Frankenburg

Adolf, humanista és emlékiró, szül. Német-Kereszturon Sopronvm, megh. Eggenbergben, Grác mellett, 1884 jul. 3. Atyja Eszterházy herceg gazdatisztje volt. A középiskolát Sopronban, Pécsett, Győrött és Szombathelyen járta; majd a keszthelyi Georgicon hallgatója lett, de a gazdasági tanfolyamot elhagyván, Egerbe ment jogra; mikor azt elvégezte, a megyei főjegyző mellett volt egy évig gyakornok. Ezalatt megszeretett egy kedves egri leányt, s hogy azt nőül vehesse, állás után nézett; 1833. Budán állami hivatalt keresett, de nem kapott; akkor jurátusnak ment Pozsonyba s ott Széchényi Istvánhoz fordult alkalmazásért. A gróf Nagy-Cenken egy szanszkrit szótárból kerestette ki vele a magyarhoz némileg hasonlító szavakat. E munka nem tetszett F.-nak, s miután pár ezer forintot örökölt, félév mulva ott hagyta; addig az A betü felét végezte el. Sopronba ment 1834 tavaszán s egy ott állomásozó lovasezredbe állt kadetnek. Csakhamar elhagyta a katonaságot is, a Somogymegyei Gombán földet bérelt s gazdálkodott. Egerből pedig feleségül hozta szive választottját. A gazdálkodás rosszul folyt, nemsokára felhagyott vele és a fővárosba jött, ahol az irodalom és a szinészet egyre mozgalmasabbá vált. Már 1833 óta a vidékről is fölkereste közleményekkel a szépirodalmi lapokat, a Regélőt és a Honművészt, a Koszorut; most pedig főmunkatársa lett a Rajzolatoknak, s a zsebkönyvekbe irt novellákat. Mátray Gábor ajánlatára 1837. akadémiai irnokul alkalmazták, de Schedel (Toldy) Ferenc titkárral támadt izetlenségei miatt gr. Teleki József elnök felszólítására beadta lemondását. Állás nélkül maradván, annál jobban az irodalomra vetette magát s mint az időszaki sajtó munkása, jelentékeny hirre tett szert, ugy hogy az 1838-iki pesti árviz után tartott jótékonycélu, felolvassással egybekötött hangversenyeit szép siker jutalmazta. Még az évben állást kapott, a budai kincstári hivatalban lett fogalmazógyakornok. Irt a pesti német szinháznak is pár bohózatot és vigjátékot, a helyi német lapokba pedig magyar tárgyu tárcákat és a nemzeti szinház előadásairól birálatokat. Mikor a Kossuth Pesti Hirlapja 1841 jan.-ban megindult, F. e lap munkatársa lett, ő irta a fővárosi ujdonságokat, a hirrovatot megélénkíté, elmésséget, gunyt, szatirát irt bele, s ezzel nagy népszerüségre tett szert. Előljárói azonban nem osztoztak a közönség véleményében, s 1843. azzal a kikötéssel nevezték ki kincstári levéltári tisztté, hogy a Kossuth lapjába többé ne irjon. Ekkor a Garay Regélőjében talált munkakört, ahol «Budapesti levelek» cimmel találó, eleven rajzokat irt a fővárosi társaséletből, s ezzel megalapítója lett a magyar fővárosi tárcának. Ugyanez évben egy havi szépirodalmi folyóiratot indított meg Magyar életkép cimmel, melyet a következő évben Életképek cimmel hetilappá alakított át. E lap a 40-es évek szépirodalmi lapjai közül komoly hangjával, nemzeties izlésével vált ki s jeles irókat gyüjtött össze. Az akadémia 1845. levelező tagsággal tüntette ki a jeles hirlapirót és szatirikust, de a kormány célszerünek látta elvonni őt a magyar irodalmi élet központjából, s 1847. a bécsi kancelláriához nevezték ki udvari tolmáccsá. Az Életképeket Jókai vette át. A bécsi 1848-iki események őt is gyanuba keverték, fogságot és zaklatást szenvedett, azonban későbnb mégis kinevezték fogalmazónak a bécsi legfőbb törvényszékhez, végül 1860. az udvari kancelláriához titkárrá. Bécsben sok csapás érte, első neje meghalt, katonatiszt fia kivégezte magát, második nejétől, egy német bárónőtől különvált. Mikor 1866. nyugalomba lépett, Pestre telepedett vissza, a hirlapokba dolgozott és szerkesztette pár hónapig a Magyarország és a Nagyvilágot, és egy éven át az 1848. c. politikai napilapot. 1868. Sopronba tette át lakását, ott megalapította az irodalmi és művészeti kört s mind ennek, mind a társaskörnek elnöke volt. 1879. nagy fénnyel ünnepelték meg ötvenéves irói jubileumát. 1881. ismét visszajött a fővárosba; 1884. gyógyulni ment Eggenbergbe, ahol utolérte a halál. Testét kivánsága szerint hazaszállították s a kerepesi-uti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irói működését három, korszakra lehet osztani. A forradalom előtti pesti kor, az Életképek szerkesztésével, a kedves csevegő hangu Budapesti levelek-ben a fővárosi tárca megteremtésével s az Estikék c. két kötetnyi elbeszéléssel (megj. 1844), melyek az akkori szépirodalmi hiperromantikával (Kuthy Lajosék irányával) szemben jótékony hatást tettek, ez volt az első időszak. Bécsi lakása idejéből való néhány humorisztikus és szatirikus kötete: Sirva vigadók, Pest 1857, 2 köt., Zsibvásár, u. o. 1852, 2 köt., kivált pedig a Bolond Miska alakjának megteremtése. Bolond Miska Naptárával 1858. kezdte ezt meg, mindjárt az első évfolyamból 10 ezer példány kelt el, s e naptár 1870. szünt meg. Kiegészítették ezt: A Bolond Miska Albuma 1860. (különnyomat az előbbiből) és Az öreg Bolond Miska kalandjai szárazon és vizen, mennyben és pokolban, képekkel. Bolond Miska alakjával F. a Saphir modorában élceskedik, társadalmi ferdeségeket és politikai állapotokat ostoroz humorral és szatirával 1863. E korszakból való még a Volkstümliche Sittenlehre is, Bécs 1854. Pályája utolsó szakában végül emlékiratokat szerzett: Őszinte vallomások, 2 köt., arcképpel, Pest 1861., ennek folytatása: Emlékiratok, 1867, 3 köt., Bécsi élményeim, Sopron 1880, 2 köt. (2. kiad. 1883). Kéziratban is maradtak magyar és német nyelvü humoreszkjei, versei és regénytöredéke.

Forrás: Pallas Nagylexikon