Bűn

jelent tágabb értelemben minden törvényszegést, mely bűnhődést von maga után, szorosabb és tulajdonképení értelemben azonban valamely erkölcsi törvény ellen való vétést. A bűn forrása Szt. Pál szerint az ember önzése, érzékisége és bűnös tudatlansága, amit a teologia személyesítve az ördögnek az emberre gyakorolt csábító befolyásával fejez ki. A B. nemcsak cselekvéssel vagy mulasztással (peccata commissionis et omissionis), de gondolattal (p. interna) is elkövethető. A bűn eredendő, azaz az Ádám óta veleszületett hajlam a rosszra, vagy pedig az ember szabad elhatározásából, egyéni gonoszságából folyó és azért külön bűnhödést követelő (p. actuale). Van szándékos és mulasztási B. (p. voluntaria et ex infirmitate), van bűnös szokás, vagyis bizonyos erkölcstelen cselekvények szakadatlan folytatása, vannak titkos B.-ök, melyek a nemi életbe vágnak és a természetellenes kicsapongásokat jelentik. Égbekiáltó a B. ha emberi törvény nem torolja meg és maga isten keze kell, hogy sujtson. Különös sulyt helyez a katolikus dogma a megbocsátható és a halálos B.-ök közötti megkülönböztetésre (p. veniabilia et mortalia). Amazok vallásos életmóddal, vezekléssel kiegyenlíthetők (l. Bűnbocsánat), ezek azonban örök kárhozattal járnak, hacsak a bűnös külön egyházi feloldásban nem részesül. V. ö. Müller, Die christl. Lehre v. d. Sünde, 1866; Martensen., Ethik, 1880, stb. L. még Bűnösség és Vétek.

B. (eszt.), az erkölcsi világ ez egyik sarkalatos fogalma az esztetikában, a művészetben is nagy szerepet játszik. Aki az életet, az embereket festi, annak nemcsak az erénynek, de a bűnnek nyilvánulásait is alaposan keli ismernie. De éppen a bűnnek olyszerü festése, hogy annak pszichologiai keletkezése, folyamata, annak társadalmi rendbontása, és lassu, de iszonyu megtorlása világosan kitünjék, a legnagyobb megfigyelő tehetséget, a legépebb szivet és a legfokozottabb plasztikai előadást igényli. Sokkal nehezebb a bűnt, mint az erényt festeni. Hamis fölfogás volt az, mely a művészettől a rideg erkölcsösséget abban az értelemben követelte, hogy a bűnt még megismertetni se merje, vagy ha igen, akkor a legutálatosabb szinekben fesse. Ez egyoldalu moralizáló iránytól a mai művészet eltért, amennyiben az igazságot fő erénynek nézve, ennek még a bűntől való félelmet is alárendeli. A mai, igazságot kereső irók, a naturalisták és veristák az élet árnyoldalait, a nyomort és a bűnt, előszeretettel keresik fel. De mindamellett a klasszikusokat fölül nem mulják a bűn magasztosan megdöbbentő ecsetelésében, amint a hellén drámairók, Dante és Shakespeare rajzolták a bűn démonikus ábrázatát és proteusszerü változásait.

Forrás: Pallas Nagylexikon