. Megtámadta a transzszubstanciációra vonatkozó r. kat. tant. és midőn a középosztály örömmel üdvözölte a reformeszméket, ugy látszott, hogy nyilt szakadásra kerül a dolog a pápasággal. Ámde erre még nem érett meg az idő. Sokan, kik különben rokonszenveztek vele, féltek a transzszubstanciációra vonatkozó elvei következményeitől. Csak ezen egy kérdésben kétszer is egyházi biróság elé idéztetett 1382., mely előtt nagy erővel védelmezte magát, de műveiből 24 «téves» pontot kiszedegettek, elitéltek s megégettetni rendeltek, neki pedig el kellett hagynia Oxfordot, de lutterworthi lelkészi állását megtarthatta. Nagy hatással volt korára, mely hatás nem törlődött el egészen a reformáció idejéig sem. A lollardok, ahogyan tanítványait nevezték, találhatók voltak nemcsak a szegények között, hanem a templomokban, a várakban, sőt a királyi trónon is. A politikai változások esélyei azonban a következő században csaknem teljesen kiirtották a wiclifitákat, ugy hogy a XVI. sz. nagy reformációi mozgalma már alig talált azoknak némi nyomaira.

Forrás: Pallas Nagylexikon