Wild
Henrik, svájci fizikus meteorologus, szül. Usterben (Zürich
kanton) 1833 dec. 17-én. Fizikát tanult Zürichben és Königsbergben; 1857.
habitált Zürichben az egyetemen és a politechnikumon; azonban még ugyanez évben
mint a fizika professzora s a csillagvizsgáló igazgatója, Bernbe hivatott.
1868. mint a császári tud. akadémia tagja s a fizikai központi obszervatorium
igazgatója, Pétervárral hivatott, ahol újjászervzte ugy magát az utóbbi
intézetet, valamint az orosz meteorologiai észlelési hálózatot. 1877.
létesítette a meteorologiai és földmágnességi obszervatoriumot Pavlovszkban; az
ő indítványára alapíttatott egy ugyanilyen obszervatorium Irkutszkban. Tudományos
tevékenysége kiterjed az optika, elektromosság és földmágnesség, a meteorologia
s a mérés és mértékek tanára. Többek közt feltalálta a polaristrobométert. Az
elektromosság terén az abszolut ellenállásegység (Ohm) újból való megállapítása
által szerzett érdemeket. Az 1882-83. végrehajtott nemzetközi sark-kutatás is
sokat köszönhet W. tevékenységének; mint bizottsági elnök kiadta ennek
közleményeit. Számos meteorologiai munkája a svájci természetvizsgáltó társaság
kiadványaiban, továbbá az általa kiadott Annalen des physikalischen
Central-Observatoriums für Russland-ban s az 1869 óta az ő szerkesztése mellett
a tud. akadémia által Pétervárott kiadott Neues Repertorium für
Meteorologie-ben jelent meg.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|