Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Zichy... ----

Magyar Magyar Német Német
Zichy... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Zichy

Zichy-család (zichi és vásonkeői gróf és nemes). A család első oklevélileg kimutatható őse Zayk Gál 1260 körül, aki a család mostani tulajdonát, Zajk községet (Zala) bírta. Másik ősi birtokuk Zich helység. A család hosszú ideig Zajkról nevezte magát, s csak a XIV. sz.-ban kezdte használni a de Zich elnevezést. Gálnak unokája Péter Károly Róbert alatt élt s Esztergomnál esett el; testvérei László és Jakab 1347-ben Nagy Lajos alatt kaptak adományt. Jakab fiai közül Benedek a Hunyadiak korában élt s Mátyás alatt vitézkedett. Fia, II. Benedek egyik unokája, I. György előbb hadi pályán tüntette ki magát, majd Moson és 1592-ben Vas vármegye alispánja. Három házasságából hét gyermeke született, kik közül III. Benedek 1623-ban vasvármegyei szolgabíró, 1630-ban követ és később alispán volt. Ennek helyére, Mihály 1635-ben vasvármegyei szolgabíró, utóbb magyar seregnél ezredes volt; öt fia közül Ádám 1723-ban Bács megye alispánja, majd a dunántúli kerületi tábla ülnöke, 1730-ban nádotir ítélőmester volt s 1732-ben báróságra emeltetett, de mag nélkül halt el. Ez ágból származtak Mihály (l. o.). festőművész és Antal (l. o.) főrend. I. György másodszülött fia I. Pál az összes Z. törzsatyja. 1619. veszprémi várkapitány, Győr s a szomszéd erődök alvezére s arany sarkantyús vitéz; ő szerzé a veszprémi és fehérvármegyei jószágokat. Meghalt 1638 jan. 28. Egyetlen fia, I. István (született 1616 szept. 18., meghalt 1693 márc. 15.), serdült korában már kamarás III. Ferdinánd udvarában. Előbb győri várparancsnok, majd országos altábornok, 1655-ben kamarai elnök és báró lett, 1661-ben koronaőr, 1676-ban pedig összes utódaival együtt grófi rangra emeltetett, 1681-ben Moson vármegye főispánja, majd főajtónálló, 1690. tárnokmester lett. A családnak roppant vagyonát nagyobbára ő szerzé. Kettős házasságából származott 3 fia közül Ádám kamarás, v. b. t. tanácsos, győri kapitány és mosonvármegyei főispán volt. Ádámnak fia Károly Szavójai Jenő alatt harcolt. Szintén mosoni főispán volt. 1735-ben koronaőr lett. Ádámnak testvére II. István. Először Szabolcs vármegye, később Komárom vármegye főispánja volt, 1693-ban szintén koronaőrré választatott. Nagy része volt Palota visszavételében. Fiai közül László a komáromi, Péter a szabolcsi főispánságban követte. Az előbbi magtalanul halt el. Az utóbbit l. Z. Péter. Péter gyermekei közül Ferenc győri püspökségre emelkedett; László szabolcsi főispán lett; Miklós szintén szabolcsi főispán volt és benne kihalt II. István ága. I. Pál hat gyermeke közül III: János az, aki fenntartotta tovább is a családot. Ez a III. János 1707. királyi tanácsos volt. Két fiúgyermekével két vonalra oszlik a család.

I. A palotai vonal. Megalapítója IV. János (született 1738., meghalt 1778.). Három fia három ágnak lett alapítója: V. János (született 1777. jún. 30., meghalt 1830 júl. 26.) a lángi, Zsigmond (született 1741., meghalt 1806.) az adonyi vagy szentmiklósi és Miklós (született 1750., meghalt 1826 szept. 22.) a palotai ágnak. A lángi ágból származott Nándor (l. o.). Nándor testvére VI. János (született 1835 dec. 31.), kinek fia VII. János (l. o.). A palota ág fiúágon Z. Miklósban 1875 ápr. 19. kihalt.

