Wlassics

Gyula, államférfi, vallás- és közoktatásügyi miniszter, szül. Zalaegerszegen 1852 márc. 17-én. Atyja W. Antal törvényszéki elnök, anyja Börzsönyi Mária. Középiskolai tanulmányait a piaristák nagykanizsai, maj dpedig budapesti gimnáziumában, az egyetemi tanfolyamot Budapesten és Bécsben végezte. Közben több európai körutat tett, amikről hazatérve, ügyvédi oklevelet szerzett. Már kora ifjuságában állott az irodalom munkásai sorába. Középiskolai tanuló korában a zalavári apátsági történetéről tanulmányt irt, amelyet az akkor Thaly Kálmán szerkesztésében megjelent Századok közölt. Jogáskorában közművelődési kérdésekről értekezett Beöthy Zsolt Athenaeumában, különösen pedig a hirlapirói téren, mint a Pesti Napló munkatársa, sokat munkálkodott. Tanulmányai befejeztével atyja, a régi vármegyei családok hagyományait követve, a vármegyei életre szánta; de W.-ot, ugy látszik, inkább vonzották az igazságszolgáltatás akkor napirenden levő nagy reformkérdései; hogy e téren szerzett tudományos előképzettségét gyakorlati ismeretekkel is bővítse, igazságügyi szolgálatba lépett s a törvényszéknél és a kir. táblánál vállalt hivatalt, mig aztán Perczel Béla miniszter az igazságügyminisztériumba nevezte ki. A hivatali ranglétra hosszadalmasságát a fiatal tisztviselő bőven tapasztalta s a jövendő miniszter több mint négy esztendeig maradt segédfogalmazói rangfokozatban. E közben 1881. vezette oltárhoz Csengery Etelkát, a dicső emlékezetű Csengery Antal (l. o.) leányát. Már irodalmi mult állott mögötte, amikor 1882. komáromi, később pedig budapesti alügyész lett; ily minőségében is mindig az igazságügyminisztérium kodifikatorius osztályában működött. Alügyész korában irta meg A tettesség és részesség tana (2. kiad. 1893) c. nagy büntetőjogi művét, amelyet később a m. tud. akadémia a Sztrokay-díjjal tüntetett ki. Alügyészből miniszteri titkárrá s rövid idő mulva budapesti helyettes királyi főügyésszé léptették elő. Bár még most is mindig az igazságügyminisztériumi beosztásban maradt, a gyakorlati élettel való összeköttetést soha sem vetette el; több ízben mondott vádbeszédeket a sajtóbiróság előtt, a jogászgyülésnek pedig egyik tevékeny tagja volt. Az igazságügyminisztériumban Pauler Tivadar, majd pedig Fabinyi Teofil miniszterek megbizásából főleg a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat megszerkesztésével foglalkozott, ezenkivül a királyi táblai és birói szervezeti törvények előadói tervezetét és egyéb törvénytervezeteket készített elő. Irói munkássága terén a Tettesség és részesség tana c. művéhez: A bűnkisérlet és bevégzett bűncselekmény; A bűnvádi eljárás alapelvei (1885); A pénzbüntetés jogi természete (1882); Új irányok a büntetőjogban a magyar bűnvádi eljárás törvényjavaslata (1888) művei sorakoznak; ezenkivül nagy számu értekezése jelent meg a hazai és külföldi szaklapokban. Arra, hogy a magyar jogélet fejleményei a külföldön kellő ismertetésben részesüljenek, mindig angy súlyt fektetett s ezen törekvéstől vezéreltetve, lépett a Siciété de la législation comparée c. nemzetközi tudóstársaság munkás tagjai közé, majd pedig megirta az összes művelt népek büntetőjogát ismertető Strafgesetzgebund d. Gegenwart c. nagy irodalmi vállalatba a magyar büntetőjogi részt. Munkássága elismeréséül a m. tud. akadémia 1886. levelező tagjává választotta. 1890-ben Szilágyi Dezső büntetőjogi katedrájára budapesti egyetemi tanárnak nevezték ki. A tanszéken a Carrarával fénypontjára jutott u. n. klasszikus büntetőjogi iskola hivének vallotta magát, bár bizonyos előzékenységgel tárgyalta a modern szociologikus iskolák elfogadható vívmányait is; a mellett, hogy dogmatikus, mindig szivesen foglalkozott a tudomány nagy reformkérdéseivel. 