Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Zólyom... ----

Magyar Magyar Német Német
Zólyom... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Zólyom

1. Vármegye hazánk a Duna bal parti részében; határai É-on Liptó, K-en Gömör, D-en Nógrád és Hont, Ny-on Bars és Turóc vármegye.

Földrajz: Területe 2730,17 km2. Z. hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozik; É-i részében az Alacsony-Tátra hatalmas hegybástyája emelkedik. E hegységnek Z. vármegye területére eső szakaszai a Gyömbér (2045 m) és Prassiva (1754 m); ezen hatalmas hegységek K. felé az Ördöglakodalma (Csertova svadba, 1236 m) hágó határolja, itt választja el a Királyhegy csoportjától, míg Ny-on a Stureci hágó (1010 m) választja el a Nagy-Fátra csoportjához tartozó Krizsnától (1575 m). Ehhez D. felől a Körmöcbányai hegység csatlakozik a Goldbrunn (1266 m) és Laurin (1026 m) csúcsokkal. A Garam völgyén túl egészen más jellegű hegységek terülnek el; egyik a Polyána csoportja, mely a Garam és Szalatna völgyei közt emelkedik s az Ocsova patak kerek katlana által tűnik ki legkivált, a katlan párkányán a Polyána-csúcs 1459 méterig emelkedik. A Szalatnán túl az Osztroski hegycsoport emelkedik Z. és Nógrád vármegye határán; fő csúcsa a Javorja (1024 m). Ezt a Kriványi hágó (432 m) választja el a Vepor hegységtől, melynek jelentékenyebb csúcsai az Ipolyhegy (1058 m) és a Vepor (1341 m), míg a Tiszolc és Erdőköz közti nyergen túl már a Fabova csoport (1441 m) ágai hálózzák be Z. vármegye legkeletibb részét. Ezen hegyek közé több folyó völgye mélyed; legnagyobb a Garamé, mely átlag csak 1-2 km széles, sok helyen ennél is keskenyebb, de Besztercebánya és Z. közt tágas lapállyá szélesedik. Legnagyobb mellékvize a Vepor hegységben eredő Szalatna, mely a hasonnevü község körül tágas lapállyá szélesedik. A Szalatnába ömlik a Polyána katlanában eredő Ocsova és ebbe a Zona patak. A Garam ezenkívül több jelentékeny vizet vesz fel: É. felől a Sebesért, Fejérkő, Jecenye és Beszterce patakot, D. felől a Feketevizet és a libetbányai patakot. Állóvize nincsen.

Éghajlata meglehetősen zord; Besztercebányai évi közepes hőmérséklete 8,5 °C.; a legmelegebb hónap a július 19,5 °C, a leghidegebb a december -3,7 °C közepes hőmérséklettel; a hőmérséklet szélsőségei 32,1 és -25,1 °C, abszolút ingadozása 57,2 °C. A csapadék évi mennyisége 883 mm, de a vármegye hegyes részein jóval több.

Terményei a természet mindhárom országából bőven vannak. Az ásványország hajdan bőven ontotta kincseit, melyek már a XIII. sz.-ban élénk bányászatot hoztak létre. A mai bányászat jóval jelentékenyebb; arany-, ezüst- és rézércekre Úrvölgyön és Ó-hegyen bányásznak, ugyancsak ezüst- és rézérceket tár fel Besztercebánya városa homokhegyi bányájában; előfordulnak ezenkívül vasércek (Libetbánya, Bikás, Breznóbánya, Lehota), továbbá kén (Kálnok), barnaszén (Kovacsova) és homokkő (Királyka). A vármegye talaja a Garam D-i irányában folyó szakaszától Ny-ra agyagos, K-re kavicsos és trachit s bazalttufa; egészben véve kevéssé termékeny és csak a tágabb lapályokon nyújt bő aratást. Z. vármegye termőterülete 255,525 ha, miből szántóföld 44,697 ha, kert 1884 ha, rét 40 587 ha, legelő 22 120 ha és erdő 146 237 ha Terményei: zab (9912 ha területen), búza (7038 ha területen), rozs (8425 ha területen), árpa, burgonya (9120 ha területen), kender és len. A zord éghajlat és a talaj a nemesebb gabonafajok termesztésének nem kedvez, de a gazdálkodás terén egészben véve haladás tapasztalható az újabb időben. A városokhoz közel fekvő falvakban a kertgazdaság fejlődött ki s ezek látják el a városokat tejjel, vajjal, baromfival. A nagy kiterjedésű erdőknek nagyobbik fele (77 023 ha) fenyves, 51 552 ha bükkös a többi tölgyes.