II. Oroszvári vonal. Törzsatyja IV. István (született 1751 febr. 17., meghalt 1812), kinek fiai közül V. Ferenc a vedrődi, Károly (született 1753 márc. 4., meghalt 1826 szept. 28.) a vázsonyi, V. István (született 1757 júl. 14., meghalt 1841 jún. 30.) a csicsói ágat alapítá. V. Ferenc, a vedrődi ág alapítója, Békés, majd Pest vármegye adminisztrátora, 1788. zempléni főispán, majd főpohárnok, veszérémi főispán volt. A Ludoviceumra 12 000 Ft alapítványt tett. Tíz gyermeke közül három: VI. Ferenc, Károly és Edmund három vonalra osztották a vedrődi ágat: a) seregélyesi, alapítója VI. Ferenc (született 1774., meghalt 1861.); b) cifferi, alapítója Károly (született 1785., meghalt 1876); c) szentmihályi, alapítója Edmund (született 1811., meghalt 1891.). Domokos 1842-től 1849-ig veszprémi püspök. VI. Ferenc bihari főispán, királyi főajtónálló, v. b. t. tanácsos stb. volt. Fiai közül VII. Ferenc (l. o.) tűnik ki. Unokái közül: Géza (l. o.) zeneszerző, VII. Ferenc fiai, József (l. o.) és Ágost L. o.). Károly, a cifferi vonal alapítója, cs. királyi kamarás volt. Edmund, a szentmihályi vonal alapítója (született 1811., meghalt Bécsben 1894.) fiatal korában katonáskodott. 1832. megnősülvén, elhagyta a szolgálatot, visszavonult birtokára. Majd hosszabb utazásokat tett s végül Bécsben élt, főleg művészeti tanulmányoknak. Igen becses gyűjteménye volt művészeti tárgyakból. Fia Jenő (l. o.).

Az oroszvári fővonal második ága a vázsonyi, melyet Károly alapított. Ezen Károly királyi kamarás, 1782. békési főispán, tárnokmester, 1787. országbíró, s a m. királyi helytartó tanács elnöke volt. 1808. az aranygyapjas rendet kapta. Ugyanazon évben miniszter, később miniszterelnök lett. Gyermekeiben a vázsonyi ág is megoszlott. Fia Ferenc (született 1777., meghalt 1839.) alapítá az oroszvári vonalat. Ezen Ferenc nőül vevén a fiúsított Ferraris Vilma grófnőt (1811), a család ezentúl a Z.-Ferraris nevet viseli. Ferenc fiai közül Manó (l. o.) és Bodog említendők. Bodognak fia Z.-Ferraris Viktor (l. o.). A vázsonyi ág második vonala a libényszentmiklósi, melynek alapítója Károly (született 1778., meghalt 1834.) pozsegai főispán, királyi kamarás. A harmadik vonala a darufalvi, megalapítója Miklós (született 1796., meghalt 1856.), a darufalvi uradalom tulajdonosa. Tíz gyermeket hagyott hátra. A csicsói ág alapítójával V. Istvánnal fiágon kihalt.

1. Z. Ágost gróf, utazó és politikus, született 1852 jún. 14. Z. Ferenc tárnokmester fia. Tanult Nagyszombaton, Bécsben és Budapesten, hol jogdoktorrá is avattatott. 1875-ben. József testvérével nagy utat tett Kelet-Ázsiába, honnan Szibérián át utazott vissza. Útjáról a földrajzi társaságban több előadást tartott. 1878-ban Észak-Amerikába utazott. 1879-ben a szempci kerületben képviselővé választották, 1883-ban fiumei kormányzóvá lett s az maradt 1882-ig. Önálló művei: A Buro-Bador Japánban (Budapest 1877) s Dominion of Canada (u. o. 1879).

