Bástya

(lat. bastio, fr. bastion, ném. Bollwerk -és Bastei), az az erődrész, mely az erődítési vonalak előtti terep és erődalkatrészek (árok, födött út stb.) lövedékekkel való pásztázása végett a védőgátból, vagy erődfalból kiállólag építtetett, az ó- és a középkorban félkör, később ötoldalu sokszög alakban. Közönségesen a fővédőgátnál magasabb volt, hogy onnan netalán a védőgátra nyomult ellenségre lőni lehessen. A bástyának az az oldala, mely a fővédőgáttal vagy teljesen, vagy megközelítőleg párhuzamos; bástyatoroynak (Kehle), az ehhez jobbra és balra zárkózó oldalak, a melyekről a fővédőgát előtti árkot lehet lövedékekkel pásztázni, «bástyaoldalaknak» (Flanke) s az ezekhez zárkózó, elől a «bástyacsúcsot (Saillant, ejtsd szalyan) s a régente többnyire 60°, jelenleg 90-120 foku «bástyaszöget» képező oldalok «óbástyahalántékoknak» (Facen, ejtsd: fászen), a két bástyát egymással összekötő védőgát pedig «kurtinának» neveztetik. A bástyaoldalt úgy tervezik, hogy a szomszéd bástya halántékjának meghosszabbítására, a defensvonalra» merőlegesen álljon; a bástyahalánték és bástyaoldal metszéspontja vállpont»-nak (Schulterpunkt) s az általuk képezett szög «vállszög»-nek (Schulterwinkel) neveztetik. Ha a B. belső udvara fel van töltve, akkor a B. «fellöltött»-nek (Voll), különben pedig «földszintes»-nek (Hohl) neveztetik. Ha a bástyatorok előtt védőárok is van, akkor a B.-át «elkülönitett»nek (detachirt) mondják, ha pedig a B.-nak csak egyik fele, azaz csak 1 halántéka és 1 oldala van meg akkor az « félbástya» (Halbbastion). Az erődítési vonalak sarkain levő B.-t «sarokbástyá»nak, a fővédőgát vonalába építettet pedig «közbenső bástyának» nevezik.

Az ó- és a középkorban a bástyák, a várfalon keresztben álló, többé vagy kevésbbé magas, kerek, vagy négyszögletes alaprajzzal bíró tornyok voltak, melyeknek vizszintes tetején, mellvédek mögött, hajítógépek állíttattak fel. A magyarországi eredetü Ajtós nevü családból származó Dürer hirneves festő és rézmetsző, a városok erődítéséről irt remek művében oly bástyatornyokat ajánl, melyeknek emeleteiben is vannak lövegek" felállítására alkalmas helyiségek és a falakon áttört lőrések. Szögletes bástyákat a XV. században kezdtek építeni Olaszországban; ezekre jellemző az, hogy előbb igen laposak, később pedig. erősen kiszökve igen keskenyek yoltak és következőleg bástyaszögük igen kicsiny. Ily bástyákat látunk pl. Komárom régivárának tervrajzain. Később mindinkább tágabbra tervezték a bástyákat, hogy azokba több ágyut lehessen felállítani. Végre igen rövid bástyaoldalakat a vállpontnál hátrább építéttek s azokat egy kikerekítéssel kapcsolták össze a bástyahalántékokkal s az eképen keletkezett öblöket bástyafüleknek nevezték (l. Orillon) s ha a vár árka vízzel volt megtöltve, akkor a bástyafülek az árok vízén járó hajók kikötőjeül is használtatták. B. a sakkjáték egyik figurája; néhol torony-nak is hivják. Négy bástya szerepel a sakkjátékban, két fehér, két fekete A sakktáblán, a játjék megkezdésekor a négy sarkon állanak. A B. a játékban egy paraszttal ér többet a lónál és futónál, egy futóval vagy lóval kevesebbet a királynénál. Egyenes irányban mozog és üt.

Forrás: Pallas Nagylexikon