Akarat

(voluntas), a lelki életnek a gondolkodástól s érzelemtől különböző iránya, melyet mint egyszerű tényt csak körülírni lehet, definiálni nem, de melyet mindenki belső tapasztalatból ismer. Az akarásban mintegy magunkból kifelé törünk, valaminek a híjját érezzük, melynek eltüntetését célozza az akarás, akár úgy, hogy valamit szerzünk, ami kellemes, akár pedig, hogy valamit eltávolítunk, ami kellemetlen érzelmet kelt. Az akarat ennek a lelki iránynak általános megnevezése, mely különböző fajokat foglal magában: kívánság, vágy, akaródzás. A kívánságban nem törődünk a cél elérhetőségével, a vágy az elérhetetlenre is tör, az akaródzásban nem kívánjuk komolyan a célt, csak szeretnénk akarni. Az A. szónak szűkebb értelme is van, amidőn oly cél után törünk, melyet elérhetőnek hiszünk. Az A. fogalmában ebből kifolyólag ezeket a mozzanatokat kell megkülönböztetnünk: a célt, mely az A. tárgya; cél nélkül nincs akarat, valamit kell akarnunk; az eszközöket, melyek segitségével a célt el akarjuk érni; minthogy a cél okozza, hogy akaratom feléje irányul, a cél egyszersmind indítóoka akarásomnak, újabb magyar kifejezéssel: indítéka, motívuma; p. vagyon szerzése vm. A. célja, tehát az a motívum, melyet mozgásra indítja. Az A. működése akarás, az akarás folytán végbemenő változások a külvilágban: tett, cselekedet. Tehát, csak az akarástól, melynek célja van, származhatik a tett vagy cselekedet. Mily viszony van: akarat s motívum közt? Azok, kik mint leghatározottabban Spinoza, e viszonyt semmivel sem különböztetik meg más oksági kapcsolatoktól, az A. determinizmusát tanítják; azt, hogy az A. nem szabad, hogy valamint a természetben, ha adva vannak az okok, adva van az okozat is, úgy az emberi életben is, ha adva van a motívum, adva van az akarás is, mely épp oly szükségkép áll be, mint a hó olvadása, ha a nap elég melegen rásüt. De akkor épp oly kevéssé lehet szó cselekedetünknek erkölcsi értékéről, mint a hónál, melyet senki sem fog gáncsolni azért, hogy nem tudott vitézebbül ellentállni a nap hevének. Ezzel szemben áll az indeterminizmus rendszere, melyszerit az akarat kivételes való, minden ok, azaz motívum nélkül határozhatja el magát valamire, s ilyen értelemben szabad. E két rendszer küzdelme végig vonul az emberi gondolkodás történetén, számos közvetítő rendszert szülvén, melyek az erkölcsi beszámítás nagy követelményét valamikép meg akarják az oksági törvény általános érvényességének nem kevésbbé fontos elvével egyeztetni. Tény az, mit az A. minden elméletének számba kell vennie, hogy akaratunk nyilatkozatait nem nézzük azzal a közömbösséggel, mint a természet jelenségeinek egymás közt való viszonyait, hanem hogy a legtöbbet helyeseljük vagy helytelenítjük, azaz bizonyos mértékek szerint megítéljük s éppen ez az erkölcsi ítélet. Hogyan fér meg az erkölcsi ítélet ténye a szükségességnek, alávetett A. elméletével? Ami a szükségességnek van alávetve, az nem lehet erkölcsi megítélés tárgya; ami az erkölcsi megitélés tárgya, lehet-e a szükségességnek alávetve? (L. Kant és Schopenhauer.) Íme a nagy-erkölcstani probléma. Mindenesetre megkülönböztetünk erkölcsi s erkölcstelen A.-t, aszerint, amint az A. a helyeslő erkölcsi ítélettel megegyezik v. vele ellenkezik. Az A. fogalma a jog terén is fölötte fontos. Valamely jogügylet megkötéséhez az A. elhatározásának világos s kétségbe nem vonható nyílvánítása szükséges, szóval v. írásban, v. világos jelekkel, vagy hallgatag is, t. i. oly cselekedetekkel, melyektől az akarat elhatározása biztosan következtethető. Ha az akarat elhatározása hiányzik, p. ha valakire kényszert gyakorolnak, vagy tévedésbe ejtik, a meghozott ügylet semmis, érvénytelen.

Az esztétikában A. a művészetnek, főleg pedig a drámai költészetnek legmagasztosabb tárgya. Míg a költő a lélektani tapasztalatok alapján az A. egyes tüneteit, fejlődését és lefolyását ecseteli. addig művészi szempontból az A. esztétikai fokait tünteti elénk amelynek: az A. erélye, gyorsasága, kitartása, szilárdsága, v. ezzel ellenkezőleg gyengesége lassúsága., ingadozósága, ellankadása. Az. A. különfélekép nyilatkozik és épp annyi különféle módon ecsetelendő mint jellem (l. o.) szenvedély (l. o.) vagy indulat.(l. o.). Katona.«Bánk»-bánjában mind a három nyilvánulása az A.-ok remekül van testesítve.

Forrás: Pallas Nagylexikon