2. Z. Antal, iró és főrendiházi tag, Z. Mihály festőművész bátyja, született Zalán (Somogy) 1823. A gimnáziumot a veszprémi piaristáknál, a jogot a pesti egyetemen elvégezvén, patvarista volt Szentkirályi Mór akkor pestvármegyei alispán, majd Somssich Pál országgyűlési követ mellett az 1843-44-iki országgyűlés alatt. Az 1847-48-iki országgyűlés nyilvános pályája kezdetén mint Moson vármegye aljegyzőjét és tiszti ügyészét érte s mint ilyen választatott meg először országgyűlési képviselővé. Ez időben kezdte meg irói működését is kisebb lírai költeményekkel és hírlapi cikkekkel az Életképekben, Honderüben stb. 1848-ban elkísérte az országgyűlést Debrecenbe is, mint az ún. Békepárt tagja s ott a Jókai szerkesztése alatti Esti Lapoknak munkatársa volt. A szabadságharc bukása után hadi törvényszék elé állították, majd Somogy vármegyébe jószágára belebbezték. 1860-tól mint Somogy vármegye főjegyzője, majd mint a tabi kerületnek megválasztott országgyűlési képviselője lépett fel ismét a közélet terére s publicisztikai és szépirodalmi működését újult erővel kezdte meg. A Pesti Naplóba írt vezércikkei, valamint röpiratai (A kérdéshez, 1861; Szabadelvű konzervatív politika, Pest 1862; Csonka minisztérium mint közvetítő (1866) hozzájárultak a közjogi kérdések tisztázásához. A rövid politikai szünet alatt angol közjogi és történelmi tanulmányainak eredményeit foglalta össze Anglia története a forradalomig (Pest 1866) és Az angol forradalom története (u. o. 1867) c. műveiben. Angol tanulmányainak, Macaulay fordítása mellett, kiegészítői voltak: Stuart Mária (1865), Strafford (Pest 1865) és Cromwell című drámai korrajzai, melyek együttvéve trilógiát alkotnak; Cromwellje 1865. Teleki-jutalmat nyert. Z. dolgozott egyúttal Csengeri Budapesti Szemléjébe és Arany J. Koszorújába, Kemény Zs. Pesti Naplójába stb. A Kisfaludy-társaság 1866., az akadémia 1870. tagjává választotta. Amott a Szónoklatról írt értekezéssel (Pest 1868), itt pedig Horatius szatíráinak műfordításával s hozzá írt bevezető és magyarázó jegyzetekkel foglalta el székét. Az 1865-68-as országgyűlésnek igen tevékeny tagja volt. Gyakran volt bizottsági előadó, az első delegációban is (mint a tengerészeti budget referense, amely szakmában utódai később mind miniszterek lettek). Azután egyik alkotója volt a közoktatási törvénynek, majd mint tanfelügyelő a fővárosban legbuzgóbb életbe léptetője. Szülőföldének, a tabi választó kerületnek kétszeri képviselete után még mint Pápa és Sopron város országgyűlési képviselője vett részt a politikában s tagja volt a később feloszlott törvényelőkészítő bizottságnak. Mint költő néhány elegiát, szatírát, epigrammát írt. Elbeszélései az Olcsó Könyvtár egyik kötetében vannak összegyűjtve. Mint műbiráló is, különösen a Shakespere és Moliere-fordításoknál sikeresen működött közre. A Magyar Tudományos Akadémián mint tiszteletbeli tag is széket foglalt egy Lessing-tanulmánnyal, kinek Bölcs Náthánját is lefordította. Majdnem állandó tagja az akadémia Teleki-féle drámabíráló bizottságának. Hunfalvy Pál halála óta az akadémia I. osztályának elnöke. A fővárosnál, főleg a tanügyi osztálynál, éveken át nagy tevékenységet fejtett ki, hasonlóképen folyvást működik társadalmi s egyleti téren. Jelenleg a főrendiház tagja s ott szabadelvű, konzervatív álláspontot képvisel. A tervezett közigazgatási reform ellen külön röpiratban foglalt állást (Pest 1871). Hosszú időn át foglalkozott a Széchenyi-irodalommal s tanulmányainak eredményét közzétette Széchenyi István gróf életrajzában (1897). Kiadja Széchenyi István gróf munkáit és levelezéseit jegyzetekkel. E tárgyhoz tartozik Psychiatria és politika című polemikus értekezése is, valamint Eszmék, adatok adomák Széchenyi István gróf naplójából c. könyve (Budapest 1880), számos közlései a Budapesti Szemlében, az akadémiában tartott felolvasásai stb.