1892. az akadémia rendes tagjává választotta. Több mint két évtizedes irói mult után, sokoldalu tudományos képzettséggel és két évtized gyakorlati tapasztalataival, 40 éves korában lépett ki W. az országos közélet porondjára, midőn 1892. a csáktornyai kerület polgárai szabadelvüpárti programmal országgyülési képviselővé választották. Az új képviselő a Ház igazságügyi és a közigazgatási biróságokról szóló törvényjavaslat tárgyában kiküldött bizottságaiban csakhamar nagy tevékenységet fejtett ki. A legújabbkori magyar parlamenti történet fényes napjaiban pedig, az egyházpolitikai reformok körül megindult küzdelemben, amelyhez hasonló nagy elvi küzdelmet a nemzet a 60-as évek óta nem ért meg, W.-nak kiváló szerep jutott. Az új (polgári) házasságjogi törvény tárgyalásakor W. beszéde volt egyike azon felszólalásoknak, amikkel a küzdelemben politikai pártkülönbség nélkül egyesült szabadelvüek a vitát megnyitották; a magyar jogfejlődés történetéből merített érvekkel bizonyította, hogy az idő a mi társadalmunk számára is megérleltet már a kötelező polgári házasság intézményét és hogy ennek megalkotása az 1848. kivívott honpolgári jogegyenlőségnek elmaradhatatlan követelménye; másfelől a vallásosság mély tisztelete nyilatkozott meg a szónokban, amidőn a polgári házasság ezen formáját éppen azért is védelmezte, mert az az egyházak érthető érzékenységét még a legkevésbbé fogja sérteni. A sikeres kibontakoz ás érdekei a Wekerle-kabinet visszalépése után, inkább mint bármikor, a vallási ügyek legfőbb intézésére olyan férfiut kivántak, akiben egyrészt a békés továbbhaladásnak ilyen hajlandósága, másrészt pedig a hivatásos jogásznak mindazon biztosítékai meglegyenek, amelyek a nagy elvi küzdelemben az állam jogának az egész vonalon való megoltalmazására kilátást nyujtanak. A király 1895 jan. 15. kelt legfelsőbb elhatározásával W.-ot, a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatnak képviselőházi előadóját, a tanári tanszékből a vallás- és közoktatásügyi miniszteri székre hivta meg. A főrendiházak a még elintézetlenül maradt két egyházpolitikai javaslattal szemben tanusított elutasító magatartása a politikai küzdelmek további szinterévé az országgyülés ezen házát tette. W. a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot kétszeri, az izraelita vallás recepciójáról szóló törvényjavaslatot pedig háromszori tárgyalás során védelmezte a főrendiház többségével szemben. A miniszteri székből sem szünt meg soha hangsúlyozni hogy a reformtörvényeknek nincs egyéb céljuk, mint az egyéni és társulási vallászsabadság elveinek rég várt proklamálása, a vallásos élet minden eddig fennálló intézményeinek teljes tiszteletben tartása, sőt állami támogatása mellett. A képviselőház következetes kitartása a javaslatok mellett végre is a szabadelvüek zászlójának juttatta a diadal tés a királyi szentesítéssel ellátott két törvény mint az izraelita vallás recepciójáról szóló 1895. XLII., illetve a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. XLIII. t.-c. a magyar törvénytárba iktattatott. Kevéssel utána megjelentek a vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletek, amelyek a reformtörvények végrehajtásának módozatait megállapították. W. már az egyházpolitikai viták viharos napjai alatt friss lelkesedéssel látott hozzá a függőben lévő közoktatásügyi kérdések rendezéséhez; a mély vonzalom, mely őt már kora ifjuságától fogva a közművelődés problemáinak vizsgálatára indította éa amely irodalmi működésében is nyomot hagyott, élénken nyilvánul a nemzeti közoktatásügy minden terén létrehozott alkotásaiban. A népoktatási politika terén egész határozottsággal állította előtérbe azon elvi álláspontot, mely a népoktatást, még ha az helyenkint nem állami tényezők ke zében volna is, állami érdekü feladatnak tekinti, a nélkül, hogy a kizárólagos államosítás alapjára helyezkednék és nemzeti szempontból megbizható társadalmi és felekezeti tényezők közreműködését kizárná. Három esztendő alatt mintegy 600 állami népiskolát szervezett, olykép osztván szét azokat, hogy egy részük a nem magyarajkuak lakta vidékekre jusson, másik részük ellenben a magyar nyelvterületek addig sokféle elhanyagolt népoktatási ügyének szolgáljon. Ez az utóbbi törekvés, a magyarság szellemi erőinek