Az állattenyésztés nem igen jelentékeny;a szarvasmarhatenyésztés mint a mezőgazdaság mellékága fordul elő, a faj silány s csak a nagyobb birtokosok fordítanak gondot annak nemesítésére; a lótenyésztés állapota kevéssé elégíthet ki, a fennálló két fedező állomást a nép alig veszi igénybe. Legjelentékenyebb a juhtenyésztés, különösen a vármegye É-i részében elterülő nagy havasi legelőkön, melyeken kitűnő sajtot (liptói túró) termelnek. Az állatállomány az 1895-iki összeírás szerint: 40 325 db. szarvasmarha (ebből 21 397 piros-tarka, 4738 magyar-erdélyi, 3221 riska, 1639 borz-deres, 9247 egyéb színes), 6577 ló, 104 szamár, 1452 kecske, 22 158 sertés, 79 461 juh és 92 984 db. baromfi. A méhészetet 132 községben és pusztán űzik; a méhkasok száma 6148 s a termett méz 1895-ben 143 q.

A lakosok száma 1870-ben 98 216 volt, 1890-ben 112 413 (és 516 katona). Egy km2-re 41,4 lakos esik, Z. vármegye tehát a ritkábban népesített vármegyék közé tartozik. A lakosok közt van 4549 magyar (4,0%), 3268 német és 103 648 tót (92,2%), a magyarság tíz évi szaporulata 1792 lélek. A nem magyar ajkú lakosságból 9243 egyén (8,6%) beszéli a magyar nyelvet. Hitfelekezet szerint van 81 637 r. kat. (63,7%), 38 067 ág. ev. (33,9%), 202 helvét és 2422 izraelita. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiség 850, őstermelés 23 036, bányászat és kohászat 554, ipar 9916, kereskedelem 1480, hitel 26, közlekedés 604, járadékos 1862, napszámos 6252, házi cseléd 3402, háztartásban 23 057, egyéb foglalkozásban 186, foglalkozás nélküli gyermek 37 908, felnőtt 2803. A lakosság fő foglalkozása a földmívelés és állattenyésztés; a bányászaton kívül (l. fentebb) a kohászatnak van jelentősége, leginkább kiválik a tajói magyar királyi kohómű, mely aranyat, ezüstöt, rezet és ólmot állít elő. A kisipar állapota nem kedvező, de jelentősége van a posztó- (Radvány), késes- és asztalos-iparnak (Radvány, Z.-Lipcse), valamint a háziiparilag űzött csipkekészítésnek (Óhegy, Úrvölgy). Jelentékeny a nagyipar, nevezetesen a vasipar, melynek kiváló telepei a Z.-brézói nagy állami vasmű (hengermű, csőgyár, gép- és lakatosműhely, 1700 munkással), a kisgarami állami öntőmű, lemezedény-sajtoló műhely, zománcgyár és reszelővágó (350 munkással), a pieszoki hengermű (80 munkással), a libetbányai vasmű (170 munkással) és a bikási vasgyár (300 munkással), végül még a Z.-i Unio vaslemezgyár. Igen jelentékeny iparvállalatok még a hermaneci nagy papírosgyár (250 munkással, nagy kivitellel), a besztercebányai és Z.-i hajlított-fabútor-gyár, a besztercebányai posztógyár, az ugyanottani henger- és műmalom, a Z.-i pipagyár, a herencsvölgyi, sziklai és kiskapocsi üveggyárak, a besztercebányai és jakabfalvai rézpöröly, a besztercebányai sörgyár, 7 gőzfűrész, 15 lőpormalom és 1 vasúti javítóműhely. A kereskedelem főbb cikkei az ipari termékek és marha (Zólyom). 17 község lakossága házaló kereskedésből él. A forgalom eszközei: 130 km-nyi vasúti hálózat (26 állomással), 59 km állami, 200 km törvényhatósági és 206 km községi út. Hitelintézetek: 2 bank, 3 takarékpénztár és 2 szövetkezet, összesen 691 000 forintnyi alaptőkével.

