Bucharius

Ezen név alatt fordul elő az Árpádok korában ama nagyszámu személyzet egyik csoportja, melynek kötelessége volt a királyi udvarban felszolgálni s ellátni azt mindennemü szükséglettel; ennek fejében a várjavakból földet kaptak haszonélveztetbe, mely az Árpád-korszak vége felé jobbára örök tulajdonukká vált, maguk pedig a kisnemességbe olvadtak. Ilyenek voltak a királyi vadászok, solymárok, kutyapecérek, v. besnükök, halászok, lovászok, szakácsok, sütők, asztalnokok, regősök vagy jokulátorok, igrichek stb., közéjük tartoztak a buchariusok is. Okirataink szerint a bucharius pohárnokok v. pincemesterek voltak és a főpohármester v. Árpádkori nyelven, a pohárnokok ispánja alá tartoztak. Brinckmeirer E. szerint (Glossarium diplomaticum, Gotha 1856. I. k. 427.) a buccarius, buccharius a. m. «fleischer», aztán «lignator» s megfelel a francia «boucher» (mészáros) szónak; Wenzel G. pedig (Árp. Uj Okl. VII. 342.) «fafuvarosnak» magyarázza. Az elnevezés a román nyelvből veszi eredetét; a tőszó «bucca», «bocca», «bouche» a. m. száj, szájüreg, öböl s így bucchariusnak egyformán nevezhették az olyanokat, kik ételnemüekről és italokról gondoskodtak. nálunk kétségtelen adatok vannak arra, hogy az elnevezés az utóbbi értelemben használták s amennyiben a B.-ok a bort saját szekereiken szállították a kir. udvarba, ennyiben «fuvarosok» is voltak.

Forrás: Pallas Nagylexikon