fokozása, a nyelvhatárokon ellentállási képességnek biztosítása egyik megkülönböztető vonása W. népoktatási politikájának minden előzővel szemben. Mig továbbá az általános népiskolai tankötelezettség már 1868. kihirdetett elvét eddig szokatlan szigorral hozta alkalmazásba, a népiskolában a gazdasági irányu elemi oktatás, a polgári iskolában az slöjd (l. o.) intézményének szervezése által is közelebb hozta az iskolát a nép lelki világához és gyakorlati szükségleteihez. A középiskolai igazgatás újjászervezése, az autonom felekezeti középiskolák fokozatos állami segélyezése vannak hivatva azon közoktatási ágazat felvirágzásának anyagi biztosítására, mely a nemzet értelmiség osztályainak képzésére szolgál. A felsőbb leányiskolák tantervének a középiksolákéhoz közelebb hozatalával megvetette az alapot, amelyen a Franciaországban már oly szép virágzást ért leány-középiskolák majdan kifejlődhetnek. Az egyetemi oktatás terén W. Ausztriát és Németország legtöbb államát megelőzte azzal, hogy az egyetemet, illetve a bölcsészeti, gyógyszerészi és orvosi szakot, a kiválóbb tehetségü és arra alkalmas nők előtt megnyitotta, egyúttal az előkészítő oktatás céljaira három leánygimnáziumi tanfolyam megnyitását is engedélyezvén. 1897. az országgyülés W. javaslatára két millió forintot szavazott meg az egyetemi építkezések céljaira, amelyekkel azország két első főiskolájának: a budapesti tudomány-egyetemnek s a műegyetemnek méltó elhelyezése lesz biztosítandó. A külföldi kulturális intézmények folytonos szemmeltartása, amelynek céljaira minisztériumában is külön szevezetet létesített, indította arra, hogy a főleg Angliában nagy eredményeket felmutató University-Extension (l. o.) intézményét Magyarországon meghonosítsa s igy a magasabb tudományos képzettség kincseit a legszélesebb néprtégeknek is hozzáférhetővé tegye. A muzeumok és könyvtárak egységes országos szervezetének megalakítását megindította; a szabadságharc emlékeit amgában foglaló 1848-49-es ereklye-muzeumot kegyeletes megőrzés végett magánkézből állami tulajdonba vette és ugy ezzel mint a Münchenből visszaszerzett hires Hunyadi-levéltár anyagával a nemzeti muzeumot gazdagította. Hogy a magyarországi nyomdatermékek összessége, mint a nemzeti tudomány gazdag forrása, a maga teljességében legyen egy helyütt feltalálható, az országgyülés elé törvényjavaslatot terjesztett, mely szerint a Magyarországon nyomtatott vagy kiadott nyomdatermékekből a nyomtató, illetve kiadó egy-egy kötelespéldányt tartozik ingyen beszolgáltatni a magyar nemzeti muzeumnak, illetőleg a m. tud. akadémiának is. A W. által beterjesztett törvényjavaslatot az országgyülés elfogadta és a nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló kötelespéldányának beszolgáltatásáról az 1897. LXI. t.-c. szól. A millennium alkalmából tervezett szépművészeti muzeum felállítása mellett W. művészeti programmjának fő pontja egy magyar képzőművészeti akadémia megalapítása volt, melynek szervezésében őt a magyar művészvilág minden tényezője lelkesen támogatta. 1897. a tudományos akadémiát a magyar nyelv szótárának új átdolgozására szólította fel, amivel főleg a nélkülöhető idegen kifejezések megfelelő magyar szóval való pótlását is célozta. Miniszteri pályája harmadik esztendejében újból felszinre kerültek és W. részéről az ügyhöz méltó gondozásban részesültek az egyházi élet több sarkalatos kérdései, amilyenek a magyarországi katolikus egyház autonom szervezetének már a 70-es évek óta váltig sürgetett megalkotása, a katolikus papság u. n. kongruájának és egyéb felekezetek lelkészei fizetésének rendezése. Ez utóbbi nézve kimerítő törvényjavaslatot dolgozott ki. 1896. a király W.-nak a v. b. t. tanácsosi méltóságot adományozta, 1897. pedig a vaskoronarend I. osztályával tüntette ki. Az egyházpolitikai reformok törvénybe iktatása alkalmából az ország öt városa ajánlotta fel W.-nak a díszoklevelet, a polgártársi elismerés koszoruját. E lexikonba a Vétség cikket ő irta.

Forrás: Pallas Nagylexikon