A közművelődés állapota elég kedvező; a hat éven felüli férfinépesség 23,5, a női népességnek 30,2%-a nem tud írni, olvasni és a tanköteles gyermekek 18%-a nem jár iskolába. A vármegyében összesen 214 tanintézet van, u. m 1 hittani intézet, 2 gimnázium, 1 felsőbb leányiskola (mind Besztercebányán), 4 ipari iskola, 2 polgári és 168 elemi népiskola, 34 kisdedóvó és 2 emberbaráti intézet. A szellemi élet központja Besztercebánya.

Közigazgatás: Z. vármegye 4 járásra és 3 rendezett tanácsú városra oszlik.

A vármegyében van 3 rendezett tanácsú város, 13 nagy- és 114 kisközség. A községek általában véve igen kicsinyek; 2000-nél több lakosa 10-nek van. Legnépesebbek Besztercebánya 7480, Gyetva 6268, Herencsvölgy 6083, Z. 5125 és Fekete-Balog 4284 lakossal. Székhelye Besztercebánya. Az országgyűlésbe Z. vármegye három képviselőt küld.

Története: Az a terület, melyet ma Z. vármegyének nevezünk, már Kr. e. lakott volt, amint erről az ottani kő- és bronzkorszakokból való leletek tanúskodnak s minek egyik nevezetes tanúja a szielnicai ősvár romja is, hol a falazat kövei mészvakolat helyett tűzzel vannak összeforrasztva. Csehország déli részeiben több ilyen tűzolvasztással épült ősvárat vizsgáltak meg tüzetesebben a tudomány szempontjából s a vizsgálat eredménye szerint ez ősvárak már a Kr. e. IV. sz.-ban léteztek. Ez időből azonban az archeológiai leleteken kívül nem maradt fenn semmi írott emlék, mely Z. vármegyének akkori történetére legkisebb fényt is deríthetne. A homály csak Kr. u. századokban kezd oszladozni s hiteles története csak a XIII. sz.-dal kezdődik, amióta írott okmányok szólnak a vármegyéről. 1222. találkozunk először egy Z.-i comessel, még pedig a liptóvármegyei Kacsics-nemzetségbeli Detrével. Ez azonban - utódaival egyetemben a XIV. század közepéig - nemcsak mint a mostani Z. vármegye főispánja szerepel, hanem mint Z.-i comes a jelenlegi Árva, Liptó és Turóc vármegyéknek, továbbá a hajdani Susol nevű provincia (Bars vármegye északi fele), Hont és Nógrád vármegyék északi részének legfőbb feje, hadvezére, bírája s közigazgatási főnöke is volt, ki egyedül a király fennhatósága alatt áll és gyakran valóságos fejedelmi joghatóságot gyakorol. E körülményből joggal következtethető, hogy a hajdani Z. nagymegye valaha épp oly önálló fejedelemség volt, mint a régi Bosznia nagymegyéi. Midőn azonban Z. nagymegyével először találkozunk, akkor már Magyarország királyának fennhatósága alatt állott. A XI. sz.-ban sokáig Lengyelországhoz tartozott. Különös, hogy Z. vármegye azon időben, míg nagymegye volt, az okmányokban egyszer sem említtetik; mindig s mindenütt csak a Z.-i comesekkel találkozunk, holott Árva, Liptó és Turóc vármegyék, valamint a mai Bars vármegyének Újbányától északra eső része gyakrabban provinciáknak (tartományoknak) neveztetnek és közvetlenül a castellanusok (várnagyok), közvetve azonban a Z.-i comesnek voltak alárendelve. A Z.-i comesek rendes székhelye a mostani Pusztavár volt egészen a nagymegye megszűntéig. Eredetileg Z.