3. Z. Ferenc, gróf, tárnokmester, született Pozsonyban 1811 jan. 24., meghalt 1897. Közpályáját jogi tanulmányai befejezése után Pest vármegyénél kezdte, honnan az udvari kancelláriához került titkárnak. 1839. Fiume alkormányzója. Két év múlva az újonnan alkotott pozsonyi váltótörvényszék elnöke lett. Több pénzintézet, így különösen az első pozsonyi takarékpénztár, neki köszöni létét. Ugyanezen időben kezdeményezte a szolnok-pesti vasútvonal építését. 1847. a helytartó tanács ideiglenes elnökévé neveztetett ki. 1848. pedig Széchenyi István államtitkárnak vette maga mellé. Az 1849-iki orosz inváziókor Paskievics hadseregében főbiztos volt. 1851. a magyar érdekek mellett kelt síkra Bécsben, de eredménytelenül s azért visszavonult. 1854. Miksa főherceg udvarmestere lett, ki ezen időben Lombardia és Velence kormányzója volt. 1861. újra hivatalt vállalt. Nógrád vármegye főispánja lett, de amint az alkotmányos időszak véget ért, megint visszavonult és leginkább gazdaságával foglalkozott. Különösen bortermelésben tűnt ki. 1874. konstantinápolyi nagykövet lett, s ezen állásában az orosz-török háborúban nevezetes szerep jutott osztályrészül. 1879 óta birtokán élt. Mint tárnokmester (1888 óta) az ország zászlósai közé tartozott. A delegációban mint a külügyi bizottság elnöke vett részt.

