Mihály, vallás- és közoktatásügyi államtitkár, szül.
Békés-Csabán 1838 máj. 1. Elemi iskoláit szülőhelyén és Orosházán, a
gimnáziumot Szarvason végezte, 1858. a pesti protestáns teologiai akadémia
hallgatója lett, fő óhajtása lévén atyjának, hogy fia pap vagy tanár legyen.
Két év multával, miközben Fabiny Teofil családja körében is egy ideig mint
nevelő működött, a hallei, majd a berlini egyetemek hallgatója lett; de ezeken
kivül Németország és Svájc több egyetemét is meglátogatta, később pedig
Francia- és Olaszország különböző részeiben tett tanulmányutakat. A külföldről
hazatért 23 éves ifjut a szarvasi főgimnáziumhoz választotta meg az iskola
fentartó testülete történelem és magyar irodalom rendes tanárául (1861), hol
csakhamar több alkalmas, az újabb kor kivánalmait s kutatásait figyelembe vevő
tankönyv készítésével öregbített a tanári széken szerzett érdemeit. Ezenkivül
az egyházi szószéket is gyakran felhasználta az evangeliumnak és a magyar
nemzeties szellemnek az ottani magyar és tót ajku gyülekezet körében való
erősítésére. 1874. családi okokból tanári állásáról lemondott, de csak azért,
hogy a közügyet annál nagyobb buzgalommal szolgálja. Ekkor kezdett tevékenyebb
részt venni a vármegyei gyüléseken, hol első szónoki sikerei után a főispán
országgyülési képviselőséggel kinálta meg; de ő idejének legnagyobb részét a
tudománynak és a protestáns egyháznak szentelte. Előbb a csabai egyház, majd az
egész országban legnagyobb kiterjedésü békés-csanádi evangelikus egyházmegye
választotta meg felügyelőül. 1875., mikor a jobb és baloldali fuziójából Tisza
Kálmán vezetése alatt megalakult a szabadelvü párt, Zs. a családjában
előfordult gyászesetek által lesujtva, a politikai élet zajában keresett
vigasztalást. A legközelebbi képviselőválasztás alkalmával elfogadta a gyomai
választókerület mandátumát. Két időszak alatt ezen kerületet, majd utóbb
szintén két ülésszakon át szülővárosát, Békés-Csabát képviselte az országgyülésen,
melynek tagja maradt 1887-ig, élénk részt véve kivált a tanügyi és gazdasági
kérdések vitatásában. Tagja volt a horvát regnikoláris deputációnak és az
alapok és alapítványok jogi természetének meghatározására többször kiküldött
bizottságnak; egy ideig mint a képviselőház jegyzője is működött. 1889.
Csongrád, 1892. Zólyom vármegye főispánjává, 1895 febr. 20. vallás- és
közoktatásügyi államtitkárrá neveztetett ki. Bokros hivatalos teendői mellett
irodalmilag is foglalkozott a tudományokkal, ezért a m. tud. akadémia 1878.
levelező tagjául választotta, mely alkalommal Nagy emberek szerepe a
történelemben c. dolgozatával foglalta el székét. A magyar történelmi,
földrajzi, régészeti és pedagogiai társulatoknak, a protestáns irodalmi
társaságnak egyik legmunkásabb választmányi tagja, ez utóbbinak egy ideig
titkára is volt: Művei: Az egyetemes történelem főbb eseményei, életirati
vázlatokban (Pest 1867, 2. kiad. 1872); A magyar költészet és szónoklat
kézikönyve (u. o. 1868), mely arról is nevezetes, hogy a szónoki beszédek
között közölte Zs. Kossuthnak István főherceg üdvözlésére mondott és 1848 jun.
11-iki országgyülési beszédeit s ezekből ismertette meg Rimély püspök Rudolf
főherceggel is Kossuth beszédeit és páratlan szónoki tehetségét- Magyarország
történelme (a Dierner-féle átdolgozva 1870); összegyüjtötte a Kossuth-dalokat
(1870); Vilim János békéscsabai tanító életrajza (Gyula 1871); Magyar hölgyek
(történelmi élet- és jellemrajzok, Pest 1871); A széptan előcsarnoka (u. o.
1882 és 1897); A keresztény hit- és erkölcstan vázlata (u. o. 1872); Szarvas
város története (magyar és tót nyelven, 1872); A felvilágosodás keletkezésének
és befolyásának történelme Európában (Lecky angol művének fordítása, 1872-73);
Az 1848-iki francia forradalom története (Lamartine után); Békés vármegye
történeti emlékei (Monumenta diplomatica comitatus Békésieusis, Haán Lajossal
együtt); A magyar országgyülések vallásügyi tárgyalásai (I. köt. A
reformációtól a bécsi békéig, Budapest 1880; II. köt. A bécsi békekötéstől a linci
békekötésig 1606-45, u. o. 1891; III. köt. 1647-87, u. o. 1893; IV. köt.
1687-1712, u. o. 1897, kiadta a magyar protestáns irodalmi társaság);
Egyforradalmi zsinat története 1707-15. (Budapest 18899; A linzi békekötés és
az 1647-iki vallásügyi törvénycikk története (u. o. 1890); Csongrád vármegye
története (az ezredélv emlékére, u. o. 1896); Tájékoztató a külföldi
egyetemeken magyar protestáns ifjak részére tett alapítványi ösztöndíjakról (u.
o. 1897). Ezeken kivül irt tanulmányokat és életrajzokat Békés vármegye
multjából, a Pero-féle lázadásról, a békés-vármegyei jakobinusokról, Ajtóssy
Ajtós Antalról (Dürer atyja), Patócsy Ferencről, Károlyi György gróftól,
Wenckheim Béla báróról, Terényi Lajosról, Székács Józsefről, Győry Vilmosról,
Tatay Istvánról és Haán Lajosról. Továbbá irt művészettörténeti tanulmányokat
Ferenczy szobrászról, Kupeczky festészről, Kaulbachról, Haán Antalról és
Munkácsyról. Történetirók közül: Heltai Gáspárról, Bonfiniusról, Székely
Istvánról, Szerémi Györgyről, Verancsics Antalról, Virág Benedekről, Horvát
Istvánról, Palaczky Ferencről és Taine Hyppolitről; legújabban politikai
tanulmányokat ezen cím alatt: Gróf Széchenyi István és a nemzetiségi kérdés,
Báró Wesselényi Miklós és a nemzetiségi kérdés. Szerkesztette 1874. a Békés c. lapot;
a Békésvármegyei régészeti és művelődéstörténelmi társulatnak részben Zs. volt
a megalkotója, tizenkét éven át titkára és Évkönyvének szerkesztője. A
körös-völgyi árvizkárosultak felsegítésére szerkesztette a Részvét c.
emlékkönyvet.
Forrás: Pallas Nagylexikon