Zilahy

(Kiss), 1. Imre, Z. Károly költőnek testvéröccse, szépirodalmi iró és műfordító, született Zilahon 1845 febr. 3., megh. Pesten 1867 febr. 17. Már 12 éves korában vidéki leveleket irogatott a Magyar Néplapba, később Pestre költözött és egészen az irodalom terére lépett. Irt eredeti költeményeket, kritikai és széptani cikkeket és különösen műfordításaival okozott feltünést. Fordította Byron Manfrédját, Racine Andromacheját s orosz költőkből (Lermontov, Puskin stb.) egy kötet műfordítást adott ki Északi fény címmel (Pest 1866). Ezenkivül szerkesztette Nagy Miklóssal a Háboru könyvét és Áldor Imrével az Aurora-Albumot. Megfeszített munkássága azonban aláásta egészségét és midőn válogatott eredeti Költeményei (Pest 1867) megjelentek, már betegágyon feküdt s csakhamar meghalt. V. ö. Szász K. (Fővárosi Lapok 1867., 44. sz.).

2. Z. (Kiss) Károly, költő és kritikus, született Zilahon 1838 okt. 28., megh. Pesten 1864 máj. 15. Irodalmi érdeklődése korán kezdődött és 1853-ban jelent meg első kisérlete, egy fürdői tudósítás a kolozsvári Hetilapban. Atyja bevezette a római klasszikusokba s már 15 éves korában eredetiben olvasta a francia és német költőket is. Atyja 1855. meghalván, az özvegy anyjának, mint testvérei közt legidősebb, ő volt fő segítsége. 1856 elején Kolozsvárra ment a ref. kollégiumot végezni. 1857 őszén Pesten jogásznak iratkozott be s itt maradt 1860 elejéig; ezelatt a Vasárnapi Újságba és Pesti Naplóba irt cikkeket és irói életrajzokat s midőn betegeskedése miatt 1858, négy hónapog Gräfengergben töltött, barátságot kötött a rokonirányu Bajza Jenővel. 1859-ben az ifjuság hazafias mozgalmában részvétele miatt kitiltották Pestről. 1860 febr. Bécsbe ment, de onnan is kitiltották, mire hazatért. Őszig maradt otthon családja körében, mely rövid pár év alatt három új halottját siratta. A politikai fordulatra Pestre sietett s előbb Arany Figyelőjénél, később a politikai lapoknál dolgozott; költeményeket, elbeszéléseket, birálatokat és egyéb cikkeket irt, melyek miatt nem egyszer heves összeütközései voltak. 1861 végén egyre növekedő betegeskedése miatt hazatért, itthon életrajzokat irt és dramaturgiai tanulmányokkal foglalkozott. 1862-ben Német- és Franciaországbon keresztül Nizzába utazott s megfordult Olaszországban is. 1863. Vajda János Magyar Sajtójának volt munkatársa, ekkor erős polemiája volt Gyula Pállal Miliere Tartuffe-jéről. Megirta úti rajzait, Petőfi életrajzát s miután a nyár egy részét Balaton-Füreden töltötte, befejezte az Alföldi Album szerkesztését, a Hölgyek Lapja címü antologiát és kiadta 1863 okt. 28. elvesztett barátjának Bajza Jenőnek Zách címü tragédiáját. 1864 elején a Fővárosi Lapoknak lett dolgozótársa; itt kezdte közölni Petőfi életrajzát s birálatokat irt. De betegeskedése és a családi ügyekben való fáradozása kimerítették s pünkösd hétfőjén Ariosto Orlando Furioso-jának fordítása közben elérte a halál. Az oly ifjan elhunyt költő egyike volt máris a jelesebb iróknak, ki jelentékeny világirodalmi ovasottságot, elméleti készültséget, talentumot s mindenekfölött határozottságot vitt pályájára. Főleg mint széptani iró és kritikus vált ki. Munkái: Magyar koszorusok albuma; Petőfi életrajza; Leláncolt Promotheüsz (Aischylos után); mint lirikus és útirajziró is emlékezetes; irt novellákat is. Halála után barátai adták ki dolgozatait Z. K. munkái cím alatt (2 köt., Pest 1867). V. ö. Dömötör János, Z. K. munkái előtt.

Forrás: Pallas Nagylexikon