Fene

kódexeinkben fené (Sándor k.), féne (Nagyszomb. k.), sőt féné (Peer k.) változatokkal is előforduló, fő- és melléknévi jelentésü szó. 1. mint mellékn. a. m. vad, kegyetlen, gonosz, iszonyu, fertelmes; 2. mint főnév különféle fekélyes, kiütéses, evesedő sebekkel járó betegségek neve (l. Üszög). Különösebb fajtái a holt-F. gangraena, pustula (Páris-Pápai), folyó-F. (cancer, carcinoma), fészkes-F., fekete-F., fity-F., fittyögös-F., fütykös-F. (fütyförgős-F.), csupán tréfás eredetü lehet a mándoki-F., válogatós-F. s a tótok fenéje., v. tót-. (ragadós, mint a tót-F.). Rokon vele a pokol szökés v.pokol var. Simainál a F.-rüh összetétel a. m. elefantiázis, u. o. a farkas-F. a. m. herpes. Tehát mindig valami többé-kevésbé rosszindulatu bőrbetegség, amely a róla járatos szólásmódok szerint eszi, rágja a testet. Az ily szólások pedig, mint vigyen a fene, mindegy fene, kell a fenének, fenébe, fene szánkózzon stb., az ördög, íz és fránya szavakkal rokonjelentésünek mutatják a F.-t, amely tehát személyesített, mitologiai jelentéssel is birt valaha nyelvünkben. Mint ilyen a betegségeket okozó, gonosz démonok sorába tartozhatott, aminők talán a manó, mirigy, csuma stb. is, melyekről l. az illető szókat. V. ö. Ipolyi, Magyar myth. 29, 111, 388. Nyelvőr, IX, 307. Kálmány, Szeged népe I, 198. Nyelvtört. Szótár I, 814.

Forrás: Pallas Nagylexikon