4. Z. Géza gróf (vedrődi), zongoraművész, költő és zeneíró, a főrendiház tagja, született Sztárán (Zemplén) 1849 jul. 22. Apja Lipót gróf volt. A gimnáziumot és a jogot Pozsonyban végezte és u. o. nyert Mayrbergertől oktatást a zenében is, melyhez már kora ifjúságában ritka tehetségét s vonzalmat tanúsított, amely még akkor szem szűnt meg, sőt még nagyobb mértékben fokozódott, mikor 14 éves korában egy szerencsétlen vadászaton jobb karját elvesztette. Szilárd elhatározását magát bal kézzel zongoraművésszé kiművelni: fényes eredmény koronázta s neve mint virtuózunikumnak nemcsak a hazában bent, hanem egész Európában ismert, becsült s ünnepelt, mert magas művészetét nem a maga, hanem a jótékonyság és a közművelődés érdekében értékesíti. Z. nem érvén be a virtuózi dicsőséggel, a zeneköltői babérokra is pályázott s ezen is kimagasló eredményeket ért el. A zenetudományban Volkmann Róbert, Liszt Ferenc voltak tanárai. A zongorairodalom terén egészen új balkézvirtuózitási iskolának lett a megteremtője, s e nemben megjelent eredeti és átirati művei unikumoknak nevezhetők; de nemcsak ez irányban magasult ki, hanem az eredeti dalszerzés, a férfi- és vegyes kar, s az instrumentális zene terén is, egészen a legmagasabb műformáig, az operáig. Legsikerültebb s értékesebb nagyszabású zeneművei a következők: Dolores, magánének, vegyes kar és nagy zenekarra; A zene, szintén ily keretben; Egy vár története, 12 zenekari darabból álló suite; Szerenád férfikarra, zongorakísérettel; Liszt-induló, nagy énekkarra; e mellett irt számtalan kisebb-nagyobb keretű zeneművet zongorára, énekre s más hangszerekre, melyek mindannyian disztingvált ízléséről s tudásáról tesznek tanúságot. Alár című magyar társadalomtörténeti nagy operája 1896-ban került első bemutatásra a magyar királyi operaházban, mellyel határozott sikert aratott és melyet Német- és Franciaország színpadjain is be fognak közelebb mutatni. A 80-as években majdnem egész Európát beutazta s mindenütt feltűnést keltett fenomenális virtuózitásával. Z. mint iró, költő és drámaíró is jelentős nevet vívott ki, tagja a Kisfaludy- és a Petőfi-társaságnak, melyek körében többször nagy érdeket keltett felolvasásai és esztétikai tanulmányaival. A nemzeti zenede a 70-es években elnökéül választá s mint ilyen, annak nemcsak szellemi előkelőségével emeli tekintélyét, hanem anyagi támogatásával és vezényletével is emeli virágzását. 1891. a király a magyar királyi opera s nemzeti színház intendánsává nevezte ki s annak ügyeit majd három évig vezette. Sok lényeges reformot léptetett életbe, s ez idő alatt a legtöbb s legérdekesebb új hazai s külföldi operák, balettek kerületek színre. Igazgatásának utolsó évében családi gyász érte, elvesztvén szeretett nejét, Karácsonyi Melanie grófnőt; e csapás annyira lehangolta, hogy visszavonult a nyilvánosság teréről s intendánsi állásától is megvált (1894), nem csekély hátrányára a hazai és általános művészetnek. Jelenleg Pozsonyban él. Z. mint költő dalaihoz, nagyszabású énekműveihez és operáihoz is maga írja a szükséges szöveget. Jelenleg új operán dolgozik, melyhez a szöveget szintén ő maga írta. 1882. kamarás, 1884-ben a Lipót-rend lovagkeresztese, azonkívül számos külföldi rendjel birtokosa.

5. Z. Jakab gróf, képviselő, született Kassán 1872 ápr. 2. Középiskolát végzett, érettségit tett és azután a kassai gazdasági iskolát járta végig, hol oklevelet is szerzett. Hosszabb utazást tett Európában és Észak-Afrikában. 1896 óta nemzeti párti képviselő.

6. Z. János gróf, politikus, született Nagy-Lángon (Fejér) 1868 máj. 30. Középiskolai tanulmányait Kalksburgban és Székesfehérváron, a jogot Berlinben és Budapesten végezte, mely utóbbi helyen 1892. az államtudományok doktora lett. Még mint egyetemi hallgató Budapesten megalapította a Szent-Imre-önképzőegyesületet. 1893. Fejér vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1896. néppárti programmal a mosonvármegyei zurányi kerület országos képviselője, s mint ilyen a pénzügyi bizottság tagja. Irodalmilag is működött, számos apróbb cikket írván különböző hírlapokba.