-nak nevezték s romjainak 40 katasztrális holdnyi területe arra vall, hogy a nagymegyének ezen középponti és legfőbb erődítménye meglehetősen nagy város volt, ahol szükség esetén több ezer ember találhatott menhelyet. 1241. a tatárok a mostani Z. vármegyét is felkeresték s a területén létező helységeket elpusztítva, lakosságának legnagyobb részét kiirtották. Csak a fővár közelében fekvő községek lakosai, kik az erőd hatalmas védő falai közé vonultak, mentették meg életüket s néhány év múlva régi szabadalmaikat s kiváltságaikat IV. Béla király által újra kiállíttatták. Így tettek 1244. a mostani Z. és Korpona városok fennmaradt lakosai, 1254. a dobronaiak és bábaszékiek és 1255. a tatárok által megsemmisített Besztercebánya területén novam villam (új helységet) alapító német gyarmatosok (hospites, vendégek). A tatárjárás után a német bevándorlók, kikkel addig sehol sem találkoztunk, a mostani Z. vármegye területére is özönlenek s alig egy század múlva a Z.-vármegyei községek nagy részét hatalmukba kerítik. Ezek a németek leginkább a bányászattal foglalkoznak s ennek következtében nemcsak Besztercebányát, melyet majdnem kizárólag németek laktak, és a tőle északra fekvő s Z. vármegyét Liptóval összekötő hosszú völgyet s elágazásait népesítették be sűrűen, hanem Libetbányát, mely 1379., Breznóbányát, mely 1380. lett szabad királyi várossá s ezek környékét is elárasztották és magában Z. városában is túlsúlyra jutottak s a várost sokáig hatalmukban tartották. Épp úgy állt a dolog Korpona városával is, melynek németjei már a tatárjárás előtt telepedtek le itt nagyobb számban. Detre utódai a Z.-i comességben egész a XIII. sz. végéig mind a Kacsics-nemzetből valók voltak, miből látható, hogy Z. nagymegye a Kacsics-nemzetséget mint valódi örökös comeseit uralta egészen az Árpád-házi királyok kihaltáig. Ezen nagymegyének utolsó comese Dénes (Dionysius, Doncs) mester volt, aki 1310-38. említtetik, mint olyan. Halála után a régi várrendszer helyébe a banderiális rendszer lépvén országszerte, a hajdani nagymegye helyébe 1345 körül a mostani Z. vármegye lép, melyhez Korpona és környéke is tartozott; a provinciák önálló vármegyékké alakultak, a Susol provincia Bars vármegyéhez, a nagymegyének Korponától délre eső része Hont vármegyéhez, a mostani gyetvai Krivántól kelet felé fekvő része pedig Nógrád vármegyéhez csatoltatott. A nagymegye megszűntével megszűnt a középponti várásnak jelentősége és szereplése is és Nagy Lajos király romlásnak hagyva a kis Z. vármegye számára túlságosan nagy régi Z. várát, a mostani Pusztavárat: 1531. a Z. város tőszomszédságában fekvő halom tetején felépíttette a mostani Z.-i várat, mely az új főispánok székhelye lett és sok éven át nem annyira hadi, mint inkább luxus-vár és fényes ünnepélyek színhelye volt, mivel alapítója nagyon kedvelte, gyakrabban felkereste s nemcsak vadászati s más hasonló célokra használta fel, hanem fontos állami ügyeket, mint a lengyelekkel való tanácskozásokat és béke alkudozásokat is itt folytatta s fejezte be.

