Geniusz

(a lat. gignere szóból, mi azt jelentette szülni), a római mitológiában eredetileg a nemző-erő egy istene, aki a családok fennmaradása és virágzása javára munkálkodott. Minden családnak megvolt a magas G.-a, akit a házasság védőszellemeként tiszteltek; rendesen minden családtagnak is volt külön G.-a, aki életén át vezette és halála után a laresekben élt tovább. Az a jelkép, mely alatt a G.-okat tisztelték, a kigyó volt s ezért sokszor a házakban élve is tartották. A születésnapok ünnepei az illetők G.-ainak ünnepnapjai voltak. Ez alkalommal tömjénnel, borral, koszorukkal, áldozati kaláccsal áldoztak nekik. A G.-t jónak tartották és a rómaiak a maguk v. barátjuk, v. kedvesük G.-ára szoktak volt esküdni; később a filozofusok azt mondták, hogy rossz G.-ok is vannak. Utóbb családoknak, szövetségeknek, egész seregeknek, városoknak, népeknek, sőt helységeknek, vidékeknek (Genii locorum) is tulajdonítottak G.-t. A római nép G.-nak (Genius publicus v. populi Romani) szobra a forumon állott. A G. a művészetben szárnyas emberi alak.

Forrás: Pallas Nagylexikon