Zeyk

Zeyk-család (zejkfalvi báró és nemes), Hunyad vármegyéből származó régi család. Eredete azonban még nincs tisztába hozva. A családfát Kőváry László állította fel és a család legelső ősének Zayek Lászlót nevezi meg, ki 1236. élt. Ennek dédunokája Péter jelen volt Nikápolynál, s 1372-ben László vajdától Okloson adományt kapott; ennek fia László 1404. kapott adományt Zejkfalván s ő vette fel a zejkfalvi előnevet. László unokája Miklós Szapolyai egyik vezére volt még Zayek néven s csak fia Mihály vette fel a Z. nevet. Unokája János 1605. dévai kapitány Bocskay alatt. Ezzel egy korban élt Miklós, 1582-1602. Hunyad vármegye főispánja. János egyik dédunokája Mózes Fejér vármegye főispánja volt, másik Péter, kinek unokája volt idősb Z. Miklós (l. o.). Mózes négy fiat hagyott hátra. Ezek közül Eleknek fia János mint író és költő volt ismeretes. Irt hőskölteményeket, továbbá Krisztus a földön, A kenyérmezei diadal stb. című verseket, meghalt: 1760 febr. 9-én 74 éves korában. Fia I. Dániel 1770-ben királyi táblai ülnök, 1777-ben ítélőmester, majd kormányszéki és kancellária udvari tanácsos, 1795-ben pedig a királyi tábla elnöke; meghalt: 1796. Ennek fia II. Dániel királyi táblai ülnök, majd marosszéki főkapitány, kormányszéki tanácsos, 1837. Fejér vármegye országgyűlési követe. II. Dániel fiai: Károly (l. o.), József (született: 1806 nov. 30-án, meghalt: 1852 szept. 24-én), ki 1834. Gyula-Fehérvár ellenzéki követe az országgyűlésen. Domokos mint honvédtiszt a segesvári csatában esett el. Károlynak fia III. Dániel, országgyűlési képviselő (született: 1851 dec. 20.) A család 1895 jún. 29-én bárói rangra emeltetett. József (született: 1836) személyében, ki az előbbi Józsefnek fia, 1892 febr. 27 óta a főrendiház örökös tagja. Károly, született: 1811 nov. 19-én, meghalt: Enyeden 1885 ápr. 23. Tanulmányait a marosvásárhelyi kollégiumban végezte és az ottonai ítélőtáblán volt kezdetben fogalmazó. Később ugyanazon minőségben a bécsi adókancelláriához került. 1837. több évi megyei szereplés után Kolozs vármegye követe lett az országgyűlésen, amely vármegyét képviselte azután az 1846-, 1848-, 1865- és 1866-as országgyűléseken is. 1848-ban a magyar kormánynál mint belügyi osztályfőnök működött. Később a kiegyezés után Alsó-Fehér vármegye főispánja lett.

1. Z. Albert József, miniszteri tanácsos, született: 1828 körül, meghalt: 1896 júl. 13-án. 1844. végezte be jogi tanulmányait és három év múlva mint táblai írnok jeles eredménnyel tette le az ügyvédi vizsgát. Alig 20 éves korában érte a szabadságharc kitörése. A segesvári hőssel, Domokossal küzdött. Mint honvédhuszár először a bácsbánsági, később az erdélyi hadsereghez osztatott be. A lelkében élő hazaszeretet szinte rajongóvá tette s rettenthetetlenül harcolt minden alkalommal, de különösen a piski hídnál és Nagyszeben ostrománál, amiért Bem kapitánnyá nevezte ki. Kossuthtal együtt ő is menekült Törökországba, honnan Párizsba, majd Londonban ment, hol technikai és vegyészeti tanulmányokat folytatott. Ezeknek befejeztével 1850-ben Brazíliába utazott és ott egy társulatnál segédmérnöki állást nyert. Később Uruguai és Paraguaiban folyók szabályozásában vett részt. Közben a tengerészetet tanulta, hogy az Egyesült Államok szolgálatába állhasson. 1860-ig működött itt, még pedig annyi sikerrel, hogy Lincoln Ábrahám diplomáciai küldetésekre használta. 1866-ban Tarantóba küldötte politikai megbízással. Közben letette a konzuli vizsgálatot s azután több európai államban képviselte az Egyesült Államokat mint főkonzul. Végre 1885. a magyar kormány meghívta őt a fiumei tengerészeti hatósághoz miniszteri tanácsosnak. Ezen állásában hathatósan előmozdította tengeri kereskedelmünk fejlődését. Később Budapestre helyezték át, hogy itt a kereskedelmi minisztériumnál működjék a magyar tengerészet kifejlesztésén.

2. Z. Miklós id., meghalt: 1850. Egyike volt kora legjelesebb természetbúvárainak. Betegeskedése miatt majdnem egész életét szobában töltötte. A tudományok közül különösen a kémia és fizika voltak kedvelt tárgyai. Nagyenyedi laboratóriumában dolgozott a szabadságharc idejében. 1849. jan. 8. Nagyenyed pusztulásakor kéziratai elégtek. Kolozsváron újból hozzáfogott naplója megírásához, de haláláig csak nagy vonásokban tudta feljegyezni. Unokaöccsére ifj. Z. Miklósra bízta ennek kiadását, aki azonban szintén meghalt, mielőtt elvégezhette volna. Végre Z. Ádám, ifj. Z. Miklós fia, adta ki ily címen: Idősb Z. Milós hátrahagyott írományai.

Forrás: Pallas Nagylexikon