Alabárd

(ném. Hellebarde), Nemcsak szúrásra, de vágásra is alkalmazható lándzsa; a 2-2,5 m: hosszú, vaspántokkal, v. sűrűn egymás mellé bevert szögek által a kettévágás ellen biztosított nyél végén vas v. acélnyárs van, mely alul egyfelül erős, széles bárdot másfelül vagy egyenesen ki. álló, v. kampósan lefelé hajló éket képez.

A nyárssal szúrtak, a bárddal keresztül vágták a sisakot vagy a vértet, s a kampóval lerántották a lovast. Már a X. században használtak alabárdot Spanyolországban. Közép-Európában azután leginkább úgy terjedt el, hogy az elszegényedett, lótartásra többé nem eléggé tehetős nemesek gyalogharcban használták hosszú nyélre szgezett csatabádjaikat. A XIV. században a svájci gyalogságnak főfegyvere volt az alabárd a lovasított nemesség ellen vívott harcaiban, valamint Csehországban a husziták is kedvelték e fegyvert. Később és pedig egészen e század elejéig több seregben a gyalogság altisztjei és tisztjei könnyű alabárddal (sponton) voltak felfegyverezve. Most már csakis az udvari fény emelésére szolgáló testőrszázadok vonulnak ki díszben alabárddal. Magyarországon a koronaőrség legénysége jelenleg is alabárddal vonul ki s áll őrt ama helyiség előtt, amelyben a koronát s a többi királyi jelvényt őrzik.

Forrás: Pallas Nagylexikon