Kiválóbb szerep jutott Z. vármegyének Albert király halála után, midőn az országnak egy része özvegyéhez Erzsébethez s fiához Lászlóhoz maradt hű továbbra is, más része pedig Ulászló lengyel királyt választotta meg Magyarország királyává. Z. vármegye, mely akkor előbb Schellendorf Haskó (1441-42), azután pedig Giskra János főispánsága s egyszersmind főkapitánysága alatt állott, Erzsébet királyné hívei közé tartozott, holott a szomszéd Nógrád és Hont vármegyék Ulászlót ismerték el királyuknak, miből a két vármegye s a felső-magyarországi hét bányavárossal szövetkezett Z. vármegye közt kemény harc támadt, mely először 1441 okt. 3-án, másodszor pedig 1442 szept. 15. kötött fegyverszünettel lett egyelőre beszüntetve s csak a szerencsétlen várnai csata után, melyben Ulászló király is elesett, végződött teljesen. Az erre következett időszakban Z. vármegye déli része több ízben volt Hunyadi János és hadvezéreinek csapataival elárasztva, de míg Giskra volt főispánja s a Z.-i vár főkapitánya, addig egyszer sem sikerült az ellenségnek a várat s a vármegyét elfoglalni. Mátyás király idejében, ki gyakrabban és szívesen tartózkodott itt, megújultak Z. vármegyére nézve a Nagy Lajos korabeli szép napok és a Z. meletti Rákosmezőn megint tartattak fényes ünnepélyek és fontos tanácskozások, mert a fegyver szünetelt mindaddig, míg a mohácsi vész után Ferdinánd és Szapolyai János királyok közt a trónért való háború ki nem tört. Mielőtt azonban ez megtörtént volna, Z. várát és vármegyét a hét bányavárossal együtt nászajándékul megkapta Mária királyné (1522) s ez idő óta ő nevezte ki Z. vármegye főispánjait s a Z.-i vár főkapitányait, kik a vármegye ügyeit erélyesen vezették és mint főkapitányok a bányavárosokkal együtt úgy Szapolyai hadai, mint később az időnkint betörő török csapatok ellen is sikeresen védelmezték. Közülük Behm Bernát, ki 1524-ben neveztetett ki Z. vármegye főispánjává, valamint utódai: Thurn Kristóf (1528-38), Zelking György (1539-40), Gynn Máté (1541-43), Prossinovszky Miklós (1544-46) és Pucheim Farkas (1547-53) egyszersmind főkamaragrófok is voltak. Pucheim idejében a törökök már a szomszédos Hont és Nógrád vármegyékben is megvetették hatalmukat, minek következtében betöréseik is gyakoribbak lette Z.vármegyébe s a bányavárosok felé. Közvetlen utóda a Kacsics-nembeli Balassa János volt (1553-66), ki mint főispán és főkapitány azután is majdnem folytonosan harcolt a törökökkel. Végre elhatározta, hogy az állandó ellenséget nagyobb haderővel megtámadja s Hont és Nógrád vármegyék végleges elhagyására kényszeríti. Azért 1562 márc. végén összeszedte Z. vármegyének egész hadi erejét, valamint a hét bányaváros tekintélyes csapatait, elhívta Krusics János korponai és Fáncsy György bozóki kapitányokat s hozzáadva még a Z.-i várnak 100 huszárból álló őrségét is, körülbelül 10 000 főnyi hadsereg élén vonult Szécsény várának visszafoglalására. Ápr. 4. napkeltekor azonban lovasságát a füleki török lovasság szétszórta, miközben Balassa alól két lovat lőttek le s jobb karján megsebesítették, mire a gyalogság Balassával együtt a közeli erdőségekbe húzódott vissza s ott is éjszakázott. Midőn másnap, éppen húsvét vasárnap után, kora reggel el akart onnan vonulni, a törökök, kik az Ipoly hídjait szétszedték, hogy a keresztény had el ne menekülhessen, megtámadták, legnagyobb részét levágták, vagy 600-at foglyul ejtettek, köztük Krusicsot és Fáncsyt is, s csak maroknyi része menekülhetett el Balassával együtt. Z. vármegye ekkor minden védelemtől megfosztva a legnagyobb veszélyben forgott és szerencséje volt, hogy a török ki nem aknázta fényes győzelmét, különben úgyszólván kardcsapás nélkül elfoglalhatta volna. Balassa utódainak is folyton kellett küzdeniük a törökökkel, kik egyrészről Nógrád vármegyéből Z. várfmegye keleti részeibe több ízben majdnem Z.-ig, néhányszor Radványig, Libetbányáig, sőt tovább is nyomultak elő; más részről pedig Hont vármegyéből a tótpelsőci úton át Z. vármegye déli részeibe törtek be és az osztroluka-dobrona-bábaszék-pelsőci medencét meg is hódoltatták s néhány éven át majdnem szakadatlan urai voltak, míg végre Morgenthaler Fülöpnek a XVI. sz. végén sikerült ezen területet a töröktől véglegesen megtisztítania.

