Darazsak

v. Darázsok (Vespidae), a Fullánkos hártyaszárnyu rovarok (Aculeata) egyik családja; nyulánk, csaknem csupasz, leggyakrabban sárga- vagy fehérfoltos testtel, könyökszerüen megtört, a himeknél 13, a nőstényeknél 12 izü csáppal; a homlokon egyszerü, egyébként veseforma összetett szemekkel, erősen megnyult és kiálló felső álkapcsokkal. Mintegy 1000 fajuk ismeretes s az egész földön el vannak terjedve. Életmódjuk után két nagy csoportba oszthatók. Egyik részük társaságban, a másik részük magánosan él. A társaságban élőknél a himek és nőstények mellett még dolgozók is vannak, mig a magánosan élőknél csupán himek és nőstények. A társaságban élőknél a nőstények és dolgozók elrágott növényi részekből ragadós nyáluk segélyével az itatópapirhoz hasonló állományu fészket készítenek s ebbe a peték befogadására és a látva kifejlődése idejére lakásul szolgáló hatszögletü sejteket építenek, még pedig vagy csupán egy sikban, vagy pedig egymás fölött fekvő több sikban s ilyenkor kivülről valamennyi sejtréteget egy közös burok burkolja be. E külső burkon aztán egy nyilást találunk, amelyen a szárnyas D. ki- és beröpülnek, a földalatti fészkeknél azonban két átellenes nyilás van. Ősszel a himek és dolgozók elpusztulnak, a termékenyített nőstény rejtekhelyeken, kövek alatt, a földben v. faodvakban kitelel, tavasszal előjön és uj fészket épít, de tavasszal és nyár folytán csupán dolgozókat nemz, amelyek neki a fészeképítésben segédkeznek. A himek csak a nyár vége felé jelennek meg s a velük egy időben fejlődött nőstényeket megtermékenyítik. A magánosan élő D. nőstényei nedves agyagból v. homokból minden egyes pete számára külön sejtet építnek s abba fullánkjukkal megbénított rovarokat, rovarlárvákat v. pókokat hordnak be, amelyek aztán a fejlődő darázslárváknak táplálékul szolgálnak. Táplálékuk édes növényi nedvekből, gyümölcsből áll, felnyalogatják a levelészektől kiválasztott, kiizzadt édes nedvet; de esznek rovarokat, rovarlárvákat, pókokat és felnyalogatják a hús nedveit is. Szurásuk veszélyes daganatokat okoz, éppen mint a méheké.A társasdarázsok között közönségesen ismert a lódarázs (Vespa crabro L.), barnás vagy barnás-vörös alapszinü testtel, potrohán és fején barnás-sárga foltokkal, szárnyai sárgás szinben játszanak, himjei 24 mm., nőstényei 30 mm. és dolgozói 22 mm. hosszuak. A legnagyobb hazai darázs, mely egész Európában tenyészik. Odvas fákban, kőfalak üregeiben s ritkábban földalatti üregekben lakik. Fészkének anyaga barnás és több sejtrétegből áll. A gyümölcsöt magyon szereti s ebben néha károkat tesz, valamint kárt tesz azzal is, hogy fészke építésekor fiatal fák kérgét is lerágja. Szurása veszélyes. Rokonfajai sokkal kisebbek és fészkük leggyakrabban szürke szinü (V. media De Geer., V. germanica Fabr. és V. vulgaris L.). A magánosan élő darázsok között a legközönségesebb az Odynerus parietum L. faj, melynek alapszine fekete, potrohgyürüi és torjának mellső szegélye sárga gyürüvel. 6,5-13 mm. hosszu. Májusban jelenik meg. A nőstény a földbe járatot váj, abba egy petét és a fullánk szurásával megbénított rovarokat, pókokat rak és a járatot befalazza. A befalazott petéből a lárva nemsokára kibuvik, a táplálékot felfalja s 3 hét mulva kinő; majd befonja magát egy hálóba és kitelel. Májusban azután bebábozódik s nem sokkal ezután mint kész darázs kirepül. Ide tartoznak az Eumenes, Discaelius-, Pterochilus-fajok is.

Forrás: Pallas Nagylexikon