(Gross-Schlatten, Zlakna), kisközség Alsó-Fehér vármegye
magyar-igeni j.-ban, (1891) 3369 oláh és magyar lak. Z. az erdélyi bányászat
egyik jelentékeny góca, székhelye a m. kir. főbányahivatalnak,
bányakapitányságnak és kir. erdőgondnokságnak; van nevezetes magy. kir.
fémkohója, mely aranyat és ezüstöt olvaszt (évi termelése 160-180 kg. arany és
200 kg. ezüst, 300 000 frt értékben), továbbá fémbeváltóhivatala,
vegyelemzőhivatala és bányaszámvevősége, kénsav-, kén-, vaslágic- és
szénkéneggyára, állami kőfaragó- és kőcsiszolóipari szakiskolája, postahivatala
és postatakarékpénztára. Z.-hoz tartoznak a Vulkoj (l. o.), Korábia (l. o.),
Trimpoel (l. o.). Vultur és Valea-Doszuluj bányatelepek, továbbá a Facebájai
bányamű, melyekben aranyra, ezüstre, ólomra és tellurra történik a bányászat
(utóbbi csak Facebáján).
Z. a rómaiak Ampelumja (innen az Ompoly folyónév) az egész
erdelyreszi bányászat központjául szolgált (l. Alsó-Fehér tört.). Az érdekes
bányaközség a mai helység fő terétől a kohók irányában le Petrozsény felé
terjedt s épületmaradványainak gondos faragványai, a Lukács Béla volt
kereskedelemügyi miniszter és Lukács László pénzügyminiszter telkein látható
feliratok ízléses kiállítása jó módra és haladott műveltségre utalnak. Z.
bányászati jelentősége napjainkig tart. Az Árpádok idejében betelepített
szászok egy részét a bányászatért ide helyezték s 1417-ig a szász birák
biráskodása is kiterjedt ide. A bányaipar fejlesztése nagy gondjuk volt királyainknak.
I. Lajos 1365., Zsigmond 1428. a Z.-i bányagrófokat odautasították, hogy Körmöc
és Besztercebánya városok bányatörvényei és szokásai szerint itéljenek. Közbe a
gyulafehérvári püspökség is megnyerte volt V. Istvántól Z.-t és sok összetűzés
támadt a kiváltságaikra féltékeny bányapolgárok és a püspöki tisztek közt. A
nemesi fejedelmek is sokat foglalkoztak Z.-val. Báthory Zsigmond nevét a közel
Breara-hegy Fal baja bányája tartja fenn; Bethlen Gábor Nagy-Almáson a
Mindszent bányát hajtatta; II. Rákóczi György 1648. Körmöc vidékéről telepít
munkásokat. A Habsburg-dinasztia visszatértével nagyobb beruházásokat
eszközöltek. III. Károly az olvasztó kohókat újra építteté s a
főbányatörvényszéket ide helyezé, mely az 1848 okt. nagy vérengzéssel szünt
meg. Jelenleg bányakapitányság, főbányahivatal, erdőgondnokság, kohóhivatal,
kőfaragó ipariskola székelnek a csinos bányavároskában, mely állomása a
gyulafehérvár-zalatnai helyi érdekü vasútnak is. A kohóban arany ércek
mellékterményeiül kénsav-, kén-, vasgálic-, szénkéneggyártás is foly. A
főbányahivatalnál váltják be a környék amaz érceit, melyekből fizikai úton az
arany kiválasztható nem volt. Igy beváltás alá kerül évente mintegy 15 000 q
bányatermény, melyből átlag 200 kg. arany, 200 kg. ezüst, mintegy 10 000 q
kénsav, 3-4000 q vasgálic, 500 q kén és 1200 q szénkéneg állíttatik elő. A
szénkéneggyártást a fillokszerairtásra való tekintetből jelenleg fokozzák. A
város igen sokat szenvedett 1784 nov. 6. a Hora-lázadásban, amikor a hegyi
lakosság felprédálta, ugyszintén 1848 okt. 23. (Z.-i vérfürdő), amikor csaknem
összes értelmiségét felkoncolták a 10 km. alább fekvő Précakánál, hol a
felkelők által Gyulafehérvárra kisért lakossága szine-javából 700-at gyilkoltak
le. Az erdélyi Érchegységbe ajánlatos kirándulások kiindulási állomása a Z. s a
két miniszterrel jeleskedő Lukács-család törzshelye. V. ö. Téglás G., Ampelum
mint a római bányászat hatósági központja, Erdélyi Muzeum 1888, V. évf.
Forrás: Pallas Nagylexikon