Abies

növénynem, a rómaiak a fehércsíkú vagy fésüs fenyőt értették alatta (Weisstanne). Abies Tourn. Melius Juhász «Herbariuma» szerint (Pinus Picea szinonim név alatt) magyarul szömörkefa vagy szömörke-fenyő. Ámbár ez a szó a szláv nyelvből szivárgott nyelvünkbe (szmrek), mégis nyelvünkhöz alkalmasan hozzá simult, s szemerke alakjában Erdélyben, Kalotaszeg vidékén ma is élő szó a nép nyelvében, s ezt a fenyőt nevezik így. Ercsei «Nemes Tordamegye flórájá»-ban: szemerke-fenyő. Más nevei a lucsfenyő, hamisan olvasva luc-fenyő (a régi magyar botanikák t. i. a cs betűt gyakran cz-vel írták, p. czerfa, lencze, ugyanezen munkák lucz-fenyője tehát kétségtelen lucs-fenyő; így írja Czwittinger «Specimen Hungariae literatae» is), szurokfenyő, szurkos fenyő, fehér jegenye, puha fenyő, gyantás fenyő. Az A. Tourn génusz alá ma azokat a fenyveket sorozzák, melyeknek tűi magánosan állnak (egytűs fenyvek); s magvaikat a virágzástól számított első őszre megérlelik. Az A. hengerded és címertelen (l. Cimer) tobozgyümölcsének a csutkájáról éréskor a pikkelyek leszóródnak, a toboz csutkája ellenben a fán marad. Gyakran a jegenyefenyővel (Picea Link, ennek toboza csutkástól egészen, szét nem hullva esik le a fáról), sőt tágasabb értelemben a Pinus L (fenyő búrfenyő) génusszal is egyesítik. L. még Fenyő, Jegenyefenyő és Szemerke.

Forrás: Pallas Nagylexikon