7. Z. Jenő gróf, született Szent-Mihályon 1837 júl. 5-én. Tanulmányait Székesfehérváron kezdte és Németországon folytatta, hol a jogtudományt is hallgatta. Németországból való hazatérte után 1860-ban főszolgabíróvá lett Fejér vármegyében. 1861. Bihar vármegye bodajki kerületét, 1865-1872. Bihar vármegye élesdi kerületét képviselte, ugyanekkor ügyvédi oklevelet is nyert. A képviselőházban a Deák-párt híve és magának Deáknak kedves embere volt. 1870. azonban a közgazdasági ügyek tárgyalásánál ellentétbe jutott pártjával, melyből kilépett és pártonkívüli álláspontra helyezkedett. Utóbb Székesfehérvárt, 1884. Budapest belvárosát, 1887-96. a bobrói kerületet képviselte; e sorok írásakor Ipolyság mandátumát bírja és tagja a közgazdasági bizottságnak. Politikai szerepénél jóval fontosabb a közgazdasági és ipar érdekében kifejtett szerepe, melynek fejében a félig gúnyosan kapott, de komolyan kiérdemelt «ipargróf» elnevezést nyerte melléknévül. Már 1866-iki nagy külföldi utazása a magyar mezőgazdaság érdekében történt (Angliában a vízépítészetet és csatornázást, Hollandiában pedig a lecsapolási és öntözési munkálatokat tanulmányozta). Tapasztalatait meg is próbálta anagy magyar Alföld érdekében értékesíteni; első sorban az alföldi csatornázást sürgette és 1868. megírta A duna-tiszai, vagyis a Pest, Szeged, Szabadka és Kula közti csatorna c. röpiratát. Csakhamar a mezőgazdaságról az iparra és ennek hatalmas emeltyűjére a kiállításokra fordította figyelmet. Hosszasan tanulmányozta az 1876-as szegedi kiállítást és tapasztalatait a székesfehérvárin értékesítette, melynek elnöke volt s melynek védnökéül József főherceget sikerült megnyernie, utána pedig a budapestinél, melynek alelnöke volt. Az eredmény (25 000 forint nettó) a viszonyokhoz képest fényesnek volt mondható s az iparosvilág egyre növekvő bizalommal fordult Z. felé. 1881. őt választották meg az országos iparegyesület elnökévé, melynek a magyar általános iparegylettel való fúzióját 1882. szerencsésen végrehajtván, mint az eggyé tömörült két egyesület elnöke most már az iparosoktatás rendezését vette kezébe (13 000 forintot sajátjából adott, az elsőfokú ipariskolák szervezését 86 városban személyesen végezte). Nagy tevékenységének képét kiegészítik a népoktatás és a tudományok és művészetek felvirágoztatása érdekében tett fáradozásai. 1880. A népnevelési egyesületek létesítése c. röpiratában a népnevelés rendezését sürgette, kezdeményezte a székesfehérvári Vörösmarty-szobor felállítását és az ottani állandó színházat, legújabban pedig tudományos expedíciót szervezett a Kaukázusba, mely fontos néprajzi és régészeti eredményeken kívül a magyar őstörténetre is hivatva van fényt deríteni. Az utazás eredményeiről egy pompás díszműben számolt be (Budapest 1897, 2 köt.), melynek néprajzi és régészeti részét Jankó János és Pósta Béla írták. A sikeren buzdulva újabb expedíciót tervez. Fáradhatatlan tevékenysége jutalmául több város (Székesfehérvár, Szeged, Szabadka) díszpolgárrá választotta; 1876. megkapta a Lipót-rend középkeresztjét, 1885. az I. osztályú vaskorona-rendet, 1884. a v. b. t. tanácsosi méltóságot.

8. Z. József gróf, főrend, v. b. t. tanácsos, a vaskorona-rend nagykeresztese, született 1841 nov. 13. Tanulmányait Pozsonyban és Bécsben végezte, jogi doktorátust szerzett s azután nagy utazást tett Török- és Görögországban, Kis-Ázsiában, Palesztinában, Egyiptomban, Orosz- és Németországban stb. Hazatérve a királyi kúriánál működött 1865-ig, amikor országos képviselő lett. 1867. a kereskedelmi minisztériumban osztálytanácsos, majd közmunka- és közlekedési miniszter lett. Már előbb 1870. Fiume kormányzójává, majd Pozsony vármegye főispánjává neveztetett ki, de ezen állásokról lemondott.

