(Tunicata), az állatország egyik igen érdekes állatköre. Az
ide tartozó állatfajok teste általában zsák- vagy hordócskaalaku. Egyesek, sőt
legnagyobb részük igen különböző alaku állattelepeket formálnak s ilyenkor vagy
indaszerü nyujtványok közvetítésével, vagy pedig testburkuk összenövése folytán
függenek össze egymással. Testük különben minden esetben kétoldali részarányos.
Hátoldalukat az idegrendszer középpontja, hasoldalukat a sziv fekvése mutatja.
A gyűrüzöttségnek még a nyoma sem fordul elő. Egyes esetekben ugyan fejet,
törzset és potrohot is meg lehet különböztetni, de mindeme részeket csupán s
belső szervek sajátságos elrendeződése érzékelteti. Végtagfüggelékek nincsenek,
egyeseknél azonban (Copelatae) helyváltoztatásra szolgáló fark jelentkezik. A
test két nyilást visel, egyik az állat mellső végét jelzi s miután a szájbélbe
vezet, szájnak tekinthető, a másik ellenben a kloaka kivezetője és
kloakanyilásnak neveztetik. A kétnyilás aztán vagy egymás közelében fekszik,
még pedig a kloakanyilás a hátoldalon, v. pedig a test két ellentétes sarkán. A
test falazata két rétegből áll, nevezetesen egy külsőből és egy belsőből. A
külső réteg a belsőnek váladéka, rendesen tetemes vastagságu s miután az egész
testet körülzárja, köpenynek neveztetik. E réteg eredetileg a kutikulaképletek
sorába tartozik, de a miatt, hogy nem egyszer sejtek is hatolnak belé, a
kötőszövetek csoportjába emelkedik. Sokszor kocsonyás, majd porcogós tapintatu,
többé-kevésbbé áttetsző, majd bőrnemü vagy más képletek léphetnek föl, sőt
idegen testek is tapadnak meg. A lélekzésre szolgáló kopoltyuk a szájüregben
jelentkeznek s azzal együtt az u. n. lélekzőkosarat alkotják, amelynek falazata
sokszor hossz- és haránt irányu, egymást keresztező és ablakocskákat alkotó
lécekből áll. Az ablakocskák csillangós falazata mellett futnak a véredények.
Az egyszerü tömlőt alkotó szív a hasoldalon fekszik a bélcsatorna alatt,
billenytüi nincsenek, összehúzódásait nagy szünet követi s ilyenkor irányt
változtat, ha előbb előre lökte a vért, később hátrafelé irányítja. A szivből
két fő véredény indul ki, melyek közül egyik a gyomrot látja el, a másik a
lélekzőkosárhoz fut s ezt hálózza be hajszáledényekkel. A vér szintelen, ritkán
pirosas, de csak szintelen vérsejteket tartalmaz. Valamennyien himnősek. Az
ivarszervek a bélcsatorna mellett v. mögött fekszenek s a kloakaüregbe nyilnak,
de a herék és petefészkek más-más időben fejlődnek ki, illetőleg lépnek
működésbe s igy az öntermékenyítés nem lehetséges. Igen gyakori az ivartalan
szaporodás is, amely sarjadzással történik. Bizonyos esetekben a sarjadzás
általi szaporodást szabály szerint ivaros váltja fel (Salpa) s ilyenkor a
kétféle egyén lényegesen különbözik, tehát nemzedékváltozás szerepel. A
fejlődés bonyolódott átalakulással történik, de az embrio fejlődése sokban
emlékeztet a gerincesekére. A Zs. valamennyien tengeriek, egyik részük
kifejtett állapotban mindig helyhez kötött (Ascidiae), a másik ellenben
szabadon úszó (Copelatae, Pyrosomidae, Salpae). Táplálékuk apró növényekből és
állatkákból áll. Számuk 60 nemből 300 fajra tehető. Két osztályba osztatnak: 1.
oszt.: Ascidiae, zsákforma testtel, ablakos lélekzőkosárral, igen sokszor a
szájnyiláshoz közeledett kloakanyilással; legtöbbször helyhez kötöttek. 2.
osztály: Thalliaceae, hordócskaforma testtel, két nagy kopoltyuréssel, vagy két
sor ablakocskával, a szájnyilással ellentétesen fekvő alfelnyilással; szabadon
úszók.
Forrás: Pallas Nagylexikon