Zalár
József, költő (családi nevén Hirli), szül. Gyöngyösön
(Heves) 1825. A gimnáziumot itt elvégezvén, kispap lett Egerben, hol filozofiát
és teologiát végzett, majd elhagyván a papságot, jogot hallgatott. 1848. a
hevesi önkéntesekkel részt vett a rácok elleni táborozásban. Zászlóalja
Járekban, azután Temerinben volt elhelyezve; e helyet az egy ízben visszavert
rácok éjjeli támadással bevették és a felgyujtott helységből kiszorult a kis
magyar csapat. Z. e táborozásból betegen tért haza; de amint kissé jobban
érezte magát, Debrecenbe sietett folytatni fegyveres szolgálatát. Vachott
Sándor és Sárossy Gyula barátai bemutatták Jósika Miklós bárónak, a honvédelmi
bizottmány tagjának, aki tábori történetiróvá nevezte ki Damjanich mellé.
Török-Szt.-Miklóstól Komáromig a hadjárat alatt mindig a tábornok közelében
volt, kinek hősieségét egy költeményében meg is énekelte. A nemzeti katasztrófa
után Vachott Sándorral, Vörösmartyval és Bajzával együtt bujdosott Szatmár
vármegye felé. Nagy-Károlyban elszéledt a társaság. Gyöngyösön kikerülvén a
besorozást, Gömörbe ment nevelőnek, hol Tompával és Szász Károllyal ismerkedett
meg. Innen megint Hevesbe tért vissza s Gyöngyös-Halászon nevelősködött. Majd
Pestre költözködött, hol előbb mint nevelő, később mint tanár töltötte el az
50-es évek hátalevő idejét. 1860. az októberi diploma után Heves vármegye
egyhangulag aljegyzőjévé választotta s azonnal rábizták a vármegye
Emlékiratának megszerkesztését azzal az utasítással, hogy annak az 1849 óta
történt főbb eseményeket kell magába foglalnia. Midőn Z. a közgyülésen
felolvasta munkálatát, azonnal tiszteletbeli főjegyzőnek kiáltották ki. 1861
végén a tisztikarral ős is visszalépett. 1867. újra elfoglalta régi helyét;
1869. valóságos főjegyzőnek választották, mely állásában kifejtett működéséért
a vármegye közönsége aranytollal tisztelte meg. A 80-as években egyhangulag
alispánná választották. A 80-as években egyhangulag alispánná választották. Ez
állásáról az 1897-iki tavaszi közgyülésen lemondván, nyugalomba lépett s
jelenleg Egerben él. Már a szabadságharc előtt is irt és adott ki verseket, de
többnyire különböző álnevek alatt. 1849. egy füzet verse jelent meg
Szabadságdalok címen (Pest). Gömörből és Gyöngyös-Halászról küldött verseit
sűrön hozták a lapok. Pesten laktában több lapba irt s nemcsak költeményeket,
hanem esztétikai és kritikai cikkeket is. 1854. egy kötet verset adott ki Z.
költeményei cím alatt (Pest). Egyike volt Z. az 50-es évek új lirikusai közt a
legjobbaknak, megáldva erős képzelettel és merész hévvel, de liránk akkori
áramlatához képest ő is az eredetiség túlzásába tévedt; hazafiság, szabadság,
családi és baráti érzés voltak erősen érzett indítékai, eszméit azonban sokszor
képzavar homályosítja el, szerkezete sem mindig tiszta; mindenesetre erős
hangulatokat tudott kelteni. A kritika akkor rámutatott túlzásaira s Z. második
kötete, a Borura derü (1860) sokkal kiforrottabb alakban mutatta művészetét.
Néhány balladája (Zizim, Bánk bán stb.) kiválóan sikerült. Szilágyi haragja c.
költői elbeszélése jelent meg 12 énekben (Eger). Főjegyzői és alispáni ideje
alatt ritkán lépett fel mint költő. Legújabban az 1896-iki képviselőválasztás
visszaélései birták méltatlankodásának költői kifejezésére. Verseiről Erdélyi
János (Egy századnegyed), Gyulai Pál és Szász Károly irtak kritikákat. A Pester
Lloydban is jelent meg róla egy tárca-kritika. Néhány verse német fordításban
is megjelent (Zizim, Első szerelem, A lengyel és a honvéd, Őszi rózsa és a
Szilágyi haragjából egy töredék). 1867.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|