9. Z. Manó gróf, született 1808 dec. 26., meghalt Pesten 1877 ápr. 5. Atyja teljesen német nevelésben részesítette, ugy hogy később is törve beszélt magyarul. Ifjú korában katonai pályán volt, előbb gárdista, később huszár. Mikor a szabadságharc kitört, az osztrák hadseregből őrnagyi ranggal a honvédségbe lépett. Előzőleg már ott látjuk a 40-es évek országgyűlésein, mint a leglelkesebb hazafiak egyikét. Magyar érzelmeinek számtalanszor adta jelét szóval és tettel. Az országgyűléseken a legerősebben exponálta magát magyarságáért. A szabadságharc idején minden ezüstjét és ékszerét a haza javára áldozta. Utóbb a horvátok ellen tekintélyes nemzetőr-csapatot gyűjtött. 1848 okt. 12. Horpácsnál Karger alezredesnek nagy segélyére volt Theodorovics tábornok megveretésében. Az alkotmányos időkben, mint képviselő és főrendiházi tag élénk szerepet játszott. Gyermek nélkül halt meg.

10. Z. Mihály, világhírű magyar festő, született Zalában (Somogy) 1827. A rajzolás és festés elemeit Marastonitól, a pesti rajz- és festőiskola alapítójától nyerte, 1844. pedig Bécsbe ment, hogy Waldmüller oldala mellett képezze magát. Ez a tanár, kinek kedves mondása volt, hogy nem a kézzel, hanem a szemmel festünk, csakhamar annyira megszerette fiatal növendékét, hogy egyik olaszországi útjára el is vitte magával. Z. ekkor már nem volt egészen ismeretlen a bécsi művészi körökben: Haldokló vitéze figyelmet ébresztett, a Mentő csónak pedig, mely szász-aranyas pályadíjat nyert, művészi pályájának szép bevezetését képezte. Bécsi tartózkodásának idejéből két képet őriz nemzeti múzeumunk: az Anya fájdalmát s vallásos festményét: Krisztus levétele a keresztről. Z. 1847. Helena orosz nagyhercegnővel, mint leányának Máriának rajzmestere, Szt.Pétervárra utazott, midőn azonban az orosz katonai hatalom, mint az osztrákok szövetségese, leverte a magyar szabadságharcot, megvált az udvartól és függetlenül működött az orosz fővárosban. Számos képet festett úgy olajban, mint aquarell gyanánt s ezek mind tágabb és tágabb körben szereztek elismerést művészetének, minek következtében Miklós cár udvarához vette. Utóda is trónra lépése ünnepélyeinek főbb mozzanatait vele festette meg. Sebtében felvett s aprólékos szorgalommal kidolgozott rajzai annyira megnyerték az uralkodó körök tetszését, hogy 1856-ban kineveztetett rang szerint is udvari festőnek. Ez időtől fogva kevés alkotása került ki Szt.-Pétervárról. Pedig Z. ereje ezekben az udvar és vadászképekben nyilatkozik meg leghatalmasabban. Kitűnőbb illusztrátorra már gondolni is alig lehet: Byron, Lermontov, Madách, Petőfi és újabban Arany János hívebb tolmácsra már nem találhattak volna. Olajképei: a Szirén-ciklus, a Hulló csillagok, a Halottak órája egytől-egyig fantasztikus alkotások, minőket csak olyan rendkívüli tehetség merészelhet, mint Z., kit Gautier Teofil egy alkalommal egész találólag «monstre de génie»-nek nevezett. E nagyméretű olajfestményektől a bájos kicsiny képekig Z. művészetében mintegy átmenetet képeznek a színes kartonok: a Bor hatalma, az Autodafé és a Tivornya III. Henrik francia király udvarában. Sokszor megcsodálták akt-tanulmányait. A felfogás nemessége a technika tökélyével szövetkezik e nemű rajzaiban. Női tanulmányainak minden egyes lapja valóságos mesterműve a meztelen test ábrázolásának. Történeti képei közül legnevezetesebbek: Luther a Wartburgon, Messiás, Dämon hatalma és Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. Z. a hetvenes években Párizsba tette át lakását, onnan pedig Budapestre jött abban a reményben, hogy kiváló tehetségét a magyar képzőművészet javára értékesíteni fogja a magyar kormány. Hónapokat töltött Zalában és Budapesten, miután azonban látta, hogy következetesen mellőzik, visszautazott Oroszországba és újra elfoglalta fényes pozícióját a cári udvarnál. Hazáján azonban folyvást a régi szeretettel csügg s valahányszor arról van szó, hogy valamely jótékony célra áldozni kell, Z. mindig az elsők között van. Több album és díszmű köszönheti fő vonzó erejét az ő geniális és eszmékben mindig gazdag rajzainak. Allegorikus kompozíciói, melyeket a Segítség és az Aradi vértanuk albuma számára készített, folytonos emelkedésben mutatják csodás tehetségét. Miként a művész utolsó leveleiből látható, Arany János balladáin kívül, melyekből az első kötet nem rég jelent meg, Garay János költeményeit is illusztrálni szándékozik. Pétervárott 1894. ülte meg művészi pályájának félszázados jubileumát, mely alkalommal az orosz birodalom minden vidékéről s Európa számos városából melegen üdvözölték. Munkáiból egész érdekes és becses szemelvényt közelébb az Athenaeum bocsátott közre Z. élete és munkái címen.

