Cornelius Péter

Cornelius Péter, német festő, szül. Düsseldorfban 1783., megh. Berlinben 1867. Atyja ki szintén festő és a düsseldorfi képtár felügyelője volt, a fiuban korán felköltötte a vonzalmat a festészethez. Csakhamar be is lépett a düsseldorfi akadémiába, de annak igazgatója, Langer, oly kevéssé ismerte föl tehetségét, hogy az ifju csak önbizalmának köszönhette, hogy nem mondott le pályájáról. Atyha halála után (1799) családja föntartásáról kellett gondoskodnia. Ebből az időből (1802) való első nagyobb műve, a neussei templom festményei, melyek még elég kezdetlegesek voltak, különösen formai tekintetben.1809. Frankfurtba költözött s ott készítette híres illusztrációi nagy részét Goethe Faustjához, melyekben még sok a fogyatkozás, de igaz érzés, eredeti fölfogás van. 1811. Rómába megy. Itt befejezi a Faust-ciklust és megrajzolja a Nibelung-énekhez való hatalmas illusztárcióit. Rómában benső barátságot köt az u. n. nazarénus-festőkkel, Overbeckkel, Veittel, Schadowval stb. Ezeknek a társaságában a bibliai József életéből vett jelenetekkel diszíti a Monte Pinción fekvő Casa Bartholdyt, majd Massimi villájában fest freskókat, melyeknek eszméit Dante Paradicsomából merítette. Ezen művek a freskófestészet föléledését jelzik. Alig kezdhette meg Dante-freskóit, mikor kettős meghivást kapott Németországba. Elfogadta mindkettőt. 1819. elment Münchenbe, hogy ott Lajos trónörökös megbizásából az uj gliptotéka freskóit elkészítse, de minthogy időközben a porosz kormány a düsseldorfi akadémia izazgatói állását ajánlotta föl neki, müncheni tartózkodását a nyári hónapokra tartván fenn, azt is elfogadta és 1821. el is foglalta. Sok tehetséges tanítvány sereglett a mester köré, ki velök egyetlen célját, a monumentális festészet fölvirágaztatását akarta elérni. De a kisérletek nem igen akartak sikerülni. 1825. Langer halála után Lajos trónörökös meghivására a müncheni akadémia igazgatója lett és végleg a bajor fővárosba költözött. Lajos király 1825 decemb. 31. a koronarenddel és a nemességgel tüntette ki a művészt, ki velejött tanítványaival teljesen reorganizálta a müncheni akadémiát. Míg tanítványai több monumentális művön dolgoztak, addig a mester elkészítette freskóit a gliptotékában. Az Istenteremben Hesiodos nyomán ábrázolta a görög istenvilágot, összetartozó, nagyrészt szimbolikus freskókban, melyek közül legmegkapóbb az alvilág borzalmas képe. Az u. n. Hősök termében a trójai mondakörből merítette freskóinak tárgyait; legkitünőbb a Trója bukását ábrázoló festmény. Ennek a műnek a befejezése után a régi képtár 25 loggiájának kifestésével bizta meg a király, de C. csak a vázlatokat készíthette el, a festmények elkészítése Zimmermann K. tanárnak jutott. 1829. a Lajos-templom karzatának és kereszthajójának kifestésével bizták meg. 1830-ban Rómába ment, tanulmányokat tett ezen kedvenc munkájához és a vázlatok egy részét is elkészítette, 1834-35-ban ismét Rómában tartózkodott, 1836. a freskók megfestéséhez fogtak és 1840. az egész mű elkészült. A boltozatokon a teremtést, az angyalok karát, az evangálistákat és egyházatyákat festette, a kereszthajó falaira Jézus születését és halálát, a kar falára az utolsó ítéletet. Ez utóbbi kivételével a freskókat tanítványai festették. A kompozícióban van gondolatmélység és költőiség, de hiányzik belőle a festői elem, úgy hogy sem a királyt, sem a közönséget nem elégítette ki. A művész önérzetében mélyen megsértve, 1841. IV. Frigyes Vilmos porosz király meghivására Berlinbe ment. Kezdetben itt sem volt munkáival szerencséje, csak akkor jutott valódi elemébe, mikor a király a tervezett Campo santo (a királyi ház temetkezési helye) négy falának freskókkal való diszítésével bizta meg. 1843-45. részben Rómában készítette el a vázlatokat, azután a kartónokon dolgozott, míg a halál véget nem vetett munkájának és küzdelmének. Bár az egész Campo santo tervével a freskók is abbanmaradtak, a kartónok, melyek jelenleg a berlini nemzeti muzeumban vannak felállítva, tekinthetők C. legtökéletesebb alkotásainak. Leghiresebb közülük a négy apokalipszisbeli lovas hatalmas, fantasztikus ábrázolása. V. ö. A. von Wolzogen, Peter v. C. (Berlin 1867); Förster E., peter v. C., ein Gedenkbuch etc. 2 köt. (Berlin 1874); Riegel H., C. der Meister der deutschen Malerei (Hannover 1870); U. a., P. C., Festschrift etc. (Berlin 1884).

Szerkesztette: Lapoda Multimédia