Wiertz

Antal, belga festő, szül. Dinantban 1806 febr. 22., megh. Brüsszelben 1865 jun. 18. Tehetsége már nagyon korán mutatkozott, 1820. az antwerpeni akadémiára került és ott Herreynsnek meg van Breenek lett tanítványa; 1832-ben megkapván a római nagy díjat, öt évet töltött Olaszországban és teljesen Michelangelo hatalmas műveinek befolyása alá került. A görögök és trójaiak harca Patroklos holttestéért (1836) volt első nagy műve, mellyel a világ első festői közé reményelt emelkedni; ezt követték: A bukott angyalok lázadása (1842); Szt. Dénes halála (1842); Krisztus a sírban, Éva és a Sátán (háromszárnyu kép, 1839); Menekülés Egyiptomba (1848); Krisztus diadala és következményei az emberiség fejlődésére (1848). Festményeinek aránylag csekély sikere mélyen sértették beteges önérzetét. 1836-tól Lüttichben, 1848-tól Brüsszelben visszavonulva élt, képmások festésével tengetvén életét. 1850. államköltségen nagy műtermet építettek számára Brüsszelben, melyet halála után W.-muzeummá változtattak át. Művei, bár helyenkint meglepően szép részleteket találunk bennök, inkább érdekelnek eszmei tartalmuk, mint festőiségök kedveért. W. egy új technikai eljárás, az u. n. peinture mate fejlesztésén is dolgozott. Érdekesek irodalmi művei, közöttük az Éloge de Rubens, mely díjat nyert Antwerpen városa pályázatán 1840. V. ö. Labarre, Antoine W., étude biograhique (Brüsszel 1866); Claessens, W. (u. o. 1883).

Forrás: Pallas Nagylexikon