11. Z. Nándor gróf, politikus, született Pozsonyban 1829 nov. 26. Politikai és jogi tanulmányait Bécsben végezte, hol filozófiai doktori címet is nyert. Azután gazdálkodott, az országos gazdasági egyesületben is szerepelt, de a politikától az abszolút kormány ismételt felszólításai dacára távol tartotta magát. 1861. Fejér vármegye alispánja, a Mailáth-Sennyey-féle provizórium alatt a helytartó tanács alelnöke. 1863. egy politikai sajtóperből kifolyólag szigorúan elítélték (börtön, a kamarási méltóság és grófi cím elvesztése). A kiegyezést követő első alkotmányos országgyűlésen a rácalmási kerületet képviselte s a Deák-párt híve volt, 1875. Székesfehérvártól kapott mandátumot. A fúzió után a Sennyey-féle konzervatív párt egyik fő támasza volt, 1884. szervezte azt az ellenzéket, mely a zsidók és keresztények közötti házasságról szóló törvényjavaslat ellen tömörült. Az egyházpolitikai küzdelmekben, s újabban a már szentesített törvények esetleges revíziójára vonatkozó törekvésekben mint a néppárt egyik vezére vesz részt.

12. Z. Ottó gróf, született Molnáriban (Vas) 1815 júl. 20-án, meghalt Sopronban 1880 jan. 17. Az osztrák hadseregben viselt főhadnagyi rangjáról még 1848 előtt lemondott és részt vett a szabadelvű párt politikai küzdelmeiben. A szabadságharc kitörésekor ismét kardot kötött s a magyar kormány által őrnaggyá neveztetett ki. A komáromi várőrségnél szolgált egész a kapitulációig, mely után Észak Amerikában ment s Iowa-ban telepedett le, de már egy év múlva haza jött s birtokain gazdálkodott.

13. Z. Ödön gróf, született 1809 szept. 25. 1848 előtt Fejér vármegye adminisztrátora volt. Jellachichnak Fehérvár alatti táborából a bán megbízásával Roth osztrák tábornok hadaihoz sietett, útközben azonban az Adonynál táborozó Görgey előőrsei által elfogatott s 1848 szept. 30. hadi törvényszékileg halálra ítéltetvén, Lórén a Csepel-szigeten felakasztatott.

14. Z. Péter gróf, született 1674., meghalt 1726 jan. 15. I. Józsefnek kedvelt embere volt, aki el is halmozta többféle kitüntetéssel. 1694. Zsámbékvár főkapitánya, 1695. szabolcsi főispán, 1699. császári-királyi kamarás, v. b. t. tanácsos, 1707. főasztalnok és 1724. a hétszemélyes tábla bírája lett. Politikai szerepe mellett, mint író is említést érdemel. A XVII. sz. lírikusai között ott találjuk nevét. Versei csak kéziratban maradtak fenn s egy neje számára írt német nyelvű imádságos könyve megvan az egyetemi könyvtárban.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is