Fokozás

(lat. comparatio). Ha két vagy több tárgyat bizonyos tulajdonságukra nézve összehasonlítunk, vagy azt találjuk, hogy az illető tárgyak a kérdéses tulajdonságok fokára nézve egymással megegyeznek s ez esetben a nyelv az egyenlőséget minden jel nélküli tulajdonságnév segélyével konstatálja (pozitivus, alapfok), vagy pedig a tulajdonság az összehasonított tárgyak egyikénél nagyobb fokban található, mint a másiknál vagy többinél, s ez esetben a nagyobb fokuság kifejezésére nézve a fejlettebb nyelvek a komparativus és szuperlativus, nyelvtanainkban közép- és felső-foknak nevezett formáival rendelkeznek. V. ö. Binder Jenő: A magyar hasonlítás cimü értekezését (Magyar Nyelvőr, XVIII. 193). Vannak nyelvek, melyek a F.-t nem külön melléknévi alakkal fejezik ki, hanem csak mondatbeli szerkesztéssel; a héber nyelv p. a helyett, hogy bátyám nagyobb nálamnál, csak azt mondja: bátyám nagy tőlem; a helyett, hogy: bátyám legnagyobb köztünk: bátyám nagy mindnyájunktól. A román nyelvek egy-egy «inkább» jelentésü határozóval jelölik a középfokot, a felsőt pedig ettől csak a határozott névelővel különböztetik meg: p. franc. plus grand és le plus grand (igy az olaszban is piu, lat. plus, a spanyolban mas, lat. magis). A legtöbb indogermán nyelvben, továbbá a magyar nyelvnek néhány rokonában két-két külön melléknévképző van e célra; p. alt, älter, ältest, finnül vanha: vén, vanhempi: vénebb, vanhin: legvénebb. A magyar középfok -bb képzője eredetileg -mb volt és azonos a finn mpi képzővel; a lapp nyelvben részint mp, részint b, p. a kolai lappban puireamp jobb, a többi lapp nyelvjárásban puoreb. A felső fok legrégibb nyelvemlékeinkben részint azonos a középfokkal (mint a népnyelv még ma is mondja: Kisebb gondom is nagyobb annál, e helyett; legkisebb gondom), részint pedig igy volt kifejezve: mindenektől jobb, mendtől nagyobb, minnél szebb. Csak a mohácsi vész korában terjedt el a leg-es felső fok használata: legjobb, legnagyobb stb. Kódexeinkben a leg- többnyire csak ezekben a kifejezésekben fordul elő: legottan, legazonnal, legelőször, legelső. A szláv nyelvek szintén ilyen elül álló adverbiummal különböztetik meg a felső fokot a középsőtől, p. horvátul liep szép, najliepsi legszebb. Ezt a naj szócskát egy magyar nyelvjárás is átvette, az ormánsági (délbaranyai): nájnaobb e h. legnagyobb, néjszebb, e h. legszebb. Néhány melléknév a középfokban különös hangváltozást szenvedett: szebb e h. szépb, jobb e h. jóbb. Néhánynak pedig hiányos a fokozása, ill. különféle szótőkből van képezve; ilyen különösen a sok, több (e h. tölb, telb vagyis teljesebb); a kicsiny-nek sincs fokozása, hanem a kisebb-et használjuk helyette. - F. v. fokozat (gradatio), a stilisztikában a. m. emelkedés. Az emelkedő F. klimax, a csökkenő antiklimax., l. Emelkedés.

Forrás: Pallas Nagylexikon