Bonyodalom

(eszt.) a «bevezetés» és «befejezés» között levő része és tagja minden nagyobb költői, főleg epikai és drámai műnek. A B. a cselekvény emelkedése, mely a «krizisben» csúcspontját éri el és onnan gyorsan, mint lejtőn, lefelé halad a megoldásig és befejezésig. A B.-nak természetésen a bevezetésből kell kinőnie, mely ugyszólván a logikai premisszákat, a lényeges tudni való előzményeket tartalmazza. Mennél jobban elő van készítve, mennél kiváncsibbá lesz az olvasó v. néző az előre sejthető összegombolyításra vagy bonyolódásra, annál művésziesebb az eljárás. De meg van engedve a B,-nak mennél erősebb csomóba való kötésére az irigy sors v. a pajzán véletlen minél hatalmasabb közbejátszásának feltüntetéseis. Ily csomók kötésében nagymesterek főleg a spanyolok és a franciák. Scriberől beszélík, hogy egy darabjánál, melyet megnézett, de már elfelejtett volt, a bonyadalom közepén felkiáltott: «No, bizony kiváncsi vagyok, hogyan csavarodtam én ki mindezekből.» A B. az ellenkező akaratok, a külön célu személyek összeütközéséből, egymás ellen játszott sakkhuzásaiból, de a hősnek saját ingadozó jellegéből v. téves felfogásából is eredhet. Mig a bevezetést és a B.-at a legtöbb költő elég jól találja el, a megoldásban a legtöbb gyenge. A terméazetes melgoldással szemben áll a gépies megoldás (deus ex machna, mert a görögöknél a megoldást hozó isten fölülről, gépezet segitségével jelent meg a szinpadon), v. a szerencsés véletlenre bizott lebonyolítás. Többet a drámai szerkezet e fontos eleméről Szigligeti Ede nagybecsü könyvében találhatni: A dráma és válfajai, kiadta a Kisfaludy-Társaság.

Forrás: Pallas Nagylexikon