Zenestílus

mai értelemben többfelé oszlik, amint tudniillik ezt v. amazt a kifejezést kiinduláspontot vesszük tekintetbe. A Z. sokféleségét részint történeti fejlődésre, részint pedig az újabb korban mindjobban érvényesülő nemzetiségi aspirációkra lehet visszavezetni. Európában lehet szó olasz, francia vagy spanyol Z.-ról, továbbá német, németalföldi, dán, norvég, vagy orosz, cseh, lengyel, vagy magyar s más nemzetiségü Z.-ról lehet szó, de nem lehet hasonló különlegességü, egy alapon álló khinai, japáni, indiai, arab vagy persa Z.-ról, mert a Z. - magas művészeti szempontból - rendszeresen kifejlesztett dallami, harmoniai, formai s kidolgozási esztetikai szabályokat igényel, amire pedig csak a kiművelt nyugateurópai zene emelkedett. Az európai Z.-okat az u. n. kozmopolitikus zeneáramlat veszi körül. Történelmi fejlődés szempontjából az európai Z. általában csak két fő ágra oszlik, u. m. egyházi és világi stilusra; az egyházi sokkal kevesebbet divergál minden vallásfelekezettel szemben, mint a világi, mert mindennemü keresztény egyházi Z.-ba csakis egy fő alaphangulat játszik bele, u. m. a vallásos és a felemelkedő áhitat, amely általában a lassu, nyugodt menetü zenekifejezést kivánja; amig a világiba minden külön nemzetiségnek a speciális jellegü tánc és a népdalra alapított végtelen sokféle kedély- és hangulatárnyalata játszik bele, minélfogva egyik a másiktól különbözik. A Z.-ok legfőbb ismertetési jelei kétségkivül a különféle nemzeti nyelvekkel kapcsolatos prozodikus lejtések, súlyozások s temperamentumi kifejezésekre vezethetők vissza, amelyeknek az eltérő zenei ritmusok, a harmoniai kiséretek, formai beosztások és a tempomozzanatok felelnek meg; igy p. azonnal könnyü felismerni a tiszta olasz Z.-t, amely a kötött dallamosságra s harmoniai kiséretre támaszkodik, a franciát a pikáns ritmikai zöngeképletekről, a németet a polifonikus harmoniai egymásutánokból, a szláv stílust a búsongó dalhangulatról, a spanyolt az ábrándos és a szilaj vérmérsékletről, a magyart a mindenféle kedélyhullámzásba átcsapó ritmusokról.

Forrás: Pallas Nagylexikon