Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Xenophon... ----

Magyar Magyar Német Német
Xenophon... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Xenophon

híres emberek

görög történetiró és bölcselő, szül. Athénben 434. körül, megh. Korintusban 359, esetleg 355 után. Ifju korában lelkesedve lépett Sokrates tanítványai közé, ami azonban nem gátolta abban, hogy 401. barátjának Proxenosnak közvetítésére az ifjabb Kyrosnak szolgálatába ne lépjen. Midőn az utóbbi a kunaxai csatában elesett s a hellén fővezérek a persák gyilkától orozva elvérzettek, ő vezette a vezér nélkül maradt sereget biztos és ismert vidékekre. Midőn már a Helleszpontoszhoz érkezett, seregét a spártaiakhoz küldötte, akik már akkor azon fáradoztak, hogy a kisázsiai görögöket a persák igája alól felszabadítsák, maga pedig Agesilaossal Görögországba ment. Agesilaost elkisérte trákiai útján, elment vele Beóciába is, sőt Koronea mellett a laekdaimoniak részén harcolt. Ezért az athéniek hazaárulással gyanusították és száműzték, viszont a spártaiak kárpótlásul egy jószágot ajándékoztak neki Skillusban Elis mellett. A leuktrai csata után (370) innen menekülnie kellett, Korintusba költözött tehát és itt töltötte életének hátralevő részét, akkor is, mikor honfitársai számüzetéséből visszahivták. X. munkái, melyeknek legkiválóbb tulajdonai a világos és választékos nyelv, részint tisztán történetiek, részint politikaiak; vannak azonban bölcselő és technikai tartalmuak is. Az első két csoportba tartoznak: az Anabasis (expeditio lyri), a tizezer görög visszavonulásának katonai naplója 7 könyvben; a Kyropaedia (de institutione Cyri) 8 könyv az idősebb Kyrosról; Hellenika (Historia graeca) Thukidides történeti művének folytatása 7 könyvben, melyek magukban foglalják a 411-től egészen a mantineai csatáig terjedő eseményeket; Agesilaos, panegyrikus, melyről azonban nem egészen biztos, vajjon X-tól való-e; a lakedaemoniak alkotmányáról és az athéniek alkotmányáról; az állam jövedelmeiről és Hiero párbeszéd az eszközökről, amelyekkel egy uralkodó országát boldoggá teheti. Bölcseleti munkák; Apomnemoneumata (Memoratilia) Sokrates tanainak párbeszédes előadása 4 könyvben; Sokrates aplogiája, nem egészen hiteles munka; Symposion, Sokrates képe, amint derült baráti körben viselkedik; az oeconomicus, párbeszéd a háztartás berendezéséről és vezetéséről. Technikai tartalmuak: Hipparchicus, útbaizgazítások egy athéni lovas főtiszt részére; a lovaglás művészetéről és a vadászatról. Mindezek közül kivált az első kettő gyakorolt az európai nemzetekre kiválóbb hatást, az iskola felvette a mintaolvasmányok kánonjába és kevés iró dicsekedhetik olyan sok és olyan sokoldalu kommentárral, mint épen X. A fordítások is mutatják X. népszerüségét, mely Magyarországon is jelentékeny.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is