A XVII. sz. kezdetén a Bocskay István hadaival betörő török és tatár segédcsapatok pusztították Z. vármegye községeit, 1605 ápr. 16. elhamvasztották Besztercebányát, sőt már azelőtt (márc. 2.) Besztercebánya felől betörtek a szomszédos Turóc vármegyébe is, ahonnan számos foglyot és nagy zsákmányt hoztak magukkal; de Tribell Gáspár, a Z.-lipcsei vár akkori ura több ízben sikeresen küzdött ezen vad hordákkal s a turóci foglyokat is kiszabadította hatalmukból. Ekkor a Z.-i vár már a Dersffyek családjának volt elzálogosítva s a főispáni tisztet a Véglesen székelő Rappach Kristóf, az alsó ausztriai kamara biztosa viselte. Z. vármegye Bocskayhoz csak kényszerűségből csatlakozott, midőn azonban 1619. Bethlen Gábor lobogtatta zászlaját, hogy fegyverrel kényszerítse a bécsi kormányt Magyarország törvényeinek megtartására s alkotmányának elismerésére, akkor tárt karokkal fogadta s törekvéseit minden erejével támogatta. Viszont Bethlen is megkedvelte e vármegyét s 1620. Besztercebányára hívta össze azt a nevezetes országgyűlést, amely őt Magyarország királyának választotta, s amelyen nemcsak az ország színe-java, hanem több szomszéd államnak s a török császárnak követei is jelen voltak. Besztercebánya ekkor, mint Z. vármegye székhelye hónapokon át fényben úszott és számtalan szép ünnepélynek volt szemtanúja. Midőn későbben a szerencse cserbenhagyta Bethlen hadait s a fejedelem Kassa felé sietett, akkor Révay Péter koronaőr a magyar szent koronát s a többi koronázási jelvényeket bizonyos időre a Z.-i várba hozta (1620 nov. 28.) s ott őrizte. Megjegyzendő, hogy éppen a Bocskay- és Bethlen-felkelés közti időszakban s éppen Z. vármegyében, Korponán vette kezdetét azon harc, mely a városokat kizárólagos hatalmukban tartó németek ellen irányult s azzal végződött, hogy előbb Korpona (1613), azután pedig Besztercebánya (1647) németjei kényszerültek magyar és tót lakótársaikat egyenjogúaknak elismerni s velük a városi tisztségekben is osztozni, minek az lett a következménye, hogy Z. vármegyének német lakossága eltótosodott, úgyhogy nyomai manapság csak a német családi nevekben élnek. A vármegye jelentékeny szerepet játszott azután a Rákóczi György felkelése, de különösen a Wesselényi Ferenc-féle összeesküvés alatt, midőn ennek királyfalvai kastélyában vagy Besztercebányán (1664-66) gyakori összejövetelek s tanácskozások tartattak. A Thököly-felkelés alatt eleget szenvedett a vármegye úgy a császár, mint a fejedelem hadaitól s a szövetséges törököktől, kiket a fejedelem 1682 szept. Z.-hoz vezetett s kik Z. vármegyén kívül Körmöcbánya vidékén is tettek kárt. Rákóczi Ferenc szabadságharcának szerencsétlen vége Z. vármegyére nézve igen válságos volt, mivel a visszavonuló kurucok elkeseredésükben számos községet és ezek között Z. városát is felgyújtották és megsemmisítették. Az 1848-1849-iki szabadságharcban is sokat tett és szenvedett, de az ország egyéb vármegyéinél kiválóbb szerepet nem vitt.

2. Z. (Altsohl), rendezett tanácsú város szabad királyi város címével Zólyom vármegyében, a Garam mellett, a Z.-i járás szolgabírói hivatalának, járásbíróságnak, pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak és közjegyzőségnek széke; van adóhivatala, m államvasúti műhelye, a bécsi Únió-társulat lemezgyára (350 munkás), pipagyára, fabútorgyára, ecetgyára, ipariskolája, takarékpénztára és hitelbankja, élénk marhakereskedése, vasúti állomása, posta- és távírdahivatala s postatakarékpénztára. Itt jelenik meg a Z. vármegyei Hírlap (X. évf.). Lakóinak száma 1850-ben 1800, 1870-ben 2047, 1891-ben 5125, közte 1057 magyar, 418 német és 3590 tót, hitfelekezet szerint 2799 róm. kat., 1870 ág. evang., 66 helv. és 382 izraelita. Z. igen régi és régies külsejű város. Régi vára a Garam és Szalatna által képezett félszigeten, magaslaton épült; királyi vár volt, építését 1350. teszik; a tornyos négyszegletű építményben ma hivatalok vannak elhelyezve. Hozzátartozik a kis Borova hora fürdő.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is