1. Aladár, Imrének fia, szül. Cegléden 1864 jun. 5.
Tanulmányait a tanárképző intézet gyakorló gimnáziumában és a budapesti
egyetemen végezte, hol 1887-88. a magyar, latin és német nyelv és irodalomból
tanári és doktori oklevelet szerzett. Tanárkodott a bajai, zombori, pozsonyi,
jelenleg a budapesti VIII. kerületi gimnáziumban. Főleg oktatásügyi, metodikai
s magyar irodalmi kérdésekkel foglalkozik. Pedagogiai munkái: Szemelvények a
magyar nemzeti lira köréből (Jeles irók tára, 1893); Szondy két apródja az
iskolában (1889); A tanárképzés reformja (Pozsony 1895). Irodalmi tárgyu
dolgozata: Heliodoros a magyar irodalomban (Budapest 1887). Nyelvészeti
dolgozatai a Magyar Nyelvőrben jelentek meg.
2. Z. Imre, jogtudományi iró, szül. 1834 nov. 4.
pestvármegyei előkelő nemes családból, megh. Balaton-Füreden 1880 jul. 14.
Atyja János, kit már 18 éves korában elvesztett, Pest vármegye középponti
főszolgabirája volt, ki tehetséges fiát szigoru nevelésben részesítette. Tanult
Pesten a piaristáknál, s már ekkor hajlamot mutatott az irói pályára; a
jogtudományokat pedig a pesti egyetemen végezte. Korán árván s vezető kezek
nélkül maradván, mérsékelt örökségét csakhamar elköltötte, s már félgyermek
korában kénytelen volt belépni az élet és szükség nehéz iskolájába, s az u. n.
Bach-korszak alatt hivatalt keresni. Egy ideig az akkor helytartótanácsnál is
szolgált, de csakhamar a birói pályára lépett át, s azon haladt előre a korának
s tehetségeinek megfelelő polcig. Jászberényben kezdte birósági gyakorlatát,
onnét a ceglédi járásbirósághoz jutott mint tollvivő, 1867. a kecskeméti
törvényszékhez választatott biróvá, 1869. pedig az újonnan felállított
alkotmányos kuria semmítőszéki osztályához neveztetett ki segédelőadóvá, 1871.
a királyi táblához pótbiróvá, 1875. pedig ugyanoda rendes biróvá. A m. tud.
akadémia törvénytudományi osztálya lankadó munkásságának ez időben adott új
életet s mozgalmat a Sztrokay-díj megalapítása. Lefolyt hat pályázat közül
kettőben Z. volt a diadalmas versenyző, s egy harmadikban is dicsérő kitüntetést
nyert. Az ő pályaműve: A bizonyítás elmélete lett nyertes 1874.; ugyancsak ő
nyerte el az örökösödési jog azon fontos kérdésének fejtegetésével, mely a
magyar jogászokat két táborba osztotta, t. i. hogy fenn kelljen-e tartani az
öröklött és szerzett vagyon között a különbséget az örökösödésben, s ha igen,
minő alakban? Végre a Jogorvoslatok rendszerével, ha a pénzbeli díjat nem is,
de kiemelkedő dicséretet aratott. Ennek jutalmául 1876 jun. 6. óta a szerzőt az
akadémia tagjai közé választotta. Munkái nagy tömege következő: már az
akadémiában beválasztása előtt jelentek meg tőle: A birósági végrehajtók
könyve, gyakorlati útmutató irománypéldákkal (1872); A telekkönyvi rendtartás
(1855 dec. 15-iki rendelet) magyarázata, tekintettel a külföldi törvényhozásra
(1873, újonnan átdolgozott s bővített kiadás 1877); Kézi könyv kir. közjegyzők
számára (Dárday Sázdorral együtt, 1875). Ezekhez járulnak a már említett
akadémiai pályaművek, melyek kétségkivül legtöbb tudományos beccsel birnak;
ezek után következnek még A magyar váltó- és kereskedelmi eljárás (1877); A
kisebb polgári peres ügyekben való eljárás rendszere (1878), sok
irománypéldával, s végre legutolsó s legnagyobb kiterjedésü műve: A magyar
magánjog mai érvényében (1879-80), melyet füzetekben adva, halála előtt
kevéssel végzett be. A megalakult jogászgyülések munkálataiban is kezdet óta
buzgó részt vett mint előadó, véleményező s vitatkozó; ugyszintén az 1873. a
jog- és államtudományi műszótár szerkesztésére alakult társaság részére is
szorgalmasan gyüjtött műszavakat a dologi jog köréből. Birói tevékenysége sem
volt csekélyebb, mint az iróé. Az akadémiában Tóth Lőrinc rendes tag tartott
felette emlékbeszédet 1881 ápr. 25. V. ö. Akad. Emlékbeszédek (1881-iki folyam,
6. sz.); Vasárnapi Újság (1880, 38. sz. és több ez évi lapban nekrologok).
Forrás: Pallas Nagylexikon