Windthorst
Lajos, német államférfiu és a német ultramontán párt vezére,
szül. Kaldenhofban (Osnabrück közelében) 1812 jan. 17.; megh. Berlinben 1891
márc. 14. Szegény sorsu szülei az egyházi pályára szánták, W. azonban a jogi
pályát választotta. Tanulmányait az osnabrücki Carolinum befejezése után
Göttingábanés Heidelbergában végezte és azután mint ügyvéd Osnabrückben
telepedett meg; majd a konzisztórium tanácsosa, 1848. a felsőbirósági forum
tagja Cellében, 1849. pedig a hannoveri második kamara tagjává lett, melyben
mindvégig partikularisztikus és poroszellenes politikát követett. 1851. a
második kamara elnökévé választatott, november havában pedig Schedle minisztréiumában
az igazságügyi tárcát fogadta el. Két évvel később visszalépett s azontúl a
képviselőházban küzdött ritka hévvel és szerencsével az általa képviselt
politikai elvek megvalósításáért. 1862. a Brandis-Platen-minisztériumba lépett
s buzgó szószólója volt az Ausztriához való csatlakozásnak. 1865.
koronaügyésszé neveztetett ki Cellebe; azonban 1866. Hannovernek a porosz
királyságba való bekebelezése alkalmával hivataláról lemondott s a trónvesztett
Welf-ház érdekeienk lelkes védelmezőjévé szegődött. W. vezette az alkudozásokat
Bismarck herceggel az utolsó hannoveri király pénzbeli kielégítéséért (1867). A
Welf-családot egyébiránt egész haláláig nagy odaadással szolgálta. 1867 óta az
észak-német birodalmi tanács tagjaként bámulandó buzgóságot fejtett ki. 1871.
Mepenben az első német birodalmi gyülésbe is beválasztották, ahol a klerikális
párt élére állott s mint a Welfek képviselője és a katolikus centrum vezére sok
gondot okozott Bismarcknak és a többségnek. Remek, talpraesett beszédeivel s
debatteri ügyességével sok szónoki diadalt aratott. Tekintélyét és befolyását
mindvégig megőrizte. 1881-87. a birodalmi tanácsban ő lett a tarka elemekből
összetoborzott ellenzéki többség feje. A katolikus gyülekezetekből sohasem
hiányzott és a pápai kuriánál nagy kegyben állott. Abban a pillanatban halt
meg, midőn parlamenti sikereinek tetőpontját állott, midőn a kulturharc éppen
vége felé hajlott és Gossler kultuszminiszter visszalépett. V. ö. Menzenbach,
L. W. (1892); Schlesinger, Männer einer grossen Zeit (Münster 1894). Vasárnapi
Újság (1887. évf. 69. old., 1891. évf. 190. old.).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|