Discantus

(lat., franc. déchant zene) a XII. sz.-ban fejlődni kezdett többszólamuságnak egyik neme, melynek főelve, az organum párhuzamos mozgásával ellentétben, a szigoruan megtartott ellenmozgás volt. Az organum és a D. egybeolvadásából fejlődött ki később az ellenpont (l. o.). A D. eleintén csak kétszólamu volt; a cantus planus dallamának minden egyes hangja ellenében egy másik magasabb szólamot énekeltek, és pedig anélkül, hogy azt előbb felirták volna, ez utóbbit az énekesek rögtönözték (contrapunto alla mente; chant sur le livre). Később két v. három diszkantáló hangot használtak s ekkor azután az irásbeli kidolgozás elkerülhetetlenné vált. A legrégibb «regulaediscantandi» szerint csak a nyolcad, ötöd és elsőd hangköz voltak megengedve. D. alatt azonkivül a Szoprant (Cantus; fr. Dessus) is értik.

Forrás: Pallas Nagylexikon